Vasárnap reggel 6-tól este 7-ig lehet szavazni Magyarországon 3176 település 10 386 szavazókörében; a névjegyzékbe 8 millió 19 ezer 566 választópolgárt vettek fel, ebből átjelentkezéssel 120 304 szavazhat, a 97 külképviseleten pedig 28 162 – számolt be szombati budapesti sajtótájékoztatóján az országgyűlési választási felkészülésről a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője, Pálffy Ilona.
Négy évvel ezelőtt 8800-an jelezték az első forduló előtt, hogy külképviseleten kívánnak szavazni, most több mint háromszor ennyien, és duplájára nőtt azok száma is, akik nem a lakóhelyükön kívánnak voksolni, hanem egy másik magyarországi településen.
Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton megkezdődött a szavazás, egyelőre semmilyen rendellenességről nem kaptak hírt.
Magyarországon 3176 település 10 386 szavazókörében várják a szavazókat, összesen 106 egyéni választókerületben választanak egyéni választókerületi képviselőket, 93 mandátumot pedig országos listán osztanak szét a pártok között.
A péntek 16 órai határidőig több mint 60 ezren igényeltek mozgóurnát, további igényléseket már csak a szavazás napján 15 óráig lehet benyújtani a szavazatszámláló bizottságnál.
Az NVI elnöke kitért arra, hogy “elterjedtek olyan hírek”, hogy azok a határon túliak, akik levélben szavazhatnak, a választásig lakóhelyet létesítenek Magyarországon, hogy így befolyásolják a szavazást. Pálffy Ilona felhívta a figyelmet: ha valaki átvette a levélszavazási csomagot, és ezt követően létesít Magyarországon állandó lakcímet, csak egyéni jelöltre voksolhat vasárnap. Összesen 79 ilyen választópolgár van, a legtöbben, heten Vásárosnaményban létesítettek lakhelyet – tette hozzá Pálffy Ilona.
Arra a kérdésre, hogy aki elveszítette a választásról szóló értesítőjét, hol nézheti meg, hogy hol szavazhat, az NVI elnöke elmondta: ezt lehet ellenőrizni az interneten, a www.valasztas.hu oldalon és a 1818-as telefonszámon.
A szavazás este 7 óráig tart, de a 7 órakor sorban állók még szavazhatnak. Amíg valahol sorban állás van, azaz nem zárják le a szavazókörben a voksolást, addig az összes többi szavazókör eredményét sem hozhatja nyilvánosságra a Nemzeti Választási Iroda . A sok átjelentkező miatt elképzelhető, hogy csak este háromnegyed 8-ra vagy 8-ra tudják befejezni mindenhol a szavazást, és ezután közölhetik az előzetes eredményeket.
Mivel nincs általános kampánycsend, a közvélemény-kutatók a korábbi felmérések eredményét a szavazás napján is nyilvánosságra hozhatják, de az exit pollokat csak 19 óra után lehet közölni. A 19 órai határidő független attól, hogy addig az összes szavazókör bezárt-e.
Pálffy Ilona elmondta azt is, hogy délelőtt Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével tájékoztatta az EBESZ megfigyelőit a választási felkészülésről.
mti
MTI Fotó: Pogár Demeter: Szavazás a washingtoni külképviseleten
Facebook
Twitter
YouTube
RSS