Egy Debrecen melletti kistelepülés homokos utcájában élt annak a bűnszövetkezetnek a vezetője, amelyet a ’90-es évek olajszőkítőihez hasonlít az adóhatóság – írja az Origo azzal az üggyel kapcsolatban, amelyről szerdán mi is beszámoltunk. Az Origo szerint a főnöknek mindig luxusautók parkoltak a háza előtt, de „jobbára egy lepattant presszóban üzletelt, a márkás cuccokra nem sokat adott. „Hangulatember volt, próbált laza lenni, de néha eléggé befeszült. Biztos volt benne, hogy egyszer letartóztatják, de azt vallotta, hogy annyira kiélte már magát, hogy neki teljesen mindegy. Meg volt elégedve azzal, amit elért, mindene meglett, amit akart az élettől” – mondta egy ismerőse az Origónak, aki szerint O. Tamás úgy számolt, hogy nem sok évet kell majd a börtönben töltenie.
A NAV szerdán jelentette be, hogy az elsősorban illegális olajkereskedelemmel foglalkozó csoport kilenc tagját helyezte előzetes letartóztatásba, és további gyanúsítások is várhatók. A bűnszervezet Lengyelországban, Ausztriában és Szlovéniában legálisan vásárolt úgynevezett bázisolajat azzal, hogy majd Romániában értékesíti. Az olaj azonban soha nem hagyta el az országot: székesfehérvári, győri, debreceni és nyíregyházi lerakatokon keresztül illegálisan értékesítették Magyarországon. A NAV szerint összesen mintegy 30 millió liter bázisolajat adtak el az elmúlt két évben jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül, de találtak 200 millió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát is. A banda összesen nyolcmilliárd forintnyi adót nem fizetett be.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS