Több hónapos késés után hivatalosan is átvette a NATO az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyek koordinálását az Egyesült Államoktól. A Reuters közölte, ez a lépés minden bizonnyal a Donald Trump várható „NATO és Ukrajna szkeptikus” politikája miatt történt meg.
A NATO új missziója, a NATO Biztonsági Segítségnyújtási és Kiképzési Ukrajna (NSATU) központja a németországi Wiesbaden városában található, egy amerikai katonai bázison. Az ügyet ismerő források szerint a misszió teljes kapacitással működik, bár a késedelmek okait hivatalosan nem indokolták.
A NATO katonai parancsnoksága, a SHAPE, bejelentette, hogy az új misszió fokozatosan átveszi a felelősséget az Egyesült Államoktól és más nemzetközi szervezetektől.
Az NSATU munkája célja, hogy Ukrajnát olyan erős pozícióba helyezze, amely egy biztonságos és jóléti helyzetet biztosít az Atlanti-óceán mindkét partján élő emberek számára
– mondta Christopher G. Cavoli tábornok, a NATO Szövetséges Európai Főparancsnoka. Hozzátette: „Ez egy jó nap Ukrajnának és egy jó nap a NATO-nak.”
Korábban az Egyesült Államok vezette Ramstein-csoport, egy mintegy 50 nemzetből álló koalíció koordinálta az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget. A csoport nevét a németországi Ramstein légibázisról kapta, ahol először tartottak egyeztetéseket.
A Biden-adminisztráció leköszönése előtt arra törekszik, hogy minél több fegyvert szállítson Ukrajnába, tartva attól, hogy Trump elnöksége alatt csökkenhet a támogatás.
Az NSATU teljes létszáma körülbelül 700 fő lesz, akik a NATO belgiumi katonai központjában, valamint lengyelországi és romániai logisztikai bázisokon fognak tevékenykedni.
Baktria
2024-12-18 at 15:21
Poloska “Zelenszkij” Péter, valamint gonosz és/vagy tökkelütött hívei fáklyaként mutatják a zsákutcába vezető utat, idegen szivárvány pénzek csöcsein lógva 🙁
Logikus
2024-12-18 at 15:21
Sajnos a ballibek, akik állandóan háborúznának.Zelenszkij pedig ilyen ballib… a saját népét nyíratja ki, ahelyett hogy békét kötne.
Fegyvereket akarnak küldeni meg pénzt ahelyett hogy egy asztalt küldenének két székkel és rávennék Zselét hogy üljön le.
Érdekes mód az ukrán lakosság nagy része nem ért egyet a vezetőjével, ezért is csak 15% a támogatottsága. Az ukrán lakosság népírtásnak nevezi, amit a saját elnökük művel a saját lakosságával.
Az ukrán lakosságnak nem fontos az oroszok által elfoglat terület, mert egy fia ukrán sem él ott. Ott kizárólag USA tulajdonú cégek/gyárak és szántóföldek vannak.
Az ukrán lakosság szívesen likvidálná Zselét, minden információm szerint!!
pm
2024-12-18 at 15:04
Ez simán vetíti előre, hgyo Trump kiviszi az usát, és csak az usát ebből.
Ugyanakkor marhára kell vigyázni nehogy egy kis békéből legyen a végén világháború. Számos megnyilatkozásból kiderül hogy a eu egy tűzszünet esetén “békefenntartókat” küldene.Inkább tippelnék arra hogy ezek nem békét tartanának fent hanem az érdekeltségeket védenék mint egy idegenlégió, de világháborús szempontból ez mindegy. Az a lényeg hogy ha az eu nyíltan beteszi a lábát ukrajnába akkor abból /kis segítséggel/ simán lehet háború. Az ukránokon és a cia n biztos nem múlik, hiszen mindenféle terrorakciókat szerveznek folyamatosan. Semmiből nem tart két farkasszemet néző hadsereg között konfliktust szítani. Ebból a szempontból az eu egyenlő a nato val, nem lehet elvonatkoztatni tőle.
János
2024-12-18 at 13:14
Szabad EUrópa
2024-12-18 at 12:07
EUrópa nem szabad. A DS igáját nyögi, mely romlásba vitte❗❗❗
De fordul a kocka és itt is veszíteni fognak, nem csak az USA-ban.😊
Gokhlayeh
2024-12-18 at 12:11
A misszió nem új, csak nevet változtatott, elköltözött, és átvette az irányítását az USA-tól, valamint a korábbiakkal ellentétben már nem veszünk részt benne.
