Magyarország újranyitja damaszkuszi nagykövetségét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. Szijjártó Péter azt írta, az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult. Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, “ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország Damaszkuszi Nagykövetségét”.
A miniszter hozzátette, helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.
Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit
– írta. Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben – fogalmazott Szijjártó Péter.
Forrás, fotó: MTI
Csak_úgy
2025-01-07 at 11:13
Nem kéne megnyitni, mert Katar, Törökország, Szaud-Arábia és Amerika által támogatott terroristák, szélsőséges csoportok, iszlámisták uralják Szíriát. Átmeneti állapot van béke nem lesz. Szíria nem a szírekké.
matrix
2025-01-07 at 09:27
🤡2025-01-07 at 06:35
@ Bela
Ez egy parazita virussal fertözött “mindenszarita” gerinctelen jellemtelen parazita!(hernyó pondró)
Ha az alapvető ismereteket igénylő tényekkel szembesited akkor lapul mint a háromhetes kutya szar a füben !
Orbán fobiás “fönizö” agyhalott !
atv-Retek Tetü Lúzer (Monika-TV) – Telex -444- hvg – két diplomás agyhalott értelmiségi-:) csicska !
🤡
2025-01-07 at 06:35
@ Bela
Az egy dolog, hogy az agyadhoz képest egy belső zsebben fényességes napsütés van, de még félre is beszélsz.
Ezt hívják úgy, hogy az emberiség salakja.
Bela
2025-01-07 at 06:18
Ezek szerint nincs is terrorfenyegetettség arra és felesleges volt a Magyar Hang újságíróinak vegzálása, hazugságvizsgálatnak alávetése.
Szóval a fóni újfent hazudott a.pénteki Kossuthos fels…zopásán, mikor azt ecsetelte, hogy a Magyar Hang újságírói egy háborúba akarják rángatni az országot!
Talpra magyar!
2025-01-06 at 20:18
Manana2025-01-06 at 17:30 Tudtommal az alkoholista M. Péter tiszás elvtársad szarta hugyozta össze magát amikor biztonsági emberek kitakarították a szórakozó helyről mint az alkoholista szemétkedőt.
Logikus
2025-01-06 at 19:34
Szíjártó Péter az elmúlt 100 év legjobb külügyminisztere!
Kitűnően végzi a dolgát és végre nem engedi az orcságot, hogy másoknak a csicskásai legyünk!
Hála Istennek, hogy az ország érdekében végzi a tevékenységét és nem Brüsszel érdekében!
Solaris
2025-01-06 at 19:04
Péter,
remélem hogy elismerteted velük a magyar védeccségikártyát.
Pár lejárt pfujzert is átkönyvelhetsz.
Tompika príma nagyköpet lehetne.
Koszosan, borzasan hamar befogadnák.
matrix
2025-01-06 at 18:05
Nem támogatom !
Tömeggyilkos Allahu Akbár vannak a hatalmon !
A szalonnából soha nem lesz kutya !
Kizárt,hogy ezzel az alakúló új kormánnyal ott demokrácia legyen !
Csak most még kapaszkodnak keresik a nemzetközi figyelmet és elismerést !
Afganisztán-2 lesz a jövö zenéje !
Vajákné
2025-01-06 at 18:04
Szijjártó Péter minden idők legvacakabb, legtehetségtelenebb külügyminisztere. Már rég börtönben kellene ülnie hazaárulásért (brókerügy, MTM, Pegasus, letelepikötvény, azeri baltás gyilkos, Kaaleta, Gruewszki, lélegeztetőgépbeszerzés, orosz szerverfeltörés, Lavrov-kitüntetést stb.)
SZJ
2025-01-06 at 17:44
Borbély , ott a pont. Tegyék meg, ami tőlük telik.
Borbély
2025-01-06 at 17:39
Manana! Ne reménykedjen! A külügyminiszter úr nem poloska, hogy “becsináljon az erőlködéstől”. Szijjártó Péter Magyarország valaha volt legjobb külügyminisztere. Tudom, Önöknek nehéz azt elfogadni, hogy van olyan ember, aki nem hazát árul, mint poloska szaros Péter, hanem a hazájáért dolgozik.
Manana
2025-01-06 at 17:30
Tökéletes kép. Peti megint becsinált az erőlködéstől…