Két ember meghalt egy robbanásban a moszkvai Rjazanszkij sugárúton – jelentette kedden a TASSZ orosz állami hírügynökség helyi mentőszolgálatokra hivatkozva. Az eddigi információk szerint Igor Kirillov, az Orosz Föderáció fegyveres erői sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője és asszisztense vesztette életét a detonációban. A TASSZ későbbre ígért részletes tájékoztatást a robbanásról, annak körülményeiről, illetve a két áldozatról. Azt egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy ki vagy kik követték el a robbantást, de a legfrissebb hírek szerint a bomba megölte a nukleáris védelmi erőkért felelős magas rangú orosz tábornokot
A RIA orosz állami hírügynökséget idézve a Reuters arról ír, hogy bűnügyi nyomozás indult két férfi halála miatt. Állítólag egy lakóház bejáratánál történt a robbanás a délkelet-moszkvai Rjazanszkij sugárúton. Időközben az orosz Nyomozó Bizottság is megerősítette a haláleseteket, ugyanakkor részleteket ők sem közöltek.
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, amit teljesen lezártak. Mentők, tűzoltók, rendőrök és tűzszerészek is érkeztek. A tettesek felkutatása is folyamatban van, így nem zárható ki, hogy terrorcselekmény, merénylet történhetett. A Reuters a cikkében megemlíti, a helyszínen nyomozók és igazságügyi szakértők is felbukkantak. “Igor Kirillov, az Orosz Föderáció fegyveres erői sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője és asszisztense meghalt” – közölte az eset kivizsgálására létrejött vizsgálóbizottság.
A megölt tábornok a nukleáris védelmi erők vezetője volt, a bombát elektromos robogóba rejtették az információk szerint. Amennyiben ukrán támogatottságú, vagy ukránok által elkövetett akció volt, az szorosan illeszkedik a fronton egyre nehezebb helyzetbe kerülő ukrán PR-próbálkozásokhoz. Ismert, legutóbb Groznijba, Csecsenföld fővárosába küldtek drónokat az ukránok, amely kárt ugyan nem okozott, de elvonta a figyelmet az egyik donyecki katlanban fogságba esett 700 ukrán katonáról és a majdnem minden frontszakaszon előrenyomuló orosz hadsereg eredményeiről. Ezek az akciók a háború menetén nem változtatnak, a nukleáris védelmi erők vezetőjének likvidálása azonban válaszlépéseket eredményezhet, amennyiben az ukránok állnak a cselekmény mögött.
Moszkva közben hivatalos közleményben is megerősítette Kirillov halálát, a BBC pedig úgy értesült, hogy Kijev magára vállalta a merényletet. Mint, közölték, egy informátor azt állította a lapnak, hogy Kirillov “legitim célpont volt, mivel háborús bűnös, aki parancsot adott tiltott vegyi fegyverek alkalmazására az ukrán hadsereg ellen”. Időközben az ukrán média is beszámolt róla, hogy az altábornagyot az ukrán biztonsági szolgálatok ölték meg. A Kyiv Independent és az RBC Ukraine hírügynökség az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) meg nem nevezett forrására hivatkozva azt állítja, hogy az SZBU ölte meg.
THOR kalapácsa
2024-12-17 at 12:34
Dinnye! Hány éves vagy? Gondolkozz! Oroszország,nem egyenlő a Szovjetunióval! Putyin nem egyenlő,Sztálinnal! Sokkal jobb,és kapaszkodj! Nyugatos beállítottságú! Csak a nyugat nem fogadja el! Miért háborús bűnös? Mert védi az érdekszféráját? Diktátor? Akkor a nyugati,és DS által támogatott elnökök mik? Megmondom,liberális,globalista diktátorok! Melyik a jobb rendszer? A nemzeti,cári hagyományokra épülő, ortodox keresztény,Oroszország? Vagy a “fejlett”,nyugati,és DS. által irányított amerikai LMBTQ,migráns párti,pedofil párti,globalista,liberális rendszer? Egyébként,demokrácia,csak fantázia! Semelyik országban,nincs a világon! Ugyanis,nem vagyunk angyalok! Emberből vagyunk! Vannak,viszonylag,rendes,tisztességes,békeszerető,vezetők,és emberek. Az igazság odaát van. Mondta az X.akták filmsorozatban,Mulder és Scully ügynök! Zárójelben. Ukrajna= Ukraine=Oroszország határvidéke! Két testvér szláv nép! Ki kezdte el a háborút,/különleges művelet/? Talán,a nyugat,azzal,hogy a kijevi Majdan téren ,forradalmat szítottak az oroszbarát törvényesen megválasztott ukrán elnök ,Janukovics ellen,és megbuktatták! Találós kérdés! Melyik világhatalomnak van a legtöbb támaszpontja,és avatkozik be,a világ összes országának belügyeibe? Melyik ország dobott atombombát,Hirosimára és Nagaszakira? Ki is az agresszor? de sorolhatnám,Vietnam,Irak,a volt Jugoszlávia bombázása! Stb.
Manó
2024-12-17 at 12:13
Dinnye!
Poshadt vagy!
Géza
2024-12-17 at 12:07
Dinnye
Azért nehéz megértened, mert dinnye vagy. Így megy ez.
Azt se érted, hogy senki nem kezdett el szimpatizálni Putyinnal. Csak sokunknak tele van a fasza az ukronácikkal. Ez van.
Géza
Bandi
2024-12-17 at 12:02
Nos, talán azért szimpibb Vlagyimir cár és népe, mert az orosz birodalmi gondolkodás legalább nemzeti alapra épül, bár ez nyilván részben a cezaropapizmuson alapszik, míg a brüsszeli központosító (szintén birodalmi) elképzelések a nemzeti szuverenitást korlátozzák, angolszász idiokráciát (pl. a bírósági aktivizmust) erőltetve a kontinentális országokra. Míg az Orosz Föderáció egy állam, addig az EU csak egy gazdasági érdekkör (lenne normális esetben, a szabad akarat alapján).
Ráadásul Moszkva messze van, míg Brüsszel a nyakunkon.
lecsó
2024-12-17 at 11:59
Dinnye2024-12-17 at 11:45″Van még lejjebb is?”
Egy, Moszkvában elkövetett, két emberáldozattal járó merénylet utáni “mélymagyarozásnál” nincs.
Az mindennek a legalja!
t
2024-12-17 at 11:53
Kell egy kis változatosság a sok ablakból kiesés után.
Foj(ly)tatása Következik
2024-12-17 at 11:47
Fojtatása Következik
2024-12-17 at 11:45
Nem elírás. “j-ly”
Dinnye
2024-12-17 at 11:45
Nehéz megértenem, hogy a nemzeti érzésü mélymagyarok miért fordulnak nagy szimpatiával az egykori KGB ügynök, mai háborús bünös felé.
Putyin, a nemzeti érzelmü mélymagyarok új ideálja vezeti a kontinens legerösebb diktatúráját, ahol az emberi jogokat lábbal tapossák.
De a magyaroknak most Putyin az Isten. Ki érti ezt? A magyarok egy annyira szolganép lett? Hová süllyedt Petöfi, Semmelweis, Teller népe? Van még lejjebb is?
Fojtatása Következik
2024-12-17 at 11:45
Megy az adok kapok. Kis kutya beleharapott a nagykutyába, vajon mi lesz a folytatás?! Egy ideig talán még szurkolnak a kicsinek más nagyok míg meg nem unják, de a vége borítékolható!
apro_marosan_petergabor
2024-12-17 at 11:36
Izrael jelezte, most, hogy a szír helyzet “megoldódott”, tálán több segítséget tudnak nyujtani Ukrajnának.
Ez a merénylet olyan moszados volt… Megszoktuk ezt Iránban, s másutt a Közel-Keleten, hát most megjelent Európában, azaz Moszkvában is.
Izrael:Oroszország 1:0, mint már jeleztem, kérdés, lesz-e egyenlítés Ukrajnában?
Kérdés, hogy Putyin megijedt-e, vagy inkább összeráncolta a szemöldökét? Kb. 1,5 hónap van még Trump beiktatásáig, úgy látom, az ukránok nem vesztegetik az időt – de az oroszok sem…
Jó lenne már a béke.
Štefan Karácsony
2024-12-17 at 11:04
Ukronácik ezzel elismrték a drogos zselé hivatalos kilövési engedélyét!
Hajrá Putyin!
Szlovákiából…..
lesi
2024-12-17 at 10:52
majd elfelejtem hajrá putyin !
lesi
2024-12-17 at 10:50
putyin koma intézkedj ott van még zselé
Boba Fett
2024-12-17 at 10:46
Megérdemelte: “Aki kardot ragad, az kard által vész el.”
Tanimoto
2024-12-17 at 10:39
Háborúban egy katonai vezető jogos célpont.
Az ukránok legalább nem direkt civil infrastruktúrát célozzák…
Királytigris
2024-12-17 at 09:27
Ha elkapják a merénylőket, márpedig elkapják, nem szeretnék a helyükbe lenni.
chatillon r
2024-12-17 at 09:00
Magyarország is jobb ha figyel
Tudományos libsizmus
2024-12-17 at 08:50
Ne essünk át a ló túlsó oldalára.
Háborúban a szemben álló haderő valamely magas beosztású parancsnoka legális célpont.
Géza
2024-12-17 at 08:44
enteriőr egy fasz.
Endedworld
Teljesen igazad van, most már ki lehet mondani, hogy terrorista állam. Bár szerintem már akkor ki lehetett volna, amikor megölték Daria Duginát.
Géza
Munkásember
2024-12-17 at 08:08
“Igor Kirillov altábornagy, aki Moszkvában robbanásban halt meg, sokat beszélt a kijevi rezsim bűncselekményeiről: februárban példákat adott arra,
hogy az ukrán fegyveres erők mérgező anyagokat használnak nemcsak a fronton, hanem terrorista támadások végrehajtására is; ▪
▪augusztusban azt mondta, hogy az Egyesült Államok elkezdte aktívan bevonni Moldovát és Romániát az Ukrajnából származó bioanyagok szállítási rendszerébe;
októberben beszámolt arról, hogy Ukrajna provokációkat készít elő mérgező anyagokkal;
Azt is elmondta, hogy az SSU augusztusban nyugati vegyi fegyvereket vetett be Szudzsában füstlövedékek álcája alatt. Júniusban Avdiivka közelében találtak egy mérgező anyagok előállítására szolgáló laboratóriumot▪▪”
Forrás: RT
Gokhlayeh
2024-12-17 at 08:06
@ hufi
Beletrafáltál.
A tábornok oroszország területén történő terrorcselekményekkel foglalkozott, tartott kutatásokat, előadásokat.
Korábban leleplezte a NATO által Szíriában elkövetett idegen zászlós vegyi támadásokat és az oroszokra fogott angliai mérgezéseket.
A közelmúltban (pár hónapja) leleplezte az Ukrajnában működtetett kettős célú USA által odavitt biológiai kísérleti laborokat.
Nevekkel, intézményekkel, finanszírozókkal.
Az ukrán egészségügybe beépülve folytak a kísérletek, a lakosság szegényebb, hátrányos helyzetű rétegét fertőzték szándékosan különböző vírusokkal és dolgoztak azon, hogy lehet azokat fegyverként alkalmazni. Kiderült az is, hogy már vagy 10 éve elkezdték ezt a tevékenységet.
Na kiknek lehetett még az ukránokon kívül útjában?
hufi
2024-12-17 at 07:39
Lehet, hogy direktbe nem az ukránok voltak, de közük lehetett hozzá.
Nincs mese. most már el kell kapni Ukrajna diktátorát, Ukrajnát pedig fel kell darabolni.
Endedworld
2024-12-17 at 07:32
Akkor most már szabad az ukrán államot terroristázni?
Csak mert korábban nagyon érzékenyek voltak rá.
enteriőr
2024-12-17 at 07:15
Na, jól van, ügyesek voltak!