Megtakarítás – írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint ez a kulcsszó, amelyre Szekeres Imre, az MSZP volt elnökhelyettese hivatkozott, amikor arról kérdezték, miből épített több mint száz négyzetméteres villát a tihanyi hegy tetején a feleségével együtt a honvédelmi minisztersége előtt fél évvel. Ezen időszakban ugyanis a lakhatási támogatásával együtt legfeljebb 1,2 millió forint jövedelemmel rendelkezett a szocialista képviselő havonta, s felesége is csak egy cégben volt érdekelt. A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy Szekeres Tihany egyik legszebb részén, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képező, védett hegyoldalon, a Diósi-hegyen építtette fel csaknem száz négyzetméteres nyaralóját. Feleségével, Vásárhelyi Katalinnal együtt vásárolta a 669 négyzetméteres telket, amelyben fele-fele részben tulajdonosok, ahogyan a rá épített nyaralóban is. Az ingatlan a helyi rendezési terv szerint az úgynevezett hétvégi házas övezetbe tartozik, ahol legfeljebb 13 százalékát építhetik be a telek bruttó területének földszintes nyaralóval. Szekeresék tehát legfeljebb egy 87 négyzetméter alapterületű ingatlant építtethettek volna a területen. A terepszintbe azonban alagsorként is felfogható szintet süllyesztettek, és erre húztak fel egy emeletet a Balatonra néző teraszokkal.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Mno.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS