Német kormányforrások vasárnap beismerték azt az értesülést, amely szerint Törökország a német hírszerzés (BND) célkeresztjében van. A Der Spiegel című hetilapra hivatkozva az MTI azt írja, hogy a hírszerzés kémtevékenységet folytat Törökországgal szemben, annak ellenére, hogy NATO-tagállamról van szó. A hetilap ennél szenzációsabb értesülése ugyanakkor az volt, hogy a BND John Kerry jelenlegi amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetését is lehallgatta, nem pusztán elődjét, Hillary Clintonét, akinek lehallgatásáról a hét közepén számoltak be német médiumok.
A német kormány ez utóbbiakkal kapcsolatban azt állítja, hogy a BND nem figyelte meg rendszeresen és célzottan az amerikai kormányzat tevékenységét és tagjainak kommunikációját. A “török kapcsolat” azonban – mint azt az idézett források a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak elmondták – más kategóriába tartozik. