Péntek, szombat, vasárnap: sokk, megrendülés, öröm. Ez a sorrendje a húsvéti ünnepkörnek. Minden nyúltól, csirkétől, tojástól és locsolástól függetlenül Húsvét idén különlegesnek mutatkozik. Egyrészről ritkán fordul elő, hogy minden nagy vallás jóformán egyszerre ünnepli a Húsvétot. Köszönhető ez az eltérő számítási módszereknek, mivel Húsvét vándorünnep. Idén azonban összefutottak, és most minden keresztény egyszerre ünnepelhet.
DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu
A történettudomány ma már kevéssé vitatja, hogy Jézus valóban történelmi személyiség volt. Szinte biztosra vehetjük, hogy valamikor 2000 évvel ezelőtt egy Yeshua nevű zsidó prófétát keresztre feszítettek a rómaiak egy mai szóval élve koncepciós per keretében. Előtte ez a tanító, vagy mester (zsidó nyelven rabbi) 3 évig tanította a zsidó vallás univerzalista elemein nyugvó tanait. Jézus minden tekintetben az „első” volt. Ő volt az első liberális, hisz a Törvény betű szerinti tisztelete helyett annak szabad értelmezését, belülről jövő megújítását szorgalmazta. Ő volt az első szocialista is, hisz mindig a szegényeknek prédikált, a szegények felé fordult, és ostorozta a gazdagokat, akik szerinte nehezebben kerülnek a Mennyek Országába, mint ahogy a karavánok Jeruzsálem „Tű fokának” nevezett kapuján át a városba. De Jézus volt az első konzervatív is, hisz közösséget hozott létre, a személy, az egyén erkölcsi minőségének fontosságát, a hit és szeretet erejét hirdette.
És megölték. Koncepciós per keretében ítélték el, holott mindvégig igaza volt. Az akkori kor kétharmada Virágvasárnap pálmaágakkal köszöntötte, mint Messiást, és a Biblia drámai sűrítései ellenére, ha nem is pár nap múlva, de rövid időn belül kiábrándult belőle, és „ejtette” megváltót, amikor saját vágyai kielégítése helyett az igazságot képviselte. Leköpködték, megostorozták, csúfolták és gúnyolták Őt. És megölték. Eddig a történelmi tények sora: már a rómaiak is megmondták, egyszer fent, aztán lent, így múlik el a Világ dicsősége. Egyik percben önfeledt öröm, másikban a sokk percei. Egyik percben Király, másikban Bűnöző. És ebben igazából nincs is vita ateista, keresztény, vagy más vallású között, hisz ilyen történetek minden nap történnek, akár a politikában is. Megélte ezt már minden oldal, minden párt legalább egyszer: voltak már mindenki életében virágvasárnapok és nagypéntekek.
Hányan elégszenek meg ezzel az igazsággal?
Konzumkrisztus – Forrás: www.stencilrevolution.com
Sokan vannak Krisztus gúnyolói között, és bizony a leghűbb tanítványok is háromszor képesek elárulni korábbi Messiásukat. Amikor nagypéntek van, Jézus keresztfája alatt ketten állnak csupán: a kedves Tanítvány, és az Anya. És miközben mindenkinek igaza van, valójában senkinek sincs. Nincs igaza Kajafásnak, nincs igaza Pilátusnak, a nép is téved, a tanítványok is szétszélednek. Egyedül az Áldozatnak van igaza végig, miközben mindenki rajta veri le saját bűneit, saját igazát igyekszik igazolni az Igazság ellenében. A következő nap, szombat a megrendülésé. Az Igazság halott. Nietsche szavaival: Isten halott, és mi öltük meg. Valóban megtettük, végeztünk vele. Egy idős jezsuita prédikációja szerint: az Egyház egy napig hivatalosan is ateista, mielőtt korábban maga végzett Istennel.
ÉS vajon hányan ragadnak le itt? Hányan elégszenek meg ezzel az igazsággal: szép dolog ugyan a tanítás, de a valóság az, hogy kiterítenek úgyis, és minden ugyanoda fut: a keresztfára. Minek küzdenénk, minek harcolnánk tehát? „Miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis, miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis.” mondja József Attila, és őt követve hasonlót fogalmaz meg korunk világa, cinikus beletörődése a Megváltoztathatatlanba, a halálba.
“Nem a gonoszé az utolsó szó”
A szekuralizáció útja, ami haladásnak maszkírozza magát, valójában visszalépés, visszalépés Húsvét tapasztalatából Nagypéntekbe. Mert vasárnap este – a hívők szerint – a történet folytatódott. Akik nem hisznek Jézus feltámadásában, azoknak marad József Attila dacossága, az egzisztencialisták dühe, a cinikusok csalódottsága, a gonoszok káröröme, vagy a feladás, a Halál mindenhatóságába való beletörődés, az Elmúlás maga. Húsvét vasárnapja ezeket az érzéseket oszlatja el. Ahogy Ferenc pápa idén fogalmazott: „Nem a gonoszé az utolsó szó!” Jézus utolsó szava sem az volt, hogy „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” hanem, hogy „És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” Mert Jézus Feltámadott, valóban feltámadott, allelúja – mondják azok, akik hisznek benne, akik hisznek a Feltámadásban, s ezért „kereszténynek” neveztetnek. Mennybemenetelről a zsidó és iszlám iratok is szólnak, így a Feltámadásban, a Halál felülírhatóságában jóformán nincs vita a nagy vallások követői között sem. Minden hívő tudja, érzi, hisz abban, hogy a Tél után újra Tavasz következik, s az a pont, ameddig ésszel ellátunk nem az Élet, hanem eszünk végét jelenti csupán.
Most a kereszténynek számtalan módon, sok-sok felekezetté bomolva, más énekekkel és szertartásokkal ugyan, de együtt örülnek minden hívővel a Földön annak, hogy „legyőzi az Élet a Halált.” A többieknek, akik most ebben nem osztoznak, ugyanúgy boldog húsvétot kívánunk, és reméljük, hogy majd idővel akár személyes életük, tapasztalataik révén ők is osztozhatnak a hívők mostani örömében, és nem csupán Nagypéntek és Nagyszombat lesz számukra a megkerülhetetlen végső tapasztalat.
(Illusztrációnkon Caravaggio Szent Tamás című festménye látható.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS