Dávid Dóra, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője még jelöltként egy májusi interjúban beszélt Soros György álmáról, a nyílt társadalom egyik sokat hangoztatott mantrájáról. A képviselő szerint Magyarországon a hozzáálláson kell változtatni, hogy mindenkit befogadjunk – szúrta ki a Magyar Nemzet.
Szerinted hogyan lehet elérni azt, hogy Magyarországon is egy ilyen multikulturális környezetben, hatékonyan tudjunk együtt dolgozni, együtt gondolkodni másokkal?
– tette fel a kérdést az interjúban Dávid Dórának a riporter. Az időközben EP-képviselővé avanzsált politikus szerint
a hozzáálláson kell változtatni, hogy ne rekesszünk ki senkit, fogadjunk be mindenkit.
Ezzel a kijelentésével a lap szerint Dávid Dóra egyértelműen hitet tett a néppárt migrációpárti álláspontja mellett. A migrációs paktum végrehajtása mellett egyébként Magyar Péter brüsszeli főnöke is elkötelezte magát. A Manfred Weber vezette Európai Néppárt (EPP) néhány hete írásos paktumot is kötött a baloldali frakciókkal, amelyben kölcsönösen elkötelezték magukat a migránspaktum végrehajtása és a háború folytatása mellett. A Tisza Párt azt is elismerte, hogy ők mindenben követik Manfred Weberék iránymutatását.
A Magyar Péterről nyilvánosságra került felvétel kapcsán a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója megkereste a párt képviselőit, hogy reagáljanak a sértésekre és a megalázó megjegyzésekre. A Tisza Párt képviselői először nem kommentálták a hírt, majd többen is a pártvezérük által megírt közleményt mondták vissza, hogy a felvétel illegálisan megszerzett, összevágott és manipulált. A reakcióikból kiderült, hogy a baloldali párt képviselői nyolc-tízmillió forintért még azt is elviselik, hogy Magyar Péter agyhalottnak és Soros-ügynöknek titulálja őket.
Vizsgálódnak a Magyar által is terjesztett álhír ügyében
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megállapította, hogy nem járt a bukott szír elnök Magyarországon, repülőgépe sem szállt le Ferihegyen azon a bizonyos napon. Ugyanazon a napon nem intézkedett a TEK, és semmilyen akciót nem folytatott a repülőtéren, és senkivel nem írattak alá semmilyen titoktartási nyilatkozatot – ismertette az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Sas Zoltán a Hír TV Napi aktuális című műsorában.
Ilyen esetben az alapkérdés az, hogy a hír honnan jön, kik rakták össze és milyen szándékkal
– tette hozzá a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója.
Emlékezetes, Magyar Péter azt a több alkalommal cáfolt álhírt terjesztette – a Magyar Hangra hivatkozva –, hogy a megbuktatott szír elnök, Bassár el-Aszad Magyarországra menekült repülőgéppel. Erről egy képet is megosztott, azonban ezután rögtön kiderült, hogy a baloldali politikus által kijelentett információk hamisak.
A Tisza-vezér és Tisza-propaganda által terjesztett hírről hamar kiderült, hogy kamu, Bassár el-Aszad ugyanis nem jött Magyarországra, a bukott elnök Oroszországba menekült, a kép pedig, amivel bizonyítani akarták, hogy hazánkban landolt a repülőgépe, pedig egy 12 éve, egy török repülőtéren készült felvétel. A Magyar Hang az eset után rögtön elnézést kért az olvasóktól az álhír terjesztése miatt, Magyar Péter azonban továbbra is kitart hazugságamellett. A baloldali politikus továbbra sem akarja bevallani a nyilvánvalót: álhírt terjesztett.
Olyan felvetések is vannak azóta az üggyel kapcsolatban, hogy Magyar Péter lehet az, aki egymaga állhat az álhírbotrány kirobbantása mögött, és hogy a Magyar Hang és Magyar Péter összejátszva terjeszthették a hamis információkat. A baloldali politikusnak azért állhatott érdekében ezt a hazugságot terjeszteni, hogy ezzel is megpróbálja gyengíteni a kormányt – emlékeztet a Magyar Nemzet.
(MN / Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)
aladin
2024-12-20 at 05:07
Na a szargatyás Magyar Péter csak ilyen gusztustalan nöket kap meg mint ez a Dávid Dora nevezetü madár ijjesztö.
Kánaán beszopod Tamás
2024-12-20 at 04:19
Sipos F. Tamás2024-12-19 at 20:03
Így van ,inkább legyen Brüsszeli fenthatóságú országunk egy fostos helytartóval körülötte pedig zümmögő helyeselő zombikkal akiknek az orbáni rezsim bukásával se lesz jobb az életük,avagy még szarabb , legyenek migráns rezervátumok a nagyvárosok perem kerületeiben és az ország határmenti településein és a Brüsszel által törvényileg garantált segélyeket pénzeket ,fizessük a vadaknak, legyenek lmbtq szervezetek akik legálisan ovodákban iskolákban zavartalanul ,terjeszthessék az aberrációt a buzulásra való felkészülést, lemondunk minden jogunkról szuveneritásunkról ,és úgy ugrálunk ahogy a liberális elit parancsolja, megszüntetjük a rezsi védelmet, a családok segítségét ,a gyerekek utáni kedvezményeket,a 13. havi nyugdíjat bankokat és a multikat hozzuk versenyelőnybe a magyar gazdákat kényszeritjük a mezőgazdasági tevékenységük felszámolására,hogy a nyugati globális termékeket hozzuk be ,cserébe megkapjuk az eu forrásokat amit a helytartó fostosnak kell szétosztania a Brüsszeli elit kivánságai szerint ki mit mennyit kaphat, és akkor rájön Sipos F. Pöcs Tamás meg a többi takony agyú baca zombi ,hogy az igért kánaán csak a fostos elitjének adatik meg a zombi szektások meg tovább élhetik a nyomorúságos beszopatott életüket !
Frenki
2024-12-20 at 00:58
– “hazzafyfi” –
Tiszás “büdös,agyhalott”!
Talpra magyar!
2024-12-20 at 00:27
TalEle2024-12-19 at 19:14 Egy szemétkedő hazaáruló embert pofozó telefonját elrabló híveit kétszer is büdöseknek mondó alkoholistára ……. – M. Péterre – minden szarságot szemétkedést rálehet tukmálni főleg hogyha milliárdos Soros fizeti ezt az M. Pétert.
Talpra magyar!
2024-12-20 at 00:19
hazzafyfi2024-12-19 at 20:36 Te ezzel a tiszás hazaárulóddal együtt szemétkedsz mert a kommunista éneketek tartalmazza a magyarság kipusztítását mert nemzetközivé akarjátok csinálni az országokat na ti azok vagytok mint a Sztálinidék és Hitleredék na azok akartak egyközpontú uralmat az emberiség felett. Te kommunista és fasiszta vagy a tiszésaiddal együtt.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-12-19 at 23:35
@Sipos F. Tamás2024-12-19 at 20:03
esetleg tehetne egy kis karácsonyi kirándulásta franciákhoz, de már a német élemiszeráraknál is vakarhatná a fejét, hogy hogyan fizeti ki.Tankolni se próbáljon, a lakbérekröl nem is beszélve.Valamint ebben a két országban “legalább” még az utcán sem tudná a “kedves befogadott” migránsoktól biztonságban megenni a virslijét. Például.
Nahát
2024-12-19 at 22:15
Na kedves Magyar Péter! A listavezetőd azt nyilatkozta a saját szájával, hogy mindenkit be kell fogadjunk. Ezt nem fogod tudni kimagyarázni. És még valami: milyen jogon követelitek, hogy változtassunk a hozzáállásunkon? Ez a te Dávid Dórád, tudod, aki a face book jogtanácsosa, és gyűjti neked a vietnámi lájkokat, világ életében külföldön élt, úgyhogy ő sokkal jobban ismerheti, milyen, amikor egy országot elárasztják a dolgozni, és beilleszkedni nem akaró, a törvényeket be nem tartó tömegek.
Budai 11
2024-12-19 at 21:57
Csodálkozunk? Ezért fizetik az egész tisza bandát (direkt kis t-vel)
Szarrafyfi
2024-12-19 at 21:38
hazzafyfi
2024-12-19 at 20:36
Most kifacsartad a sovány IQ-dat mint a citromot !
Még a Kádár kommunsták is jobban kezelték es gumibottal gyógyitották az agyhalált !
Riogatás riogatás ( hülye bunkó tahó )!
2024-12-19 at 21:06
Sipos F. Tamás
2024-12-19 at 20:03
Takarodj te csirkef@rhát IQ hulla !
Titkold el,hogy egy tudatlan dupla nulla agyhalott vagy!
A fidesz szavazó pont annyit fizet 1Kg kenyért mint te !!!!!
hazzafyfi
2024-12-19 at 20:36
Magyar Péter visszarepítené a magyarokat 2o15-be. Orbánék pedig visszasírják 1956-ot,hogy miért nem adták át az országot ( harc nélkül) az oroszoknak.
Ennyi...
2024-12-19 at 20:24
“Nincs bennem bosszúvágy” – mondta Magyar Péter, majd megfenyegette korábbi legjobb barátját.”
Ennyi elég is, ez mindent elmond a jelleméről.
Sas
2024-12-19 at 20:20
Na, megyek szarni.
Sas
2024-12-19 at 20:20
A Sipos is egy autista fogyatékos.
Sas
2024-12-19 at 20:19
Dávid Dóra egy autista fogyatékos.
EU értékek Soros gayropa buzi demokrácia
2024-12-19 at 20:12
Remek !
Èn megyek !
Az agyhalottak meg csicska rabszolgák lesznek !
Szeretném a primitiv tudatlan ostoba ellnzéki bokáig csüngö bödös pofáját látni amikor felébrednek a vágyvezérelt deliriumból a realitás és való világba !
*****
A változásra kiéhezett NAIV (bunkó tahó tapló)tudatlan primitiv agyhalott csürhe megkapná a soros GAYROPA (buzi )
EU értékeket soros népcsere és faj keverék kényszer KVOTA terv illegális kriminális analfabéta parazita vendégeket !
****
Soros gayropa EU érték demokráciát jogállamiság és szólásszabadságot korbácsot !
Csak azt nem tudom,hogy akkor kinek ugatna a primitiv-csürhe , hogy ez itt hazánkban minden szar minden roszz diktatúra ?
Mivel most még a koszos alkesz drogos munkaundoros primitiveket is védelmezte az Orbán kormány !
*****
De utána szopni fogtok parasztok !
Ès ellehet nenni a EU genderbuzi picsába panaszkodni!
Küldik a korbácsot egy primitiv magyarnak fingja nincs,hogy mi történik a jelenlegi bezzeg német demokráciában!
Gullwing
2024-12-19 at 20:12
Ezek a tiszaszarok akkora selejtek hogy ha a fejükre szarnak nagyra nyitják a szájukat ….🤣🤣🤣🤣
pm
2024-12-19 at 20:05
Az ilyen képvieslők is csak szögek a demokrácia koporsójában/mai cikk/
Mégis ha egy kétharmados kormány hivatalos írányvonalától ennyire eltérően nyilatkozik valaki, az csak a feszültséget szüli. Igen, tudom hogy más a párt, de ott Magyarországot képviseli/azt kéne/. Az egységes fellépés hiánya külföld felé csak problémákat okoz. Egyesek/brüsszel/ úgy vélhetik hogy gyengék es megosztottak vagyunk, és mint látjuk meg is próbálják kihasználni.
Sipos F. Tamás
2024-12-19 at 20:03
Szerintem ilyen súlyos gazdasági gondok idején kevés lesz a sorosozás, migránsokkal, háborúval, dzsenderrel való riogatás a választás megnyeréséhez. Naponta azzal szembesülnek az emberek a boltokban vagy számlafizetéskor, hogy nincs pénz a zsebükben. Miközben minden egyre drágább. És egyre többen jönnek rá, hogy nem Soros vagy Brüsszel miatt élnek szarul, hanem az Orbán-kormány miatt.
Sas
2024-12-19 at 19:48
Multinacionális vállalatok idiótái-olyan ideológiával, hogy agyon kellene csapni mindet.
aladin
2024-12-19 at 19:36
Dávid Dora te hülye picsa, hányszor szo……tad már le a gnom fönöködet Magyar Pétert, vigyáz mert van mikor összeszarja magát és piszkos lehet a szád.
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 19:34
Aki Vargáné személyes bosszúhadjáratában ezt nem látta előre, az egy naivus maximus.
Egyébként egyáltalán kik ülnek az EP-ben Magyarországot képviselve az úgynevezett Tisza párt soraiban? Hiszen az ég világon nem tudunk róluk semmit.
Legfeljebb Ungarischer Péterről tudjuk, hogy egy szociopata.
Sas
2024-12-19 at 19:33
Vigye el a lepra.
Sas
2024-12-19 at 19:33
Rákosista brancs elcseszett ivadéka-kommunista főbíró, tapló nagyapával.Röviden beteg állat.
Ferenc Kovács
2024-12-19 at 19:30
Magyar Péter Pitiáner
TalEle
2024-12-19 at 19:14
Trump színre lépésével, vélhetőleg, kihullik a CIA lova a kis, köcsög Facebook huszár alól, és a titkos akták megnyílásával, végre az is kiderülhet, hogy, vajon ki „tukmálhatta” rá a levitézlett, f@szopó NER lovagra ezt a sok, ismeretlen, „agy halott”, Soros ügynököt, akik az EP-ben és a pesti közgyűlésben ücsörögnek a Tisza „színeiben”…
Solaris
2024-12-19 at 19:09
Berobbant az időutazásos sci-fi Gerihez.
No rajta.
Lejjebb már nincs, ez csak jót hozhat…