A kémkedéssel hírbe hozott jobbikos Kovács Béla hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemond a mentelmi jogáról. A politikus hozzátette, hogy a jogszabályok betartásával a lemondás leghamarabb július közepén történhet meg. Kovács a sajtótájékoztatón minden a sajtóban megjelent vádat tagadott: azt mondta, hogy sem magyar, sem külföldi titkosszolgálatnak nem volt tagja. A politikus szerint az európai és az orosz parlament között működő közös bizottság tagjaként evidens volt, hogy orosz állampolgárokkal, képviselőkkel, diplomatákkal találkozzon munkája során. Lehetségesnek nevezte, hogy voltak közöttük olyan emberek, akik munkájuk során más feladatot is elláttak, de – mondta – erről neki nem volt tudomása.
A jobbikos politikus szólt arról, hogy amikor kémkedési gyanúba keverték, maga kérte párttársán, Mirkóczki Ádámon keresztül a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Hibának nevezte, hogy a két hete tartott ülést követően hirtelen távozott. Ennek okai közé sorolta, hogy a zárt ülésről elmondható dolgokat előtte már Mirkóczki és Vona Gábor pártelnök ismertette, továbbá volt egy szegedi programja. Kovács kifogásolta, hogy az ártatlanság vélelme helyett több sajtóorgánum komoly állításokat fogalmazott meg vele szemben, s közölte: pert fog kezdeményezni ezekben az ügyekben. Kovács a közel egyórás sajtótájékoztatón köszönetet mondott orvosainak és ápolóinak munkájukért, a Jobbik elnökségének és tagjainak pedig amiatt, hogy kiálltak mellette.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS