Továbbra is szeretné elfelejtetné a múltját, így inkább hallgat Kiss László, a baloldali pártszövetség óbudai jelöltje, akiről a múlt héten a PestiSrácok.hu tényfeltáró riportjából derült ki: az ő vigyázó tekintete mellett alakultak meg 2002-től kezdődően az ifjú szocialisták fiktív szervezetei, és ő a Zuschlag-ügy egyik kulcsfigurája. Portálunk ma is hiába próbálta szóra bírni Kiss Lászlót, a politikus nem állt kameránk elé, és még a lemez is beakadt nála. “Majd az ügyvédem, majd az ügyvédem, majd az ügyvédem” – csak ez volt a válasza kérdéseinkre. Persze az ügyvédi válasz érkezése felől is érdeklődtünk, de Kiss kínos hallgatózásba burkolózott. A politikus ma egyébként Békásmegyeren tartott utcafórumot Mesterházy Attilával, aki senkinek nevezte Orbán Viktort. A nyugdíjasok nem jöttek lázba a beszédektől, Mesterházy a nagyipuszikkal vigasztalódhatott.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
A május elsejei hangulathoz már csak a meleg sör és a hideg virsli-, kampányfórumhoz és választási gyűléshez pedig odabuszoztatott MSZP-s statiszták százai hiányoztak Békásmegyeren, ahol ma Kiss László és Mesterházy Attila fórumozott. A túlnyomórészt nyugdíjasokból álló, nem túl népes hallgatóságnak nem szökött fel a vérnyomása a beszédektől, pedig a két politikus mindent megtett, hogy feltüzelje a szépkorúakat. Az MSZP elnöke például ezúttal is stadionépítésezett, pasaparkozott, mészároslőrincezett, felcsútozott, gazdaságiköröközött. Nagyobb tapsot mindössze akkor kapott Mesterházy Attila, amikor úgy fogalmazott, hogy “Orbán Viktor egy senki”. A miniszterelnökről azt is megjegyezte, hogy “hazudott 2010-ben, és az elmúlt négy évet is végighazudta”.
Persze Kiss Lászlóra is kíváncsiak voltunk, miután napok óta nem válaszol a kérdéseinkre. A baloldali pártszövetség óbudai jelöltje kínosan hallgat a múltjáról. Mint ismert, a PestiSrácok.hu múlt heti oknyomozó riportjából derült ki (ITT!), hogy Kiss László, az MSZP óbudai országgyűlési képviselőjelöltjének a vigyázó tekintete mellett alakultak meg 2002-től kezdődően az ifjú szocialisták fiktív szervezetei. Kiss László múltjáról Szabó Bálint, a korábban az MSZP-ből kizárt Vas megyei Fibisz-vezető besszélt portálunknak. (Emlékezetes, e pártszervezetek azt a célt szolgálták, hogy Gyurcsány köre a régi motoros szocialisták alól kiszervezhesse a pártot. Az akciók nem voltak sikertelenek, hiszen a gyurcsányista ifjú szocialisták 2004-ben végül sikerrel megpuccsolták Medgyessy Pétert.) Szabó állította, nem volt olyan alakuló ülés, ahol Kiss László ne jelent volna meg, miután ő volt a fiktív szervezetek országos legitimáló embere, az ő jelenlétében történt minden. Kiemelte, a fiktív szervezetekről tehát a Fibisz országos elnöksége és az MSZP egyes vezetői is tudtak.
Szabó Bálint szerint egyébként egyáltalán nem véletlen, hogy Kiss László országgyűlési képviselőjelölt lett. “Az MSZP a Zuschlag-ügyben Jánost dobta oda a bíróságra, míg sokan megúszták a pályázati pénzek megszerzését. A szocialisták úgy vannak vele, hogy egyes embereket, például Marsovszky Balázst és Kiss Lászlót jobb a rendszeren belül tartani, jobb, ha állást biztosítanak nekik, mint ha elengednék a kezüket. Utóbbi esetben ugyanis sértett emberek lennének, és félő, hogy elkezdenének beszélni. Az MSZP ezért mozgatja a mai napig a Zuschlag-ügy érintettjeit” – szögezte le portálunknak Szabó Bálint.
Kiss Lászlót ma is hiába próbáltuk szóra bírni, a politikus nem állt kameránk elé, és még a lemez is beakadt nála. “Majd az ügyvédem, majd az ügyvédem, majd az ügyvédem” – csak ez volt a válasza kérdéseinkre. Persze az ügyvédi válasz érkezése felől is érdeklődtünk, de Kiss újfent kínos hallgatózásba burkolózott. Ráadásul Kiss még nagyipuszikkal sem vigasztalódhatott, Mesterházy ugyanakkor tucatnyit kapott.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS