Az Erdélyi Napló hetilap megszerezte, a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport pedig már a kilátásba helyezett közvita előtt kielemezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szakmai műhelyében készülő székelyföldi autonómiatervezetet.
A tervezet preambulumát és fontosabb cikkelyeit, valamint a dokumentumról készített Mensura-elemzést az Erdélyi Napló hetilap és a Krónika napilap is közzétette pénteken. Az elemzőcsoport megállapította, az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete nem a történelmi Székelyföldre, hanem a Székelyföldet magába foglaló de más területekkel is kiegészítő Hargita, Kovászna és Maros megyékre vonatkozik. Az RMDSZ e három megye társulásos régiójának a kialakítását, valamint “sajátos státussal” való felruházását javasolja.
A tervezet nem szán a régiónak közvetlenül választott döntéshozó testületet, a részt vevő megyék képviselő-testületeinek tagjaiból álló testületre bízná a régióval kapcsolatos döntések meghozatalát. Ezt az elemzőcsoport “öszvérmegoldásnak” és több szempontból is problémásnak tartja.
A Mensura megállapítja, az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vagy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tervezete. “E mögött valószínűleg az a stratégiai megfontolás rejlik, hogy a hatásköri jogosultságokat sikeresebb menet közben, a régió autonómiájának a fejlesztésével elérni” – állapítja meg az elemzőcsoport. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy az RMDSZ-tervezet pénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint a másik kettőé.
Bírálatként fogalmazza meg, hogy a régió hatásköreinek nincs alkotmányos garanciája a szövetség tervezetében. Az állam nem csupán delegálhat, hanem el is vonhat hatásköröket a régiótól. Ez – megállapítása szerint – megkérdőjelezi a társulás autonómiáját.
Az elemzés megemlíti, hogy az RMDSZ ugyan a dél-tiroli autonómiamodellt tekinti modellértékűnek, csak “elnagyoltan” veszi át a dél-tiroli jogszabálynak a közalkalmazotti-köztisztviselői szférában alkalmazandó “etnikai kvótákra” vonatkozó részeit.
Az elemzőcsoport nemcsak politikai, hanem közjogi szempontból is kivitelezhetetlennek látja a régió beillesztését a román alkotmányjogi keretekbe. “Ezért a nyilvános vita eredményes lefolytatásához az RMDSZ-nek ki kell dolgoznia és mellékelnie kell a tervezethez a saját alkotmánymódosító opcióit, illetve alternatíváit is” – vonja le a következtetést.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet benyújthassák a parlamentben. A tervezet mindeddig nem került nyilvánosságra, készítését meglehetősen nagy titkolózás övezte.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS