Bizonyára olvasóink is észrevették, hogy nem hallanak mostanság napi bezzegromániázást a magyar közéletben. Nem véletlenül: a Fitch hitelminősítő negatívra változtatta értékelését a román gazdaságot illetően, míg nemrég felértékelte Magyarországot, mint egy potenciális befektetési lehetőséget. Romániának nemcsak a politikai instabilitás, hanem a gazdasági romhalmaz is komoly fejtörést okoz: nagy a költségvetési hiánya, az unió legmagasabb inflációs rátájával rendelkezik és az élelmiszerárak is megduplázódtak. Gazdasági szakértők így tehát nem véletlenül tartanak a legrosszabbtól: a csődöt jelentő IMF hiteltől.
„Hivatalossá vált: Románia megelőzte Magyarországot” – ismerjük ezt a címadást a balliberális lapokból a Portfóliótól a Telexen át az RTL-ig bezárólag, amiben hol a fogyasztásra, hol pedig az egy főre jutó GDP-re utalnak, de olykor messzemenő következtetést vonnak le az életszínvonalat illetően is. Hiszen, mint tudjuk, Romániában jobb élni, mint Magyarországon. Pont.
Ez pedig most annyira biztos, hogy a Fitch hitelminősítő az előre nem tervezett döntésében stabilról negatívra csökkentette az eddig is a legalacsonyabb befektetési szinten tanyázó, BBB osztályzatú román gazdasági kilátást.
Ennek elsősorban az az oka, hogy a kelet-európai ország a közelmúltban többször is a Covid-járvány idején látott szintre növelte költségvetési hiányát, miközben a hitelfelvételi igény rekordszintre emelkedett, a gazdaság pedig a recesszió szélén tántorog.
Másodsorban pedig annak is betudható, hogy az új kormányszövetségről tárgyaló baloldali-liberális pártok kedden késő este egy olyan programban tudtak csak megállapodni, amely formálisan akar kötelezettséget vállalni a hiány csökkentésére, de konkrét lépéseket nem fogalmaz meg. Ráadásul azt a pártot, amelynek részletes elképzelései voltak a költségvetési hiány mérsékléséről, kihagyták az együttműködésből. Ezt pedig a hitelminősítő sem hagyta szó nélkül.
„Bár a kormány valószínűleg még az év vége előtt megalakul, a koalíció tartóssága bizonytalan”
– áll a Fitch elemzőinek közleményében, akik kiemelték, hogy az új elnökválasztás, amelyet valószínűleg legkorábban 2025 márciusára terveznek, fenntartja a nagyfokú politikai bizonytalanságot, és valószínűleg késleltetni fogja a költségvetési konszolidációs intézkedések végrehajtását is.
A Fitch közölte, hogy jövőre a gazdasági teljesítmény 7,5 százalékára, 2026-ban pedig 6,8 százalékra javította a román államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését. Ez a hitelminősítő szerint több mint kétszerese a BBB besorolású gazdaságok jelenlegi, 2025–2026-ra átlagosan 3,2 százalékos előrejelzésének (ebbe az átlagba tartozik hazánk is).
Csakhogy érzékeltessük a különbséget Románia „javára”: ahogyan a PestiSrácok.hu is megírta, ugyanez a hitelminősítő néhány hete éppen negatívról stabilra javította a magyar gazdaságra vonatkozó értékelését, egyúttal dicsérve a magyar gazdaság stabilitását, az infláció erőteljes csökkentését és a beruházások növekedését.
A román gazdasági életben emiatt annak rendje és módja szerint kitört a pánik. Adrian Negrescu román közgazdász elmondta, az ország leminősítése az IMF karjaiba taszítja az országot, egy nagyon nehéz gazdasági környezetben. Ugyanis a 40-50 milliárd eurós hitel sokkal szigorúbb megszorításokkal jár, ami tovább ronthatja Románia helyzetét.
„A Fitch-döntés jelentős csapást mér Románia hitelességére egy ilyen nagyon nehéz gazdasági helyzetben. Románia idén pénzügyi szempontból egy sor negatív rekordot tud felmutatni, kezdve a történelem legnagyobb költségvetési hiányától, a valaha nyújtott legnagyobb állami hitelen át a történelem legnagyobb államadósságáig, ami már sok kérdőjelet, aggodalmat vetett fel a befektetők körében. Remélem, a Fitch által kifogásolt »politikai instabilitást« a politikusok teljes komolysággal fogják kezelni, a stabil kormány felépítése és a szilárd kormányprogram elengedhetetlen a »minősíthetetlen« szint feletti besorolás szempontjából, amely felé haladunk”
– mondta a szakértő a News.ro-nak.
A közgazdász úgy véli, hogy a politikán túl „a besorolás leértékelődése közvetlenül érint minden románt, tekintettel arra, hogy a lakosság és a vállalatok hitelfelvételi kamatai az európai átlag kétszeresén maradnak, az infláció pedig továbbra is rekordszinten áll, mert az országba belépő pénz még a jelenleginél is drágább lesz.
És ahogyan a szakértő is rámutatott, a költségvetési hiányra mindenképpen megoldást kell találnia Romániának, különben a hitelek újabb hitelekhez, és még nagyobb lemaradáshoz vezethetnek.
Mert az uniós átlagtól való lemaradás bizony már elkezdődött.
Az Eurostat adatai szerint ugyanis Románia immár kilenc hónapja a legmagasabb inflációt szenvedi el az Európai Unióban a maga 5,4 százalékával, miközben az európai átlag csupán 2,5 százalék.
Románia tehát vagy kezd valamit a politikai és gazdasági instabilitással vagy újabb leminősítés, inflálódás és adósságcsapda veszi kezdetét.
Solaris
2024-12-19 at 18:54
Gabesz,
matekből átmentél,
vagy vitte apu a disznót?
rajzos
2024-12-19 at 16:35
Az a baj,hogy Székelyföld is Bezzegromániában van!
Kukorica János
2024-12-19 at 16:33
Bizonyára Hertendlei Gábor akkor is bírálta egy ország gazdaságpolitikáját, amikor hosszú-hosszú hónapokig európa rekordot döntött az országban az infláció. Az élelmiszer infláció meg világviszonylatban is jelentős volt amellet hogy európa rekorder volt.
Igen, Magyarországról van szó.
Csak egy csupasz picsájú seggnyalónak ilyenről tilos beszélni.
elemeslampa
2024-12-19 at 16:17
@Filep Tibor – 2024-12-19 at 14:50
“Szégyen, hogy ezen kell örömködnünk! Ennyi maradt nekünk”
Akkor szégyenkezz. Sajnos úgy látom annyira szarul nem élsz, mert a netelőfizetésed – még tudod fizetni – kár…
Solaris
2024-12-19 at 16:06
A számok nem segítenek, a kommenttörlés
a nemzeticsaládijobboldali…
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 15:39
Igen. Nekem is feltűnt a bezzegromániázás hirtelen elmaradása.
Tivadar
2024-12-19 at 15:29
Senki nem örömködik ezen, egyszerű ténymegállapítás volt, ráadásul nem is innen a jobb oldalról, vagyis jobboldalról, hanem egyenesen a fenséges Fitch hitelminősítőtől. Én személy szerint pl. egyáltalán nem örülök neki, mert minél rosszabb a helyzet Romániában, annál rosszabb lesz erdélyi testvéreinknél is.
Igaza volt a Führernek - meg a Generalisszimusznak is!
2024-12-19 at 15:23
Filep Tibor2024-12-19 at 14:50
Idézek neked egy magyarított román népdalt:
Jól bebaszott nekünk a szentkuti bucsú!
ellopták a csacsit teljes szerszámostul.
Nem maradt más nekünk, csak az apánk fasza –
azt kantároztuk fel, azon mentünk haza!
Hát koma, neked biztos ennyi maradt.
Na, csá!
Felip az ja
2024-12-19 at 14:57
Filep Tibor2024-12-19 at 14:50
De a bezzeg Románia megy neked is ,na ez a szégyen baszod!!
Filep Tibor
2024-12-19 at 14:50
Szégyen, hogy ezen kell örömködnünk! Ennyi maradt nekünk.