Van az ukrajnai háborúnak egy olyan oldala, amit nem látunk. A média a legtöbb esetben csak a harctéri konfliktusokról tudósít, de mi történik azokkal, akik nem a fronton harcolnak? Miért nincsenek a fronton? Talán felmentették őket? Nem minden esetben. Van, akinek csak szerencséje volt, és azért lehet otthon a családjával, mert még nem kapta el őt a hatalom egyik erőszakszervezete sem. Azok, akik az állampolgárok védelmére esküdtek fel, most szó szerint vadásznak rájuk.
Zelenszkij, illetve az általa leuralt ukrán média szerint az emberek óriási többséggel támogatják a honvédő háborút, és készek önként bevonulni, ha a haza úgy kívánja. A valóság azonban nem ezt mutatja. Emberek, nem ritkán magyar emberek valósággal menekülnek a hatóság elől, akik úgy fogják be őket, mint a sintér a kóbor kutyákat. Testvéreket, családapákat és fiúgyerekeket ragadnak el a családjaiktól, miközben a médiában azt hangoztatják: Ukrajna népe önként is hajlandó szembeszállni Putyin hadseregével.
Ukrajna kicsit olyan, mint az Egyesült Királyság, ahol szinte bármire lehet fogadni. Annyi különbséggel, hogy Ukrajna a fogadások helyett inkább a kereskedelem fogalmát értelmezi újra. Ez az az ország, ahol szinte bármit meglehet venni, legyen az pozíció, dokumentum vagy éppen egy kihalófélben lévő állat hátsócombja az esti vacsorához. A határ a csillagos ég. Az ukrajnai korrupció nem ismer határokat. Szó szerint. Mi magunk is tapasztalhattuk, hogy nem áll meg az országhatárnál. Ez a rendszer viszont csak azoknak kedvez, akik meg tudják azt engedni maguknak.
A kereskedelem a háborúra is kiterjed. Hivatalosan mindenkinek be kellene vonulnia (kivéve a valóban felmentetteket), de megfelelő összeg fejében a hatóság hajlamos szemet hunyni a hadkötelezettség felett. Ez persze nem olcsó mulatság. Több millió forintba is kerülhet az “szabadságod” (és ezzel együtt az életed), attól függően, hogy ki kapott el. A legtöbben azonban ezt nem tudják megengedni maguknak, így marad a futás, ha meglátják a hatóságot, ami elvileg a védelmükre esküdött fel.
A mai videó azonban nem csak erről szól. Beszélek a békekötésről, Zelenszkij lehetőségeiről és arról is, milyen átkelni magyarként az ukrán-magyar határon, ahol a magyar határőr gyakran kegyetlenebb, mint az ukrán. Nézzétek meg a teljes videót!
мирная свинья !🐷🐷🐷
2024-12-18 at 14:09
Háborús bűnös orbán, háborús bűnös gazdája lövi Kárpátaljaát, akkor talán elvárható az ott élőktől is hogy fegyverrel védjék hazájukat.
A birkák természetesen ezért is az ukránokat hibáztatják és a megszállók seggét nyalják!
1$ bér Trollok
2024-12-18 at 13:08
Ne etesd a hitvány primitiv troger gazember Troll- csürhét !
Naponta ez a koszos alkesz drogos lúzer csöcselék szennyezi a környezetét és a PS oldalát !
matrix
2024-12-18 at 12:58
A büdös bunkó tahó tarack ellenzéki hernyok pondrók a PS oldalán !
Hazaáruloknak sem nevezném mivel a parazita szennycsatorna rágcsáloknak nincs hazája csak a szennycsatorna !
A saját züllöt elfuserált koszos csöves drogos alkesz lúzer életükt itt élik ki naponta !
Mert egy senki lúzer jellemtelen gerinctelen ponrók!
Borbély
2024-12-18 at 11:27
Akik itt “magyar” emberként ezeknek az ukránoknak adnak igazat és gúnyolódnak a magyar kormány békevágyán, azok nagyon szégyelljék magukat. És képzeljék el, hogy őket vagy a szerettüket rángatják így el a frontra meghalni. Az ukránok lejárt szavatosságú elnöke pedig, ha nem akar békét, akkor mehetne már a frontra harcolni, akkor -ha élve maradna- biztos másképp állna a békéhez.
dongó
2024-12-18 at 10:49
Kárpáti
2024-12-18 at 09:45
Mert globalista-kovidista vagy. A szabadságot nem mindenki érdemli meg.
Gondolom, a kijárási tilalom idején is jelentetted, akit az utcán láttál az ablakból.
Állítólag a pfizer a szívleállás mellett spionhajlamot is okoz.
Ha kéred, fohászkodom érted.
Vánnyadt bácsi
2024-12-18 at 10:04
@Zebegény
Oh igen,kivéve,hogy az ukrajnai lakosok szerint a konfliktus ’14 óta tart, és akkor az ukránok a saját lakosságuk ellen vetették be a katonaságot. (Vilàgosíts fel, szabad-e ilyet amúgy)
Erre jött a burkolt orosz segítség, majd (8 évvel később)a megelőző támadás.
Már az említett haver dolgai előtt ment a harc.
De számodra ez mind hazugság, ugye🤣
Kárpáti
2024-12-18 at 09:45
dongó
2024-12-18 at 08:20
Én még jól el is vertelek volna a rendőrök helyében, ha elkaplak!
hufi
2024-12-18 at 09:10
Tisztelt nindzsakormány!
nindzsakormány2024-12-18 at 08:54
Okosabban, körültekintőbben kellene élned!
nindzsakormány
2024-12-18 at 08:54
De mi akkor is küldjük ukrán barátainknak a gázt! Juszt is! Ha itthon megfagynak, akkor is! Mert ez egy ilyen tökös és határozott kormány!
teccettek volna
2024-12-18 at 08:53
……no’hiszen…drága pestisrácos komáim ott a fővárosban….január elsejétől magyarországon egy komment miatt ugyanígy fog szaladni a rendőr a jobbágy után a saját portájára…még az is lehet ő is a fronton fog kikötni…..a tömeggyilkos terrorista népirtó háborús bűnös fehér faj ellenes zsidó rezsimek már csak ilyenek…..tudják…teccettek volna….
K
2024-12-18 at 08:51
–Sajnálatos hogy a háborúban mindkét oldalon– pro és kontra–halnak meg emberek, ezért a problémák megoldásának nem a harctéren kellene történnie. A meghalt embereket gyászolni kell mindkét oldalon, mert minden ember pótolhatatlan.
–Egy szeretett ember halála a rokonoknak és a környezetnek végtelen keserűség, egy keserű gombóc a torokban, ezért nem kellene háborút indítani hanem békében kellene élni.
–Jelenleg oroszok által lakott területekről van szó amit az ukránok földszerző hódító háborúban akarnak megszerezni, és a problémákról az ENSZ már 2014 előtt tudomást szerzett–az ukrán háború kitörése előtt–, és az ENSZ nem oldotta meg a problémát, ezért az oroszok jogos önvédelemben vannak benne Ukrajnában, illetve az oroszok által megszállt területek orosznak számítanak és nem ukránnak , mert ott NEM ukránok laknak hanem oroszok.
Kovasics
2024-12-18 at 08:37
Zebegény
2024-12-18 at 08:19
Rohanó világban élünk. A gyorsolvasás mellékhatása a félreolvasás. Hozz egy kávét, aztán újraírom. És elnézést a személyeskedésért. De ne kisgömböcözz, az is bunkóság.
Trollsztoj
2024-12-18 at 08:35
Zebegény!
Talán ha Ukrajna híd akart volna lenni a nyugat és a ruszkik között és nem adja el magát az Obama/ Biden klánnak, a demokratáknak, némi pénzmosás és baksis fejében, akkor nem kellene most ilyen hülye kommenteket olvasni tőled.
Zebegény
2024-12-18 at 08:26
Kovasics2024-12-18 at 08:23
Nem igazán tanultál meg szöveget értelmezni!
Kovasics
2024-12-18 at 08:23
Zebegény
2024-12-18 at 08:19
Ukrajna megtámadása úgy nézne ki, hogy téged visznek be a szobakonyhádból, és puskatussal lökdös a tiszted Vereckéig.
Egyébként megérdemelnéd, te szerencsétlen.
Legalább egyszer az életben tennél valami a hazádért.
dongó
2024-12-18 at 08:20
Engem 2021-ben üldözött egy rendőrautó, de Magyarországon.
Egy parkban gyalogoltam, és az volt a bűnöm, hogy nem húztam maszkot tökegyedül.
Ötször(!) próbáltak elcsípni, nagyon idegesek voltak, de egyszer sem értek tetten a rendszerszolgák.
PS: Ha a magyar határőr gecizik a magyar testvérekkel (30 éve ez folyik), az a magyar államvezetés bűne.
Zebegény
2024-12-18 at 08:19
Talán ha a kisgömböc haverja nem támadja meg Ukrajnát,akkor senkit sem kellene a frontra küldeni!
hufi
2024-12-18 at 08:17
Ugye megfigyeltétek, hogy ezerrel megy a lejáratás, kigúnyolás a magyar kormány, különösen Orbán Viktor ellen a youtube-on, de hogy egy rossz szó érné Ukrajnát, a Diktátort az lehetetlen.