Orbán Viktor megint annyira elszigetelődött és annyira elzárkózott a média elől, hogy ismét nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma délelőtt. A maratoni hosszúságúnak ígérkező sajtótájékoztatón várhatóan fontos dolgok is elhangzanak majd, bár ismerve a balos kollégák hozzáállását, valószínűleg ismét az értelmetlen kérdésekre adott frappáns válaszok jelentik majd a nap fénypontját. Nézze vissza nálunk a kormányfő évértékelővel összekötött sajtótájékoztatóját!
A miniszterelnök a sajtótájékoztató elején együttérzését fejezte ki a németországi terrortámadás áldozatainak családja felé, és a német nép felé. Egy-két napot várni kell a politikai következtetések levonásával. Ezek a jelenségek azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság van – tette hozzá. Korábban ilyesmi nem volt, de most van.
Magyarországnak következetesen ki kell tartania, hogy ne alakuljon át egy ilyen világgá
– fogalmazott, majd a magyar uniós elnökség eredményeire tért ki. Mint mondta, több mint 1000 tanácskozásra került sor. Most jóval több energiát kellett tenni az elnökségbe, mint 2011-ben. A kormányfő közölte, ilyen elszigeteltséget még nem látott, mint most.
Munkánk végén az ellenfeleink is gratuláltak
– jelentette ki. Az elnökségnek azonban semmilyen mozgástere nem volt a háború tekintetében, mert a többség szerint ez Európa háborúja. Orbán Viktor szerint ebben az ügyben meg volt kötve a keze, de indokolt volt a békemisszó. Mindebből fakadtak viták, de Magyarországnak joga és kötelessége volt a békemissziók indítása. Orbán Viktor a magyar elnökség másik sikerének nevezte a román és bolgár schengeni csatlakozást. Ez egy 13 éves európai probléma volt, és ezt a blokkolást kellett feloldani, és végül mindegyik országgal meg tudtunk állapodni.
Ezentúl 22 közúti határátkelő lesz a román-magyar szakaszon 2025 januárjától. Ez Magyarország számára is új távlatot nyit, és a határmenti térség fejlődése is felgyorsulása. A kormányfő szerint nagy segítség lesz a közrendvédelemben, hogy erről a szakaszról le lehet vezényelni az érintett rendvédelmi erőket.
Brüsszel és a valóságérzékelés
Orbán Viktor szerint Brüsszelben úgy tudják, hogy nincs új helyzet, és új realitás. Az európai elit egyelőre nem vesz tudomást az új állapotról. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Donald Trump már most komoly üzeneteket küldött Európának, megváltozott a nyugati világon belüli erőviszonyok. Más lesz a nyugati világ hozzáállása a genderkérdésekhez, a családhoz, a háborúhoz, a szankciókhoz.
Át fogunk térni a béke korszakára, és ennek Magyarország örül. Mi soha nem nyerhetünk a háborúkon. 1,5 millió menekült érkezett Ukrajnából, nagy részük továbbment, most 80 ezren tartózkodnak az országban. Ha véget ér a háború, akkor a szankciókat felszámolhatják, és elindulhat a gazdasági fellendülés. Az európai vitákban mi most ezeket a kérdéseket képviseljük, de komoly falba ütközünk egyelőre. Sőt az EP-en a legnagyobb pártok kötöttek egy paktumot, és mindent úgy akarnak folytatni, ahogyan az eddig volt
– mondta a kormányfő. Hozzátéve, hogy a Patrióták személyében előállt Brüsszel ellenzéke. A következő időszak kilátásairól azt mondta, hogy a nemzeti konzultáció volt az alapja az új gazdaságpolitika megteremtésének. Egymillió kétszázötvenezer ember vett részt a konzultációban – ismertette a kormányfő.
Nekünk ez fontos, és ezen állunk. A következő évben olyan dolgok fognak történni, amik korábban nem történtek. Orbán Viktor az intézkedések közül kiemelte a lakbértámogatást. Tőketámogatást adnak a magyar kkv-knak, és ezért cserébe a cégek elfogadták a minimálbér-emelést. Fontos, hogy azokat a fiatalokat is támogassák, akik a felnőtt életüket munkával kezdik , és ne csak az egyetemistákat támogassák
– tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az ipar tekintetében az elektromobilitás irányába kell fordulni. Mint mondta, arról van szó, hogyan lehet a megújuló energiákat elraktározni. Amikor nem süt a nap, akkor is kell energia, amikor meg süt, akkor meg több van, tehát az elraktározás a legfontosabb kérdés – tette hozzá.
Nagy akkugyárak és az első európai kínai autógyár is megindul jövőre. Az elmúlt harminc évben csak két olyan év volt, amikor a reálbér-emelkedés 10 százalék felett volt – ismertette. Az utolsó negyedévben láthatóak azok a gazdasági fejlemények, amelyek megalapozzák az optimizmust
– mondta Orbán Viktor.
Gyógypedagógiai foglalkozás következik
Bűnös élvezet, tudjuk, de a miniszterelnöki sajtótájékoztatók esetében a kedvenc részünk mindig az, mikor a kormányfő a nem túl felkészült és általában rendkívül megilletődött balos kollégák kérdéseire ad választ, egy kicsit kiigazítva a valósághoz való viszonyukat. Nincs ez másképp ma sem.
Orbán Viktor szófiai útja kapcsán felmerült az “orosz gáz” kérdése is. A kormányfő kifejtette, hogy az ukrán területen való orosz energiahordozók érkezése elnehezül a jövőben. Sok ország esetében a gázellátás csak az ipar része, de nálunk a háztartások is benne vannak. Ha a Nabuccót nem sikerült megépíteni, akkor a meglévő gázvezetékeket kell összekapcsolni, és így létrejött egy déli folyosó.
Magyarország 9 milliárd köbméter gázt fogyaszt, délről érkezik 7,5 milliárd érkezik. Orbán Viktor szerint, ha Ukrajna kiesik, akkor Bulgária és Románia segítségével megvannak az útvonalak. Volt egy éve egy kísérlet Bulgáriában, hogy a gáztranzitot ellehetetlenítsék, de ezt sikerült elhárítani. A bolgárok a barátaink maradnak.
A végső célunk az, hogy az orosz gáz ne orosz legyen, hanem azé, aki kifizette
– zárta rövidre Orbán azokat a hangokat, melyek szerint nem lenne szabad “orosz gázt” vásárolnunk.
Ezután természetesen előkerültek azok a kérdések, amik kattintást hoznak egy Telex címlapon, de értelmük nincsen. Így kezdtek meg a kollégák aggódni a közbeszéd miatt, felhozva Menczer Tamás és Magyar Péter összetűzését.
Mindig vannak új politikai jelenségek, most az agresszív hőbörgés jelent meg, és ezt a meghívást elfogadta Menczer Tamás. A kormánynak nem az ellenzékkel kell foglalkoznia, hanem az emberekkel és a problémákkal. Sohasem fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak. Brüsszel megbízottai vezetik az ellenzéket 2010 óta, és Brüsszelben mindent megtesznek a kormányváltás érdekében. Mindezt meg is mondják pacekba
– jelentette ki a kormányfő. Aki azt is kijelentette, hogy minden álhírrel ellentétben nem fognak változtatni a következő időszakban.
Külön szépsége volt annak a csöppet sem támadó jellegű kérdésnek, miszerint “kinek a felelőssége, hogy nem hasít a gazdaság idén”. Erre Doktorminiszterelnökúr nemes egyszerűséggel annyit válaszolt, hogy
Kinek köszönhető, hogy jövőre fog?
A miniszterelnök szerint a 2025-ös gazdasági tervek egy hosszabb távú stratégia első lépései a végső célkitűzés pedig, hogy “ne mi kérjünk pénzt, hanem tőlünk kérjenek”.
Magyarországot azért büntetik napi 1 millió euróra, mert nem akarunk Magdeburg lenni!
Feltűntek az értelmesebb kérdések is, sajnos egy szomorú téma, a pénteki terrortámadás kapcsán. A migráció kérdésében ugyanis hazánk folyamatos támadások áll továbbra is, annak ellenére, hogy az egyre fokozódó európai fenyegetettség egyértelműen bebizonyította, hogy nekünk volt igazunk. Ezért zsarolnak minket most is, és ezért akarnak megbüntetni, azért mert elvégeztük a feladatunkat és megvédtük a határainkat. Orbán Viktor ennek kapcsán kijelentette, hogy bármikor előállhat egy olyan helyzet, hogy felpakoljuk a migránsokat egy buszra, és elvisszük őket Brüsszelbe.
Meg fogjuk magunkat védeni. Amikor terrorcselekmények bekövetkeznek, akkor mindenki látja a migráció súlyát. Lehet, hogy a migrációs nyomás néha kisebb, de a történelmi fenyegetés sokkal nagyobb, mint máskor. A migráció kérdése továbbra is a legfontosabb, és a magdeburgi ügy nem német ügy, hanem Brüsszel Magdeburgot csinálna Magyarországból.
– jelentette ki. A ránk ki rótt pénzbüntetés kapcsán pedig leszögezte:
Persze nem foguk fizetni, és be fogjuk perelni őket, és vissza akarjuk perelni az általuk elvett pénzt.
Újabb gyógypedógiai kör következett a fontosabb kérdések után, amelyben magyarpéterezett egyet a bulvársajtó, és megkérdezték a miniszterelnököt, hogy mi a véleménye a “Fidesz vesszőfutásáról”. Orbán Viktor erre úgy reagált, hogy nagyon szeretne egy olyan vesszőfutást 2026-ra is, mint amilyet idén tapasztalt, emlékeztetve a kollégát, hogy az EP-választáson a legtöbb szavazatot szerző párt továbbra is a Fidesz volt.
Visszatérés a háborúra
A sajtótájékoztató végén újra a napjainkban zajló konfliktusok kerültek napirendre, így például az izraeli-palesztin konfliktus, melynek kapcsán a miniszterelnök kijelentette, hogy a török elnökkel folytatott minden tárgyaláson szóba kerül a Közel-Kelet térsége.
Mind Erdogannal, mind Netanjahúval jó viszonyban vagyok, és dolgozom azon, hogy a két fél között legyen valamilyen kommunikációs, de ez egy nagyon erős keret. Ma nagyon messze vagyunk az ideális helyzettől a Közel-Keleten. Szíriában sem ura senki a folyamatoknak, elfogadhatatlan az is, hogy több száz napja vannak fogságban izraeli polgárok
– ismertette a kormányfő. Az orosz-ukrán háború és Ukrajna EU-csatlakozása kapcsán a kormányfő kijelentette, hogy ez utóbbi nem csak a magyar, de még az erősebb európai gazdaságoknak is ártana.
Magyarország mezőgazdasága 20 millió ember élelmezésére elegendő, persze vannak szektorok, amik importálnak, míg mások exportálnak. A magyar mezőgazdaság teljesítménye minden szempontól fontos, nekünk és az egész világnak is. Ukrajna belépése az unióba agyonvágná a magyar agráriumot, és Franciaországban is be lehetne zárni a boltot. Ennek a helyzetnek a kezelése hosszú tárgyalásokat igénye
– mondta, majd pedig boldog karácsonyt kívánt az összesereglett zsurnalisztáknak.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
t
2024-12-21 at 17:44
Ja, és még egy fontos dolog.
A főni nyájnak nevezte a politikai közösségeteket.
Tehát ezután büszkén viseljétek és tűrjétek ha valaki birkának nevez benneteket mert mint tudjuk a nyáj birkákból áll.
Ago
2024-12-21 at 17:39
Egy fáradt öregember, aki nagyon frappánsnak hiszi magát. Szomorú.
t
2024-12-21 at 17:23
Ez a főni egy nagyon jó és logikusan gondolkodó embert. Élesen és tisztán látja a problémákat és azoknak a megoldását.
De…
Én nem tudom hogy milyen betegségnek a tünete az, hogy az agyat nem tudja követni a tett…… de valami ilyesmiben szenvedhet.
Borsodi
2024-12-21 at 16:11
Azért írtam le így, hogy valaki / valamilyen hülyegyerek válaszoljon!
Sikerült!
Ingyenes komédia!
Csak nevetek az ilyen jellegű lényeken!
Ki is ugrasztottam a nyuszikát 🐰 a bokorból!
Igen nagyon sajnálom az ilyen jellegű lényeket!
Ja nem!
Frenki
2024-12-21 at 15:39
Tiszás”büdös,agyhalott,kö-
csög”kutyák megkapták a decemberi ugatásért járó aprót!Vonyítanak is rabló,fostos,brüsszeli,ve-szett falkavezérük mellett
Bocsi négylábu ebek!!!
K
2024-12-21 at 14:58
„Van egy feleségem, öt gyerekem, hat unokám, mit akarhatok még? Rendes munkám, megfizetnek. Köszönöm, jól vagyok.”
És akkor szerényen a T.borcz, Méhszaros által ellopott milliárdokról, 60pusztáról, magánrepülőkről yachtokról hallgatott!
Szerény ember. Büszkék lehetünk rá!
Nemzeti
2024-12-21 at 14:27
Követeljük az Orbán-migránsok azonnali deportálását!
Nincs jó migráns csak gyilkosmigráns!
Az Orbán-migráns is gyilkosmigráns!
Orbán egymillió gyilkosmigránst telepített be!
hiphop
2024-12-21 at 14:14
@K – 2024-12-21 at 13:58
“Magyarországon egy közbiztonsági válság van kibontakozóban. Vidéken árad a bűn, évek óta emelkedik a bűnözés, kart karba öltve a kormány okozta gazdasági válsággal.”
Persze az ellenzéki vezetésű JOBBIKOS vagy volt jobbikos városokban.
A gazdasági válságot Ursula és csőcsléke okozta többbek között a széderesten pávázó jobbikos lelkes szavazataival.
“A magyar embereket nem a világpolitika, hanem az ismét gyorsuló áremelkedés érdekli.”
A magyar emberek sokkal okosabbak minthogy az ócska jobbikos demagógiának felüljenek. Pontosan tudják hogyan tett a jobbik alá nap napután a saját orszguknak hogyan árulták el ezek a cimeres gazemberek a nemzetet.
” Az, hogy miért nyerészkednek a bankok, szolgáltató cégek az egyre emelkedő díjakon, ”
Én pedig jobbik közeli vállalkozókat látok az állami támogatású projecteket pl hőszigetelés egyharmaddal túlárazva, arcátlanul meglopva az ügyfeleket. Mérnököket megszégyenítő órabérrel dolgozó mekkelek autószerelőket stb
Saját kibaszott házatok táján nézzetek körül gecik. Nem véletlen hogy a tisza is volt jobbikos Egerből indult ami város egészen mélyre merűlt a mocsokban.
“miért emelkednek ismételten az árak messze megelőzve a béreket.”
Persze jobbikos lehuzós vállalkozók pofátlanul emelik az áraikat.
“A jobbikkal is egyetértek!
Természetesen és maximálisan!”
Persze hogy egyetértesz K ügynök.. Te melyik vagy az autószerelő vagy az építési vállalkozó?
Leszakad a pofám tőletek.
Ja és még valami a volt jobbikos főnökötöknek nagyon tetszett a bevándorlás a primitiv jobbikos vállalkozó pedig azt hiszi a sok csoró arabbal majd lesz ingyen rabszolga…
K
2024-12-21 at 13:58
A Jobbik Konzervatívok az első, amely közleményében értékeli Orvbán Viktor délelőtti nemzetközi sajtótájákozatóját.
Miközben a miniszterelnök Európa, az Egyesült Államok és a világ jövőjéről értekezik, Magyarországon egy közbiztonsági válság van kibontakozóban. Vidéken árad a bűn, évek óta emelkedik a bűnözés, kart karba öltve a kormány okozta gazdasági válsággal. A magyar embereket nem a világpolitika, hanem az ismét gyorsuló áremelkedés érdekli. Az, hogy miért nyerészkednek a bankok, szolgáltató cégek az egyre emelkedő díjakon, miért emelkednek ismételten az árak messze megelőzve a béreket.
A jobbikkal is egyetértek!
Természetesen és maximálisan!
Solaris
2024-12-21 at 13:45
Borsodi,
“Ja és nem akarok dicsekedni a tiszta fizetésem sokkal jobbak!!! és nagyobbak!!! és több mint az átlag!”
-Ez a farkodér lehet, nem az eszedér!
Gyurina
2024-12-21 at 13:37
Ez a sajtótájékoztató is bizonyítja, hogy Orbán Viktor államférfi!
Borsodi
2024-12-21 at 13:20
Sziasztok normális emberek!
Nem vagyok politikai ember / politikus!
Mert a privát szférában azt csinálom / dolgozom amit kedvelek!
Ja és nem akarok dicsekedni a tiszta fizetésem sokkal jobbak és nagyobbak és több mint az átlag!
Tehát csak a jobboldali pártok jönnek létre!
A baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők fattyúi mindenütt ott vannak jelen!
A szivárványt 🌈 is ellopták a büdös mocskos szájú fattyúi!
Solaris
2024-12-21 at 13:18
Ori,
Hess írástudatlan.
Jó birka szop kicsi.
Talpra magyar!
2024-12-21 at 13:17
CIKI!!!2024-12-21 at 11:03
Solaris2024-12-21 at 11:20
Kárpáti2024-12-21 at 12:12
Nemzeti2024-12-21 at 12:43 Szemétkedtek mert nem Soros Merkel Sholz Macron … féle migránsbuzijaitokat szólítjátok fel a lusta élősködő parazita muszlimok kitakarítására. Szemétkedve hazdtok mert nem hazánkba gyilkolnak a szélsőséges migráns muszlimjaitok.
Talpra magyar!
2024-12-21 at 13:06
Kárpáti2024-12-21 at 12:56 Te az a szemétkedő hazaáruló vagy mint a román politikusok nagy részük akik soha nem segítettek minket magyarokat de tőlünk mint a problémás forradalmuk idején – is segélyeket elfogadták – tőlünk – ja persze románok többségük soha nem mond le arról a tervükről hogy a Tiszáig akarnak tőlünk területet lopni na te ez a szemétkedő hazaáruló vagy. Dobreved példaképei a románjaid.
röhely
2024-12-21 at 13:06
Zagyva agyú válaszok.
Kárpáti
2024-12-21 at 12:56
Solaris
2024-12-21 at 12:49
Te is tudod hogy minden liberális aberrált gyagya
Solaris
2024-12-21 at 12:49
K
2024-12-21 at 12:01
ALJAS NICK NÉV TOLVAJ VAGY,…:
“K” NICK NÉV ALATT NEM ILYEN GYAGYA HOZZÁSZÓLKÁST SZOKTAK ÍRNI.
……………..
megakóurve&chourrrwaanyád nevét használd orbizombi
Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul
2024-12-21 at 12:48
Orbán Viktor Világítótorony a nyugati és hazai homályban.
Solaris
2024-12-21 at 12:47
-együttérzés?
Igen ezt mondta.
Szerintem örült…
Kárpáti
2024-12-21 at 12:44
Ciki, de én is hülye vagyok nemcsak a CIKI!!! nick név alatt hozzászóló.
Nemzeti
2024-12-21 at 12:43
rajzos2024-12-21 at 12:32
Már késő, mert az Orbán-kormány tömeges migránsbetelepítést hajt végre és ez csak egyre rosszabb lesz amíg el nem zavarjuk őket.
Kárpáti
2024-12-21 at 12:41
A magdeburgi terrorista éppen hogy az orbáni elveket vallotta.
rajzos
2024-12-21 at 12:32
Semmilyen migránsot nem szabad befogadni! Se jogunk se kötelességünk nincs! Sőt! Az Unio-ba belépni szándékozó miszlim szerű országokat(Albánia,Koszovó,Bosznia,Észak-Macedónia) kötelező megállítani!
Talpra magyar!
2024-12-21 at 12:29
Éppen azok a von der Leyenék Weberék … Dobrevék … áskálódva büntetik hazánkat akik bizonyíthatóan korrupt tolvaj bűnözők.
CIKI!!!
2024-12-21 at 12:18
Hülye vagyok, de nem tehetek róla, ilyennek születtem.
Ez van sajnos.
Kárpáti
2024-12-21 at 12:12
CIKI!!!
2024-12-21 at 11:03
Lopni csak a kleptomániás liberális szokott, Magyarországon a liberális ellenzék a tolvaj —jelenlegi ügyeletes liberális ellenék a “Tisza Párt”.
Solaris
2024-12-21 at 12:10
K
2024-12-21 at 12:01
ALJAS NICK NÉV TOLVAJ VAGY,…:
“K” NICK NÉV ALATT NEM ILYEN GYAGYA HOZZÁSZÓLKÁST SZOKTAK ÍRNI.
Agyhalotti önvallomás
2024-12-21 at 12:09
CIKI!!!
“Birkák extázisban bégetnek!”
Méltányolandó önvallomás… Mert ugyebár maga teszi ezt naponta itt a PS-en (noha ezt a portált a maga “messiása” a tiszás agyhalottaknak tiltja), szóval ahogy maga ajnározza naponta 0-24 órában és minden PS-cikk alatt – extázisban! – a feleségét lehallgató, zsaroló, templomból kijövő hívőkkel ordibáló, diszkóban tajt piásan négykézláb mászkáló (hú, de illik egy pártvezetőhöz!), garázda, lopós, ideggyenge, valamint Soros- és Weber-csicska tiszás Petikéjét. Kussoljon hát tiszás agyhalott és hányja a hülyeségeit az agymosodájára: 444, Telex, Népszava, stb.
K
2024-12-21 at 12:01
Költségvetési csalással gyanúsítanak tucatnyi roma politikust.
https://mfor.hu/cikkek/kozelet/koltsegvetesi-csalassal-gyanusitanak-tucatnyi-roma-politikust.html
Vajon köztünk van a mi kis békemalacunk?
PrüsszelPress
2024-12-21 at 11:50
Solaris
2024-12-21 at 11:2
.
Ne bégess, sakálhiéna, ne bégess.
Kilátszanak a sárga agyaraid és a koszos karmaid.
.
A kérdező annak örvendezzen, hogy hivatalból nem jelenti fel a miniszterelnök nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.
.
De nem teszi, mert alja prolikkal nem vitázik, nem hagyja magát provokálni.
A BrüsszelPéter szintű, primitívek nem játszanak a pakliban.
.
Köztük nincs se király, se dáma, se ász, sem bubi.
A két bites Svindli nevű játékra sem képesek, mert minden lerí a pofájukról. 😀
Solaris
2024-12-21 at 11:20
Birkavízió onlájn.
nézegető
2024-12-21 at 11:11
De miért jó a lakástrazakciók magas száma?
Ez külső és belső vándorlást jelez. Mindkettő probléma.
CIKI!!!
2024-12-21 at 11:03
Tényleg frappánsan szokta!
“Miniszterelnök úr! Miért lop, csal, hazudik?”
Frappáns válasz:
” Békés karácsonyt! ”
Birkák extázisban bégetnek!