Szabad EUrópa
2024-12-18 at 12:07
Ukrajna egész Európa biztonságát védi az orosz hódítástól. Ezért minden európai országnak támogatnia kell Zelenszkijék honvédelmi erőfeszítéseit. Trump megbízhatatlan, az EU-nak saját hadsereg kell.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 11:44
Kárpáti2024-12-18 at 11:00 Inkább tégeset intéztek volna el az ukrajnai fasiszta horogkeresztes azov-osaid az orosz kisebbség helyett akkor ne került volna sor az ukrajnai háborúra. Rengeteg háborúban meghalt helyett.
Borsszem Jankó
2024-12-18 at 11:41
Ál-magyar Kárpáti elvtárs már megint a “fordítottság” fekete mágiával untat bennünket 🙁
Isten óvjon bennünket a Tiszások pokoli uralmától!
Borbély
2024-12-18 at 11:41
“Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra” jelentette ki a NATO főtitkára Mark Rutte. Mark Rutte egyébként a versenyszférából érkezve lett holland liberális miniszterelnök. Nos, ez az ember a NATO élén, Európa korrupt, Soros család által pénzelt vezetőivel az utolsó fillérig minden pénzünket oda fogják dobni Ukrajnának a háború folytatására. Hogy miért akarnak ezek még mindig háborúzni? Természetesen nem Európa érdekében, hanem a háttérhatalom pénzéért, földjéért, gyáraiért, amit eddig megszereztek Ukrajnában és nem szeretnék, ha az oroszok kezére jutna. Európának ebből az egészből csak kára származik.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 11:41
Kárpáti2024-12-18 at 11:00 Tetű parazitaként szemétkedve élősködsz a töredék áron megvásárolható felhasználható oroszoktól importált energiahordozókon. Te élősködő tetű parazita a sokkal drágább USA palagázt használd és fizesd is.
Géza
2024-12-18 at 11:34
Kárpáti!
Veled nem lehet vitatkozni sem, mert retardált vagy.
Géza
Királytigris
2024-12-18 at 11:23
Nocsak, a farok akarja csóválni a kutyát?
Ha Trump megvonja a támogatást akkor ez NSATU kb. egy lepkefingot ér majd…..
Kárpáti
2024-12-18 at 11:00
Talpra magyar!2024-12-18 at 10:52
A putyini Oroszország a világ legkorruptabb állama és azokra a horogkeresztes náci ruszkikra építi a hatalmát akik 2014-től 14 ezer ukránt mészároltak le.
Hiába hazudsz ruszkináci, ismerjük a hazugságaitokat 56-tól és még korábbról mocskos népirtó gazemberek, mindig ti támadtok rohadékok és még nektek áll feljebb háborúpárti gazemberek.
Kárpáti
2024-12-18 at 10:56
Géza!
Tudom, a háborúpártiak szerint az a béke ha lerohanjátok a szomszédaitokat, leromboljátok a városokat és tömeggyilkosságot rendeztek.
Ez a ti orwelli “békétet” mocskos háborúpárti szörnyszülött gazemberek!
A békepártiaknak viszont a béke azt jelenti, hogy békén hagyod a szomszédodat, nem támadsz, nem gyilkolsz, nem rombolsz.
Ez az igazi béke, de ti háborúpártiak ezt nem értitek mert pszichopata vademberek vagytok.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 10:55
Kárpáti2024-12-18 at 10:40 Az a baj veled hogy zsidózó jobbikos féle fasisztáid a horogkereszteseid azov-os elvtársaid nem tégedet likvidáltak az élők sorából 2014-ben.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 10:52
Kárpáti2024-12-18 at 10:40 Azt az Ukrajnát elkell tiporni amely Zeelenszkij vezetésével korrupt ország és ez a Zelwnszkij azokra a horogkeresztes fasiszta gyilkos azov-osokra építette hatalmát akik 2014-től 14ezer ukrajnai oroszt mészároltak le.
Géza
2024-12-18 at 10:49
Kárpáti!
Ugye te is látod, hogy mekkora baromságot írtál?!
Géza
Kárpáti
2024-12-18 at 10:40
Nem lennék most a háborúpártiak helyében.
Putyin, Kim Dzsong Un, Orbán szevasztok!
Meddig akartok még háborúzni féreg háborúpártiak?
A világ békét akar. A béke azt jelenti, hogy békén hagyjátok Ukrajnát háborúpárti agresszor férgek.
Baktria
2024-12-18 at 10:18
Vezető brit tudósok, az ukrán titkosszolgálat és Rácz András geostratéga szerint Putyin már rég elhalálozott és színészek helyettesítik (Ez a lábmozgásából és fülcimpa méretének változásából végleg egyértelművé vált). Mindez, 2025-ben, igazságbombaként fog robbanni Moszkvában és a helyi Poloska “Zelenszkij” Péter-féle ál-nemzeti színes forradalmárok megdöntik Putyin rendszerét. Utána a Soros Birodalom ráfordulhat Kínára :D.