Szanyi Tibor az ATV Start vendégeként először a III/II-es múltú belügyi államtitkár, Tasnádi László kapcsán beszélt a Fidesz kettős mércéjéről, majd ennek kapcsán Szanyi Rogán Antalra váltott és azt mondta, „nagyjából szemmel látható, hogy szétlopta itt a fél világot”, miközben hasonló dolgokért egy ellenzéki politikust már régen vezetőszáron vittek volna el. A szocialista politikus szerint súlyos felelősség terheli a csatornát az ellenzék választási vereségében.
Miután a műsorvezető többször rákérdezett a Rogánnal kapcsolatos bizonyítékokra, Szanyi azt felelte, az ATV-re is igaz a Fidesszel szemben megfogalmazott kettős mérce: „Amikor ránk mondanak valamit, akkor hümmögnek, hogy ’Tényleg?’, amikor meg én mondok valamit, ami napnál világosabb, akkor megkérdezik, hogy ’Tudja bizonyítani?’”.
Szanyi nem tudott konkrét példával szolgálni az ATV „hümmögésére”, szemben a fideszes kettős mércével, aminek a már említetteken túl az is egyértelmű bizonyítéka, hogy miközben a szocialista politikusok felmondási időre járó bérét pofátlan végkielégítésnek minősítve 98 százalékos különadóval terhelték, addig a távozó fideszes minisztereknek és államtitkároknak jóval kisebb mértékű, mintegy 75 százalékos adót kell fizetniük a végkielégítéseik után.
Az igazi „műsor” a beszélgetés után kezdődött. Szanyi átadta helyét az őt követő Eörsi Mátyásnak, ám a stúdióban még három-négy percig sorolta panaszait: Többek között azt mondta a műsorvezetőnek, hogy ennyi erővel mehetnének a Hír TV-be is. Erre a felvetésre a díszlet mögött álló MSZP-s sajtós, Kormos Kata is reflektált. Azt kiabálta Rónainak, hogy ha a Hír TV-ben szóba kerülnek egy politikus viselt dolgai, ott nem kezdik firtatni a bizonyítékokat. A sajtós szavai inspiratívan hathattak Szanyira, ugyanis folytatva a szemrehányásokat kijelentette, hogy az ATV-t is súlyos felelősség terheli a baloldali összefogás választási vereségében.
atv.hu / fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS