Bőven akad munkája a fővárosi és vidéki választási bizottságoknak is, mivel számos reklamáció és észrevétel érkezik a választások és a kampány tisztaságát kétségbe vonva. A Jobbik szerint tömegesen szállítanak romákat szavazni, a radikális jobboldali párt megvásárolt szavazatokat is emleget. Az MSZP a Miniszterelnökséget vádolja a választási törvények megsértésével.
SZABÓ FRUZSINA ANNA – PestiSrácok.hu
Panaszáradat a választási bizottságoknál
Több választókerületben utasították el a választási bizottságokhoz beérkező panaszokat. Zalaegerszegen vasárnap azt a kifogást zárták ki, amelyet Vigh László Fidesz-KDNP-s jelölt még csütörtökön emelt amiatt, hogy az MSZP plakátjai szerinte engedély nélkül kerültek ki villanyoszlopokra. A bizottság a döntését azzal indokolta, hogy a választási törvény a plakátok elhelyezését illetően konkrétan nem tartalmaz tilalmat a villanyoszlopokra vonatkozóan. A Somogy megyei, Marcali központú választási kerületben a fonyódi szavazóköröket érintően kampánysértés miatt, a nagybajomi szavazóköröket érintően pedig plakátrongálások miatt tettek bejelentést az érintett képviselőjelöltek, azonban a beadványokat a helyi választási bizottság itt is visszautasította. Szentendrén szabálysértő kampányolás miatt marasztalták el az ellenzéki összefogást, mert a három szavazókörnek is helyet adó egyik pomázi iskolától kevesebb mint 150 méterre folytatott kampányt.
A Fejér megyei 2-es választókerületben a helyi választási testület három kifogásnak is helyt adott. Suralik András, elnöke elmondta: a Jobbik Fejér megyei elnöke, Árgyelán János a Seres Mária Szövetségeseinek jelöltje, Mátrai Csaba ellen emelt kifogást, mert – megtévesztően – függetlenként tüntette fel magát internetes felületeken. A döntés értelmében a jelöltet eltiltották a további jogsértésektől. A másik két kifogást az MSZP tette. Az egyik esetben Móron, Székesfehérvár egy részén és Polgárdiban piros csíkot ragasztottak képviselőjelöltjük plakátjára “Vajon Herczog Edit mennyit kapott?” felirattal. A másik esetben a kifogás szerint a Fidelitas nevével terjesztett szórólap Herczog Editről valótlan és megtévesztő állításokat tartalmazott.
Annak ellenére, hogy a szavazólapok lefényképezése vagy a szavazókörből való kivitele jogsértő egy komlói választópolgár hazavitte a szavazólapokat, majd otthon választott a jelöltek és pártlisták közül. Göndöc András a baranyai területi választási iroda vezetője elmondta: amikor a szavazó visszatért a lapokkal, arra hivatkozott, hogy nem volt toll a szavazófülkében, a szavazatszámláló bizottság azonban nem engedte leadni a szavazatát.
Jobbik megvásárolt szavazatokról beszél
A Jobbik szerint tömegesen szállítanak szavazni romákat Gyöngyösön és Szolnokon. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: csak Gyöngyösön – amely Vona Gábor pártelnök egyéni választókörzete – mintegy ötszáz “szegény sorban élő cigányt” vittek szavazni, de hasonló információkat kaptak aktivistáiktól Szolnokról is. A Jobbik szóvivője a legdurvább esetnek azt nevezte, hogy Obbágy Csaba, Ózd alpolgármestere (Fidesz-KDNP) “csomagokat és pénzt osztogatott cigány szavazóknak”. A kormánypárt reakciója szerint azonban a Fidesz munkatársai kizárólag az aktivistáknak és a szavazatszámláló bizottság tagjainak vittek ennivalót. A párt eddig mintegy ötven esetben tett kifogást a választási bizottságoknál visszaélések miatt.
MSZP: a Miniszterelnökség megsértette a választási törvényt
Az MSZP szerint a Miniszterelnökség pénteken és szombaton megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy a kormány hivatalos honlapján beszámolt Orbán Viktor kormányfő Fidesz-elnökként tett kampánybeszédeiről. A szocialisták az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményükben közölték, a történtek miatt Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a jogszabálysértés megállapítása, valamint a további törvénytelenség megtiltása érdekében.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS