Illegális petesejt-kereskedelemmel gyanúsított nemzetközi hálózat négy tagját vették őrizetbe pénteken Temesváron – közölte a szervezett bűnözés elleni román ügyészség (DIICOT).
A görög állampolgárságú gyanúsítottak meddőségi és nőgyógyászati magánklinikát működtettek a városban, ahol a gyanú szerint az általuk becserkészett donoroktól pénzért vásárolt petesejtekkel végezték ügyfeleik mesterséges megtermékenyítését. A klinika a magzatkihordásra képtelen ügyfelek számára – szintén pénzért – állítólag a lombikbébi-beültetést vállaló béranyákat is beszervezett.
A donorokkal és béranyákkal közjegyzők előtt írattak alá nyilatkozatot arról, hogy ellenszolgáltatás nélkül ajánlják fel petesejtjüket, illetve hordják ki a magzatot, valójában azonban a klinika közvetítésével az ügyfelek fizettek ezért. Egy petesejtért a donornak, többnyire egyetemista lányoknak 90 ezer forint fizettek, a béranyáknak pedig a terhesség idején havi 250-350 euró közti összeget biztosítottak. Kettő közülük már szült, és a csecsemőt átadta a biológiai szülőknek.
A petesejt megtermékenyítéséért és beültetéséért a pároktól alkalmanként 1,2 millió forintot kért a klinika.
A nyomozók eddig tizenkét román, magyar, illetve szlovák állampolgárságú béranyát azonosítottak, akik közül hetet hallgattak ki. Kettő közülük már szült, és a csecsemőt azonnal átadta a biológiai szülőknek. A klinika ügyfelei román, magyar, norvég és görög állampolgárok – közölte a DIICOT.
A donorokkal és béranyákkal közjegyzők előtt írattak alá nyilatkozatot arról, hogy ellenszolgáltatás nélkül ajánlják fel petesejtjüket, illetve hordják ki a magzatot, valójában azonban a klinika közvetítésével az ügyfelek fizettek ezért – állítja a vádhatóság. Egy petesejtért a donor 300 eurót kapott, a béranyáknak pedig a terhesség idején havi 250-350 euró közti összeget biztosítottak.
A DIICOT közleménye leszögezi, hogy a béranyaságot a román törvények nem szabályozzák, az emberi sejtekkel és szervekkel való üzletelést viszont igen: a román Btk. 3–150 évig terjedő börtönnel bünteti a szervkereskedelmet.
mti / Bors
Facebook
Twitter
YouTube
RSS