A magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az euróbevezetés feltételrendszerét teljesítse – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, aki márciustól a jegybank élén válthatja Matolcsy Györgyöt. Az Országgyűlésben a mai meghallgatásán továbbá szó volt arról is, hogy egy közgazdász életében ennél nemesebb és szebb feladat nem is adódik.
Varga Mihály beszélt arról is, hogy a jegybank szerepe a magyar gazdaságban kiemelt és hangsúlyos, főleg most egy változó világban. A jegybank elsődleges célja ugyanakkor az árstabilitás és a 3 százalékos infláció fenntartása. Kiemelte, hogy az MNB támogatja a gazdaság fenntarthatóságát. Kiemelte, hogy a gazdaság akkor lehet fenntartható pályán, ha lakosság és vállalkozások stabil környezetben működhetnek.
Összegezte: A magyar gazdaság stabil, az infláció a jegybank célsávjában alapul, és a folyó fizetési mérleg is rendben van. Kiemelte továbbá, hogy a gazdaság 70 százalék feletti foglalkoztatottság mellett növekszik, de az óvatosság azért érzékelhető a költések terén.
A jegybank leendő elnöke megnevezte azokat a személyeket is, akikkel a jövőben együtt kíván dolgozni.
Arra kértem Banai Péter Benőt, a pénzügyminiszter államtitkárát, Kurali Zoltánt, az Állami Adósságkezelő Központ vezérigazgatóját, valamint Sipos-Tompa Leventét, az MBF vezérigazgatóját, hogy tartson velem 6 éves mandátumom során.
A meghallgatással egyidőben egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a javaslatát arról, hogy december 31-ig megszűnne a Pénzügyminisztérium, pontosabban összeolvadna a Nemzetgazdasági Minisztériummal, amit Nagy Márton vezet.
Forrás: Mandiner, ATV, fotó: Facebook
Viszlát, Euro!
2024-12-16 at 17:05
“Az elmúlt 12 évben a forint 37 százalékot gyengült az euróval szemben, ezzel Magyarország a régiós devizák között csúcstartónak bizonyul.” (MTI, 2022)
“Megállíthatatlanul gyengül a hazai fizetőeszköz az euróval szemben egész kedden. A reggeli 404,4 forintos szintről a déli órákra már 405 forint fölé került a jegyzés, és azóta is ezen a szinten van. Ez közel kétéves mélypontnak felel meg, legutóbb ugyanis 2022 decemberében volt ilyen gyenge a forint.” (portfolio.hu, 2024)
Talpra magyar!
2024-12-16 at 17:00
Logikus2024-12-16 at 16:58 Szerintem is az euró magyarországi bevezetését örökre gátolni megakadályozni kellene.
Talpra magyar!
2024-12-16 at 16:59
Solaris2024-12-16 at 16:40 Mert arra jól emlékszem hogy ameddig az elkxró tolvaj korrupt Gyurcsányodék lopták szét adósították el hazánkat na addig Sorosodék tartották 310FT alatt az euró forint árfolyamát. Ez volt a szemétkedő hazaáruló aljas beetetésetek a hitelezéssel kapcsolatban is. Ée ti azt pofáztátok hogy nincsen ingyen ebéd. Hát a Gyurcsányodék lopásaik mi a szar?
Logikus
2024-12-16 at 16:58
Nem vagyok benne bíztos, hogy az euróbevezetéssel jobban járunk, ugyanis ezzel egy újabb lehetőséget adunk Brüsszelnek, hogy belekukorékoljanak az ország belügyeibe!
Szükségünk van rá? Nem hiszem!
Talpra magyar!
2024-12-16 at 16:54
Solaris2024-12-16 at 16:40Persze a kommunista korrupt kádárodék azért kxrtak a népre több mint 21milliárd dollárnyi adósságot és a rabló kommunista Gyurcsányodék 20milliárd eurónyi adósságot hogy a nyugati bankárok ne vásároljanak éppen Orbánék kormányzásuk alatt állami kötvényeket na ezek az aljas hazaárulók vagytok.
Solaris
2024-12-16 at 16:40
Már csak az a kérdés, hogy 500-nál vagy 1000-nél váltunk.
Utána új lopást kell kitalálni.
Ja, nem.
Utána nem ti lesztek…
Nosztalgia
2024-12-16 at 16:31
Dianthus
Miféle munkahelyről hablatyol maga itt szerencsétlen, hazug és unatkozó nyugger elvtárs…?! Magát már nem rúgják ki munkahelyről, mert az elmeosztályról fröcsögi ide – minden cikk alá az elvtársi hülyeségeit, de az is lehet, hogy a tiszás agyhalotti gügyeségeit.
Varga Mihálynál felelősségteljesebb, lelkiismeretesebben és nagyobb szakértelemmel dolgozó pénzügyminiszterünk még nem volt. De elhiszem, hogy maga vérkomcsi elvtárs a Bokrost, meg a nyugati pénzügyi körök ügynökét, a Surányit sírja vissza. Hasonló a hasonlónak örül…
Dianthus
2024-12-16 at 16:17
Varga Mihály minden idők egyik legrosszabb hazai pénzügyminisztere. A forint az EU-országok valutái közül a legértéktelenebb, az infláció 2022-ben nálunk volt a legnagyobb. Ha én végezném olyan vacakul a munkámat, mint Varga, már rég páros lábbal rúgrak volna ki!
Talpra magyar!
2024-12-16 at 15:39
Kommunista Kádárék is mint szemétkedő kommunista élősködők több mint 21milliárd dollárral eladósították hazánkat a kapitalista imperialista milliárdos bankárok felé és erre a korrupt tolvaj mszp-s szdsz-es kommunista Medgyessyék Gyurcsányék együtt a libás Bajnaijukkal rákxrtak még plusz 20milliárd euró adósságot. Ennek az volt az oka hogy a szemét élősködő parazita kommunisták állandóan szétlopkodják a melósók állami milliárdjaikat.
oshon
2024-12-16 at 15:01
Így van fotmester … csak hogy azóta megtízszerezedett a Magyarország vagyona … te büdös magyargyulolo csuszomaszo – fujjj !
Melegedjünk égő Abramsok tüzénél!!!
2024-12-16 at 14:49
És az euro magyarországi bevezetésének legközelebbi céldátuma 2124.december 31. írva: kettőezeregyszázhuszonnégy dec.31.
Már ha akkor lesz még EU, lesz még euro és lesz még olyan, hogy Magyarország???
FoodMaster
2024-12-16 at 14:36
Varga Mihály alkalmatlan MNB-elnöknek, ahogy pénzügyminiszetrként is csapnivaló munkát végzett. Ő az egyik fő felelőse annak Nagy Mártonnal és Matolcsyval együtt, hogy évek óta recesszióban van a gazdaság, brutális a költségvetési hiány, hatalmas az infláció. És minden mutatónk egyre rosszabb. Azért az ő okolható, hogy a forint 2010 óta elvesztette az értékének több mint 50%-át. Kecskére ne bízzuk a káposztát!