A Fidesz szerint Veres Jánosnak, a Gyurcsány-kormány pénzügyminiszterének “szakértelméből” nem kérnek a magyarok, ugyanis a szocialista európai parlamenti képviselő-jelölt személyesen is felelős Magyarország tönkretételében.
A Fidesz így reagált a Veres János által csütörtökön mondottakra, amely szerint az MSZP önbevallásnak értékeli a kormány által készített konvergenciaprogramot, amelyből kiderül, hogy nem fog megvalósulni tíz év alatt az ígért egymillió új munkahely. A nagyobbik kormánypárt válaszközleményében emlékeztetett, Veres János pénzügyminisztersége idején egyetlen év sem volt, amikor a kormány egyensúlyban tudta volna tartani a költségvetést: 2005-ben 7,9 százalék, 2006-ban 9,4 százalék, 2007-ben 5,1 százalék, 2008-ban 3,7 százalék, 2009-ben 4,6 százalék volt az államháztartási hiány. “Magyarország az IMF gyarmata lett, a felelőtlen pénzügypolitika miatt Európa szégyenpadján ült, az államadósság elszabadult, a magyarok sorozatos megszorításokat nyögtek, negyedmillióval nőtt a munkanélküliek száma, 7,5 százalékos volt a gazdasági zuhanás, az ország az összeomlás szélére került” – írta a Fidesz.
Hozzátették: jelenleg Magyarország pénzügyileg stabil, a Fidesz kormányzása óta minden évben 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, az ország visszafizette a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt felvett IMF-hitelt, csökkenő pályán van az államadósság, Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és teljesíti az uniós pénzügyi elvárásokat.
Közleményük szól arról is: a pénzügyi stabilitás erősödése mellett beindult a gazdasági növekedés és 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, 360 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010 előtt.
Ahogy azt az Európai Bizottság is elismerte, uniós szinten tavaly Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség – fűzték hozzá. Négymillió fölött van a foglalkoztatottak száma és történelmi mélypontra, 8,3 százalékra süllyedt a munkanélküliség – sorolták az eredményeket.
A Fidesz célja, hogy a munkanélküliség 4 százalék alá süllyedjen és a foglalkoztatottak száma tartósan 4 millió fölött legyen – zárták közleményüket.
Forrás: MTI
Fotó: Soós Lajos/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS