Úgy tűnik, hogy megint magunk mögött hagytuk szinte az összes bezzegországot. Az Eurostat friss felmérése szerint ugyanis EU-n belül a harmadik legnagyobb mértékben emelkedtek Magyarországon a bérek 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest.
2024 harmadik negyedében 5,1%-kal nőttek az óránkénti munkaerőköltségek az EU-ban az előző év azonos időszakához képest – közölte az Eurostat jelentése alapján a Portfolio. A munkaerőköltségek két összetevője közül a bérek 5,0%-kal, míg a béren kívüli költségek (munkáltatói tb-járulékok, foglalkoztatási adók) 5,3%-kal emelkedtek. Magyarországon az óránkénti bérköltségek 14,1%-kal nőttek 2024 július és szeptembere között 2023 harmadik negyedévéhez képest, ami a harmadik legnagyobb növekedésnek számít az EU-n belül.
Ennél nagyobb mértékben csak Romániában (17,1%) és Horvátországban (15,1%) emelkedtek a bérek:
A hazai béren kívüli munkaerőköltségek pedig 12,8%-kal lettek magasabbak egy év alatt (ami a hatodik legnagyobb emelkedésnek számít az EU-ban). Összességében így az óránkénti munkaerőköltségek 13,9%-kal nőttek Magyarországon 2024 harmadik negyedében éves szinten, ami a bérnövekedés üteméhez hasonlóan a harmadik legnagyobb emelkedésnek számít az EU-n belül.
Forrás: Portfolio; Fotó: PS
Talpra magyar!
2024-12-17 at 19:00
dubaji csokoládé2024-12-17 at 14:41 Persze mert ti balliberális mszp-sek szdsz-esek szétloptátok szétkxrtátok nyomorba államcsődbe a hazánkat 4 év alatt Medgyessytek Gyurcsányotok vezetésükkel és idekxrtatok 20milliárd euró adósságot ráadásul te szemétkedve velük együtt akarsz ide kxrni ránk rengeteg 100ezer élősködő idegen migránst bele is akartok minket szemétkedni a teljes ukrajnai gyilkos háborúba. Szemétkedő pofátokon égnie kellene a bőrötöknek nektek korrupt elkxróknak.
Logikus
2024-12-17 at 17:14
dubaji csokoládé2024-12-17 at 14:41
Minden szinten az utolsók vagyunk az EU-ban:
—————————
Hajtogasd csak, attól még nem lesz igazad…
dubaji csokoládé
2024-12-17 at 14:41
Minden szinten az utolsók vagyunk az EU-ban:
“Akkorát zuhant a magyar gazdaság, mint sehol máshol az EU-ban” (2024. december, portfolio.hu)
“Eurostat: Folytatódott a magyarok elszegényedése, az utolsó helyre csúszva a legkevesebbet költhették el tavaly az EU-ban. Magyarország az utolsó helyre csúszott a háztartások fogyasztási kiadásait vizsgáló uniós összehasonlításban.”
(2024. december, portfolio.hu)
“A magyar gazdaság teljesít a legpocsékabbul az Európai Unióban. Az Európai Unió tagállamainak gazdaságai közül a magyar teljesített a legrosszabbul az idei harmadik negyedévben, derül ki az első átfogó jelentésből, amit az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat tett közzé csütörtökön. A még nem teljes, a dán, görög, horvát, luxemburgi és máltai adatot nélkülöző adatsorok egyértelműen azt mutatják, hogy Európa gazdasága magára talált a harmadik negyedévben – de a kevés kivétel egyike sajnos negyedéves és éves összevetésben is Magyarország volt. ” (2024. november, portfolio.hu)
matrix
2024-12-17 at 13:28
Kettős mérce
2024-12-17 at 12:59
èn meg az “eredeti német” német nyelvü adatokat nézem !
Már németet is hazudnak ?
Vagy Orbán csicskák ?
Vagy mi ?
kolibri
2024-12-17 at 13:23
Hiába csomagoljuk a szart celofánba, attól az még szar marad.
Ezt cáfold meg ellenzéki birka !
2024-12-17 at 13:22
Csődör PETI és a Dobravertné meg MSZP Komjathi parazita)! fake populista parasztvakiók !
Igy etetik a magyar-agyhalált
++++
A magyarok és a magyar fiatalok tömegesen a bezzeg nyugatra menekülnek az Orbán diktatatatúrábooooooooooól!
***
A német kormány hivatalos oldalán minden bejelentett kölföldi nenzetiséget akik* 2024 jan 01-ig * bejelentve ott élnek
(A több mint 100 nemzetiség adatból itt egy részlet !)
EU-Staaten : a kanyarban elöztek még a bezzeg minden jobb és ólcsó a lángos románok is
Rumänien 909 795=6,5%
Polen 887 715=6,4%
Italien 644 035=4,6%
Bulgarien 436 860 =3,1%
Kroatien 434 045=3,1%
Griechenland 359 045=2,6%
*Ungarn 220 345=1,6%`*
Spanien 199 005=1,4%
Österreich 184 330=1,3%
Ukraine 1 239 705=8,9%
Syrien 972 460=7%
Afghanistan 419 410=3,0 %
Serbien 270 750=1,9 %
De hova ?Hova ?
Mert a bezzeg németországba NEM !
Akkor hova menekülnek a magyarok ?
Kettős mérce
2024-12-17 at 12:59
matrix!
Az miért “Soros buzi hazaáruló drogos alkesz csöves lúzer”, aki egy KSH statisztikát idéz?
matrix
2024-12-17 at 12:55
GKI
2024-12-17 at 12:44
Te primitiv a bezzeg német saját bevallásuk szerint 0,2% !
Koszos drogos csöves pakold meg anyukád puttonyát !
Primitiv barom !
matrix
2024-12-17 at 12:48
Soros buzik hazaárulók drogos alkesz csöves lúzerek 3..2..1
Gerinctelen hernyó pondró paraziták takarodó !
GKI
2024-12-17 at 12:44
A KSH statisztikája szerint 2024 III. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,7%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. EZ az Egész EU legrosszabb gazdasági eredménye:
https://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/gdp/gdp2409.html
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20241206/akkorat-zuhant-a-magyar-gazdasag-mint-sehol-mashol-az-eu-ban-728133