A lopás miatt feljelentést tettek az író örökösei. A rendőrség már nyomozást is indított ismeretlen tettes ellen.
December 5-re ellopták Csukás István síremlékéről a Süsü, a sárkány bronzszobrát – közölte a költő, író egyik örököse, Porga József.
A szobor ragasztással és csapokkal volt rögzítve a Farkasréti temetőben lévő síremlékre. A Lévai Sándor által tervezett szobrot még 2022-ben készíttették el megrendelésre az író örökösei. Az ügy miatt feljelentést tettek a XII. kerületi rendőrkapitányságon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a XII. kerületi kapitányság lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Facebook hozzászólás
Tudományos libsizmus
2024-12-18 at 13:05
Nagyobbik fiam egyik kedvenc filmje volt a Süsü még az internet korszaka előtt, az 1980-as években. Második kedvence a Vuk volt.
Az internet az emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb bűncselekmény.
A zutcaembere
2024-12-18 at 12:45
Ez a Gyurcsány-korszakban volt mindennapos. Úgy látszik, most is kezdenek félrecsúszni a dolgok…
Báthory
2024-12-18 at 12:18
Olyan mélyre süllyedt az ország gazdaságilag, szociálisan és morálisan is az elmúlt 14 évben, hogy már semmi sincs biztonságban.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 11:05
Sajnos a szemét lopkodás nem ismer határokat. – Felidézem a más telefonját két pofon lekeverése után elrabolta a tiszás főnök M. Péter na és ő panaszkodott hogy a parazita lopkodók ellepték a tiszá-s pártját. Elvtársa a dk-s Gyurcsány az állami vagyont – milliárdoka -t lopkodta.
wittzesch
2024-12-18 at 10:53
Lakatos Dzsigoló névnapi ajándéka Kolompár Süsünek.
Csukás nem él, de higgyünk a mesékben.
benny hill
2024-12-18 at 09:08
Sikerült ilyen szinten elállatiasítani az embereket, hogy már semmit nem tisztelnek, egy halott nyughelyét sem. Bár ez nem új dolog, évtizedek óta lopják a virágokat a sírokról és adják el újra. Hogy kik? Természetesen a fasiszták. Remélem, senki nem gondolt másra!