Nem volt szkinhed, de jobboldali, esetenként szélsőséges nézeteket vallott – így emlékeznek osztálytársai a kamasz Molnár Zsoltra – írja a hvg.hu a reflektorfénybe került MSZP-s politikusról. Molnár 2002-ben még a Fidesznek dolgozott, ám a szocialisták választási győzelme után a baloldalon futott be politikai karriert. Az eddigi nyilatkozatait összevetve, 2002-ben volt egy olyan időszak, amikor egyszerre dolgozott a Fidesznek és az MSZP-nek – írja a hírportál. „Az 1990-es évek elején Csurka Istvánnal értett egyet, de lehetett vele vitatkozni” – mondta Molnár Zsoltról egy volt osztálytársa, aki a szocialisták jelenlegi kampányfőnökével együtt érettségizett 1993-ban a budai Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. A hvg.hu több egykori osztálytársát is megkereste, akik úgy emlékeztek, Molnár akkoriban igen aktívan politizált, jobboldali eszméket vallott, de többen is hangsúlyozták, nem hiszik, hogy szkinhed lett volna, sőt, volt olyan, aki szerint inkább MDF-es volt, mint szélsőjobbos. Ő volt az osztályban az a fiú, aki a Csurka-röpiratot behozta az iskolába, és annak kibeszélését kezdeményezte” – mesélte róla egy másik osztálytársa a hvg.hu-nak. Az illető szerint Molnár biztos nem volt tagja semmilyen szkinhed csoportnak, ugyanis soha nem látták bakancsban, rendszerint ingben járt, a „jófiú” benyomását keltette.
Amint azt a PestiSrácok is megírta: a Magyar Nemzet kedden közölte azt a 168 óra nevű hetilap által publikált fotót, amelyen Molnár is szerepel. A fotó 1992. október 23-án készült a Kossuth téren, amikor a hetilap szerint szkinhedek fütyülték ki Göncz Árpád köztársasági elnököt, aki ezért nem tudta megtartani ünnepi beszédét. Molnár fejére húzott kapucniban látható – ahogy a szkinhedek akkoriban öltözködtek –, amit azzal magyarázott, hogy ónos eső esett.
A hvg.hu teljes cikke itt olvasható. Fotó: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS