Amíg a szocialisták nem működnek együtt, nincs értelme összehívni a honvédelmi és rendészeti bizottságot – közölte Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke, aki a nemzetbiztonsági bizottságnak is tagja.
A politikus közleményében azt írta: “reménytelen politikusok kétségbeesetten követelik” az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását. Hozzátette: ezt készséggel megteszi, ha az ügy valamennyi részletét kivizsgálhatják.
Kocsis Máté szerint a legfontosabb kérdés “az egyre szövevényesebb szocialista bűnregényben”, hogy honnan voltak Simon Gábor százmilliói. “Ha Mesterházy Attila eljön a bizottsági ülésre és válaszol végre erre a kérdésre, akkor van értelme az ügy ebből következő, további kérdéseit is megvizsgálni” – fogalmazott.
Hozzátette: erre azonban nem sok esély van, “hiszen az MSZP elnöke sem a mentelmi ügyekkel foglalkozó, sem a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén eddig nem jelent meg, pedig az utóbbi több alkalommal foglalkozott a Simon Gábor százmillióit és hamis útlevelét érintő ügyekkel”. Azért azonban nem hívja össze a honvédelmi és rendészeti bizottságot, hogy a szocialisták arra se jöjjenek el – tette hozzá.
MTI/ Fotó: nepszava.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS