Az ukránok vérlázító fenyegetést küldtek hazánknak, hiszen az Orbán Viktor által javasolt karácsonyi tűzszünetet erkölcstelen manipulációnak nevezték és még azt is meg akarták mondani hogy kivel beszéljen a magyar kormány és kivel ne. Műsorunkban beszélünk Amerikáról is, ahol a demokraták olyan országkiárusítást csapnak, mielőtt Donald Trumpot beiktatják elnöknek, hogy lassan már Texast is átadják Mexikónak. Ezen kívül Magyar Péter hajnövesztő versenyét is kibeszéljük, hiszen a zsebmessiás kihívta Orbán Viktort és egyes követői el is hiszik, hogy ez megtörténhet, sőt Magyar egy nap alatt már meg is növesztette a haját. Elvégre, ha valaki kormányzásra készül, ilyen és ehhez hasonló emelkedett ügyekkel kell, hogy foglalkozzon. Végül szóba került Láng Balázs is, Magyar Péter csapatának egyik oszlopos tagja is, aki nem érti, hogy miért van annyi tolvaj és haszonleső a Tisza Pártban, akik átitatják a messiási erőket.
Facebook hozzászólás
Ferenc Dr. Belák
2024-12-19 at 17:39
Az összes nagy szolgáltató céget Magyar tulajdonába kell adni. Természetesen a bevételükből kizárólag Magyar részesedhet. Ennek biztosan örülni fog a csürhéje. Ki kell tüntetni a Szent István renddel. Ezt biztosan szerényen elfogadja. A zsidó média lelkendezni fog, méltató cikkek sorozata fog megjelenni.
Frenki
2024-12-19 at 17:37
“Tóth Gabriella”
Tiszás kutya a követőit
“büdös,agyhalott,köcsög”
jelzővel illeti!!!
Gratulálok,Ön egy jellem és gerinc nélküli nagyon
ostoba feka halmaz!
bl
2024-12-19 at 16:41
Most akkor tényleg ő volt a vidéki prókátor????
S.P.Q.R
2024-12-19 at 16:34
Elemeslámpa
20. Petinek bronzszobrot kell emelni telefonnal a kezében a Kossuth téren
21. A Kossuth teret átnevezni Magyar Péter térre
22. Új kötelező köszönést bevezetni: Szabadság, éljen a Messiás!
23. A teljes média Tisza tulajdonba adása
24. Ismét megnyitni az Andrássy út 60-at a jobboldali politikusok átnevelésére
Zoltán
2024-12-19 at 16:03
Magyar Péter és stábja kínosan ügyelnek arra, hogy az emberek figyelmét a következő választásokra koncentrálja – úgy hogy még véltelenül se gondoljanak rá, mi lesz utána. “Mindegy, csak bukjon Orbán. Nem érekel, mi lesz utána.” Ilyen a tiszán vélemények nagy része.
Mert ha csak egy prcre is végiggondolnák, mi lesz Magyar Péter győzelme után, rémülten visszakoznának. Azoknak a a vádja is, amivel a baloldaliak a kormányt vádolják, még ha igaz is lenne, az is ezerszer jobb volna, mint ami ennek a bajkeverőnek a kormányzásától várható. Pláne, hogy a vádak nagyobb része nem is igaz.
matrix
2024-12-19 at 15:58
Tóth Gabriella
2024-12-19 at 15:30
Primitiv lotyó ki a fszt érdekel az agyhalálod ?
Ha a bivalybasznádi vagy a múcsai csödör farkára szavazol az sem érdekel és ha szopod még az sem -:)
Te primitiv ….matek neked !
Nem 1+1 =? hanem csak 1×1=? szavazatod van ! -:)
Igen a primitivek szereti ha sperma Peti belefosik a büdös pofájába
lenyelik és sorban állnak repetáért !
Nem véletlen primitiv a primitiv
Kis Anasztázia
2024-12-19 at 15:36
Tóth Gabriella2024-12-19 at 15:30
Én is, már tervezem a téliszalámis kerítésem ,a tyúk lábon forgó, kastélyomhoz !
Tóth Gabriella
2024-12-19 at 15:30
Én is a Tiszára fogok szavazni 2026-ban!
Kondori Miklós
2024-12-19 at 15:08
Lassan egy éves lesz a Tisza ,nagy reményekkel támogattam Magyar Pétert ,de csalódnom kellett ,rájöttem,hogy átbaszás az egész ,a kis embernek ugyanúgy szar lesz ,Péternek is csak a nagy lóvé a Brüsszeli elibe való csatlakozás és a hatalom kell ,és minket használ ,hogy elérje célját ,inkább adom a szavazatom a DK-ra
8156.
2024-12-19 at 15:02
Georg 2024-12-19 at 12:19
Már nagyon várom, a messiás eljövetelét. Jó lesz az Euró, jönnek a pénzek, és a felső 10000-nek jön a habzsi dözsi. A többiek meg majd rádöbbennek.
Én meg csak röhögni fogok.
Éljen a Messiás !!!!!!
elemeslampa
2024-12-19 at 14:56
Georg – 2024-12-19 at 12:19
Tessék itt a cikk, hogy legyen mit olvasnád hazaáruló tiszás:
—-
Tisza szerint a világ, avagy hogyan tennék fényesen szárnyaló Romániává (törölve) Magyarországot. A tisza gazdasági programja:
—
1) azonnali belépés a európai ügyészségbe így egy román nő mondaná meg a magyaroknak merre van az arra. Az alsórendű ázsiai horda magyaroknak végre egy kultúrember román dirigálna.
Innen már ellenőrizhetetlenül lehetne meghurcolni akárkit, aki nem tetszik vagy szól a korrupció ellen (ahogy Romániában ez már évtizedes gyakorlat).
—
Lófaszházi elvtársat kinevezni belügyminiszternek.
—
2) kötelező meleg propaganda az óvodákba iskolákban. Ezt ki kell szervezni a mentális problémákkal küzdő és tömörítő NGO-knak. Ha egy szülő felszólalna mert a fiú gyermekét erőszakkal lány ruhákban járatnák akkor elvennék tőle a gyereket akár Canadában teszik (vö vegyen magának új gyereket mondta a messiás) – mindjárt tudná a sok nagycsaládos Orbánéktól jól kitömött merre van az arra.
—
3) évente egy kisvárosnyi migránst fogadnánk be – hiszen annyi lakás áll üresen ezeket el kell venni (ahogy Németországban tették) a gazdáitól mint fizessünk Brüsszelnek.
A sok kis ISISharcos aztán ha valaki olyat mond / ír ami nem tetszik annak levágnák a fejét hogy a többi egyből megtanulja!!
—
4) Tűrhetetlen a messiás magasságára vagy magasított cipőjére megjegyzéseket tenni ezért a német és angol mintát átvéve az internetes terroristák és gyűlölködők ellen külön nyomozószerver létrehozni.
—
5) Azt a bírót aki kifejezi ellenérzését (miért kell nekem tyúkperekkel szarakodni amikor szabadlábon futkosnak a maffiózók) azonnal kirúgni
—
6) legelső intézkedésként biztosítani kellene Magyar Péter nemzetvezető és népes rokonságának az állandó alapjövedelmet a megfelelő házakkal
—
7) Magyar Péter nemzetvezető öccsét a közmédia élére kinevezni. A jelenlegi dolgozókat rendőri egységekkel eltávolítani ahogy ezt Lengyelországban is láttuk és börtönbe vetni a szökés elrejtőzés és összebeszélés lehetősége miatt egészen középvezetőig.
Az alatta lévő szinteken tizedelés, ha az illető fiatal nő (max 18 éves) akkor a nemzetvezető esetleg megvizsgálhatja az ügyet…
—
8) AZ új főszerkesztői pozíciókba a tisza párt káderei kerülhetnek különösen azok akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a hősi időkben azzal, hogy szorgalmasan hintették a tisza propagandát az ellenzéki lapok kommentfalain
—
9) A modellváltó egyetemeket azonnal vissza állam fenntartásba. A modellváltás alatt végzett hallgatók diplomáját elvenni újabb államvizsgával visszaszerezhetik amin kötelező tantárgy:
Magyar Péter: Életem és harcaim, valamint a tisza párt története és hősies küzdelme a fasiszta Orbán diktatúra leverésében. A kuratóriumok tagjait börtönbe zárni.
—
10) Az SZFE tanárait kirúgni és a FreeSZFE volt hallgatóit kinevezni vezetőknek hiszen ki tudná hitelesebben oktatni a jövő színész generációit. A mégis behódolt és diplomát szerzett hallgatókat cserbenhagyott társaik előtt nyilvános bocsánatkérésre és új államvizsgára kötelezni.
—
11) A közoktatásban érvényesíteni a semmit velünk nélkülünk elvet és mostantól csak olyan tantárgyak taníthatóak amiket a hallgatók megszavaznak (szigorúan kézrázással). Pankotaililiputit kinevezni kultuszminiszternek.
—
12) az akkugyártást azonnal felszámolni. Hiszen hogy nézne már ki, hogy a nyugatiak tőlünk veszik és nem mi nekik fizetjük a kötelező sarcot.
Továbbá ahol összeszerelés van ott a fejlesztés is megjelenik ezt pedig nem szabad hagyni a magyaroknak.
Gondoskodni kell róla mindig csak másod – harmadvonalas technológiához férjenek hozzá
azt is felárral végül is egy primitív ázsiai horda megbízhatatlan.
—
13) a sokkal egyszerűbb ezért nyilvánvalóan a kisebb kategóriákban versenyképesebb villamos vagy a fejlesztésekkel majd jobb hatpsfokkal üzemeltethető hibridhajtást rendeletileg betiltani. Helyette a bezárandó benzinesek gyárthatóak amig az EU tilalom életbe nem lép. Utána a gyárakat eldózerolni és a NER oligarchák és családtagjaik kényszerunkában végeznék a rekultivációt
—
14) a paksi atomerőmű építését azonnal leállítani (ruszkik haza!!! szláva ukánfasiszták) minden magyar családnak kiszámlázni részletes tájékoztatással , hogy ezt az Orbánék miatt fizetik a ruskiknak a büntetést. A rekultivációt az autógyárak esetén bevált volt NER tagok és családtagjaik biztosítják.
—
15) A Budapest – Belgrád vasútvonalat felszámolni Magyarország kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal örökre megszakítani a kínai termékeket akkora büntetővámmal sújtani, hogy azokat a csak Hollandiából és kizárólag nyugati közvetítőkön keresztül érje meg beszerezni.
—
16) Oroszországgal minden kapcsolatot megszakítani. Zeneszkíj elvtársnak a legmagasabb állami kitüntetést adni plusz budai luxusvillát.
A kieső olaj és gáz importot nyugatról fedezni ebből megtanulja majd ez az önző ázsiai horda, hogyan szenvedtek a nyugatiak és az ukrán hazafiak amikor ők dőzsöltek a csökkentett rezsikedvezményeikkel…
Mellette a fafűtést betiltani környezetvédelmi okok miatt
—
17) Szilárd Rezsibiztost kényszermunkára ítélni a hivatalát innentől Gerzsényi elvtársnő venné át akik azt vizsgálnák hogyan lehetne minél hamarabb az európai szint 1.5x-re hozni a rezsit..
—
18) az egyházakat betiltani – Tóta Wé elvtársat kinevezni az országos egyházügyi hivatal élére ahol kidolgozzák milyen templomokat kell eldózerolni és a Bibliát is átírják rendszerkompatibilissé.
—
19) Minden EU támogatást elvenni a gazdáktól (Gyurcsánynak aki ebben már komoly tapasztalata van tanácsadói szerződés az Altusfortussal) a mezőgazdaság környezetterhelése tarthatatlan. Ebből a pénzből ukrán barátainknak (szláva csillámpóni) vásárolhatunk nyugati barátainktól rakétákat.
—
Hmm kihagytam volna valamit? Asszem nem na megyek halat venni … Ugyan ma csak 408 az euró és én exportra termelek szóval amennyivel drágul annyival többet keresek és elköltöm mert a halárusnak is legyen jó napja..
Te ocsmány tiszás geci
Egy büdös szájú agyhalott
2024-12-19 at 14:51
Inkább a Tisza, mint a milliárdossá vált maffia.
Élő Ágnes
2024-12-19 at 14:22
Magyar Pétert a választói kereslet hozta létre, ami a rossz kormányzásnak, a korrupciónak és a gazdasági problémáknak a következménye. Azért népszerű a Tisza, mert az emberek többsége elégedetlen a mostani helyzettel, megélhetési problémái vannak, radikális változást akar. Ha a Fidesz továbbra sem foglalkozik ezekkel és hülyének nézi a választókat, akkor bukni fog 2026-ban. De lehet, hogy már a fantasztikus 2025-ös évben.
Grimmbusz
2024-12-19 at 14:10
Andrásné Kiss
2024-12-19 at 14:01
Ez rendben is van, de ezt MP nem a Fidesztől tanulta, mint ahogy a Kemény Henrik nevű kommentelő volt kedves belehazudni a cybertérbe….
Andrásné Kiss
2024-12-19 at 14:01
Grimbusz .Azt elfelejted hogy Dávid Dóra a fosbuk ( Meta ) jogtanácsosa .Ezzel tudja a tippeket adni neki Brüsszelben .Iszonyat hoyg le tudja folytani a követéseket szinte sem Orbán vagy Menczer oldalát nem dobja fel .Csengét is meg kell keresni .Patrióta is You Tubon van meg Tik Tok. De ezeket a fiatalok használják .Szóval főleg hoyg vietnami szerverparkok lájkolják Magyar oldalát egy rafinált prostik hálózata által .Furcsa volt egy Magyar írásra fél óra és 1500 rajongo van. Estére meg 4000 körül .Azután a ” rendszerváltok sem akarnak egy éve nagyon 50 000 -n lenni most vagy 21 000 t jelez .Na persze ez sem biztos hiszen a pénzügyek is 100 milliokkal el vannak számolva.
Zoltán
2024-12-19 at 13:56
Nemrég olyat olvastam a 444-en, hogy Magyar Péter nyilatkozata szerint Orbán Viktor és Nagy Márton lehülyézik a saját választóikat.
Értem én, hogy Magyar Péter szigorúan azt a taktikát követi, hogy ellenfeleit vádolja meg azzal,amivel éppen ő bukott le (“agresszivitás”, “lejáratókampány” stb. amiket valójában ő folytat, és a kormányt vádolja ugyanezzel), de ez a lehülyézés végleg kiveri a biztosítékot a tiszások “agyhalottazása” és “lebüdösszájúzása”után.
Grimmbusz
2024-12-19 at 13:50
” Magyar viszont sikeresen használja a Fidesz soraiban megtanult közösségszervezési és médiahasználati módszereket. ”
Ööööööööö…..dehát eddig azt hazudtátok, hogy a Fidesz csak a közmédiát uralja meg a kesmát, és a fb-huszárkodásban meg az influenszerkedésben béna és elhúzott mellette a modern digitális médiabirodalom meg a közösségi háló.
MP meg mintha pont csak a Fb-n létezne, bárhol máshol a megjelenése hisztibe meg önlejáratásba fullad….
Teljesen összezavartok… 😀
elemeslampa
2024-12-19 at 13:29
@Kemény Henrik – 2024-12-19 at 12:22
“Magyar Péter nem messiás.”
Valóban nem a legutolsó primitiv hazaáruló.
“Csak egy Orbán-kormányban csalódott, hiperaktív ember, aki láthatóan képes kimozdítani a szavazókat az elmúlt évek apátiájából.”
Mármint tönkretenni az ellenzéki pártokat? Hát ez engem nem nagyon zavar, de a szavazók darabra megvannak csak mont nem dkrajobbikraegyüttkülönre szavaznak hanem erre a baromra – ez mondjuk őket minősíti. Józan ember tudja aki képes lenne tönkretenni az országát azzal hogy alárulja az olyannal az ember ha véletlen együtt kell dolgoznia / harcolnia / üzletelnie egyet jelent nagyon oda kell figyelni mert az ilyen őt perc alatt elárulja és meglopja..
“A népszerűsége nyilván annak öszönhető, hogy rengetegen akarnak kormányváltást”
Semmiféle változás nincs az eddigiekhez képest.
” a rettenetes gazdasági helyzet ”
Ahha a rettenetes gazdasági helyzet? És ezen éppen a szarhoz sem értő seggdugasz bohóc segítene? Egyrészt életedben nem éltél ennyire jól mint most. Továbbá ezt a helyzetet nem a kormány hanem az ostoba liberális és zöld európai elmebetegek hozták létre és a magyarországi ellenzék áztatta el a kormányt hazudozott összevissza. Szolj a tászás haverjaidnak fejezzék be a hazaárulást.
Gerzsényi a legpofátlanabb legaljasabb brüsszeli hazaáruló.
“és a mindent behálózó korrupció miatt, ”
Kire gondolsz a főnidre a diákhitel központ élén? Vagy a sok piti kis tolvajra a pártodban most nyúlt le valamelyik 3mmisit..
Nem ha valaki korrupt az a tisza. Egy rakás gágogó tetves hazaáruló adócsaló szarhoz nem értű cselédek gyülekezete.
“de az eddigi ellenzék képtelen hiteles alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben.”
Na ebben igazad van… Poloskával az álen…
” Magyar viszont sikeresen használja a Fidesz soraiban megtanult közösségszervezési és médiahasználati módszereket. ”
Höhöhö azaz és valaki nem áll be a sorba meglincsellitek mi rohadt bolsik…
“2026-ban meglátjuk, hogy mi a fontosabb a magyaroknak, a nemzetközi békepáváskodás vagy a rendszerváltás?”
Békepáváskodás? Egy biztos hogy aki egy beszél az a frontra erőszakkal elhurcolt szerencsétlenek kapcsán az a legallja. 2026-ba a tisza veled együtt megy oda ahova való a politikai pöcegödör legaljára..
matrix
2024-12-19 at 13:12
Magyarországon az internet csak a vakulásig írigy paraztita virussal fertözött buta tahó primitiveket alkesz drogos munkaundoros IQ csőves dupla nulla vágyvezérelt agyhalottakat meg buzikat tenyésztett ! A primitiv agyhalott buta tidatla magyarnak nincs párja europában !
Bunkó prosztó agyhalottak !
A bezzeg német vagy francia országban NINCS NINCS NINCS
Orbán Fidesz kormány !
Paraszt mégegyszer ott nincs Orbán Fidesz kormány !
2 ÉNAKI
2024-12-19 at 12:54
Kormanyzasra csak az keszülhet,akiben bízik a nép es meg is szavazza. Magyarországon a Fidesz-KDNP testesiri meg ezen elvárást. Önjelöltek nem komolyak mert hazzdoznak össze vissza ,mint a megelhetési szélhámos m.p. csak kis betűvel.
aladin
2024-12-19 at 12:44
Magyar Péter egy haszonlesö szélhámos szarosgatyás gané. Semmit sem tudni elérni, a büdösszáju agyhalottak is egyre kevesebben vannak körülötte. Milyen ember lehet az aki a volt családjával gyerekeivel nem tartja a kapcsolatot, ez egy földön kuszó-mászó féreg akit elkell taposni.
vágod?
2024-12-19 at 12:27
…..jó lett volna ha 1987 körül valaki levetíti a jobbágynak mi vár rá 2035-ben ..hogy vigyázzon hogy mit kíván….aligha hiszem hogy lett volna ember aki ezt a tömeggyilkos terrorista népirtó fehér faj ellenez zsidó rezsim ámokfutását választotta volna..akik a cigánnyal karöltve végzik ki a fehér embert….a kommunizmusban a zsidók is kiirtották egymást egymást szemrebbenés nélkül ma ez csak rád vonatkozik fehér emberre ráadásúl még nemhogy a kezedet nem emelheted fel ez ellen hanem jövőre a szavadat se jócimbora…vágod?
puncuis pinatus
2024-12-19 at 12:23
Miért kell ennek a takonynak teret engedni, publikálni szóra méltatni?
Sajnos megismertük nem változik, nem is tud nem is akar.
Elég a ballibsi médiában hallani, olvasni róla, már akit érdekel ez a mocskos gazember.
Nem tartós, elszáll mint a sóhaj,
Kemény Henrik
2024-12-19 at 12:22
Magyar Péter nem messiás. Csak egy Orbán-kormányban csalódott, hiperaktív ember, aki láthatóan képes kimozdítani a szavazókat az elmúlt évek apátiájából. A népszerűsége nyilván annak öszönhető, hogy rengetegen akarnak kormányváltást a rettenetes gazdasági helyzet és a mindent behálózó korrupció miatt, de az eddigi ellenzék képtelen hiteles alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben. Magyar viszont sikeresen használja a Fidesz soraiban megtanult közösségszervezési és médiahasználati módszereket. 2026-ban meglátjuk, hogy mi a fontosabb a magyaroknak, a nemzetközi békepáváskodás vagy a rendszerváltás?
Georg
2024-12-19 at 12:19
Lesz*rom az MP lejáratásával foglalkozó cikkeket…b*szod 415 forintba kerül egy euró, 400 forintba egy dollár, több mint 500 forintba egy angol font..a PS meg már hónapok óta sunnyog az Eco rovat frissítésével. Az összeomló gazdasággal foglalkozzatok ne az ilyen f*szt se érdeklő kamucikkekkel fárasszátok az olvasókat.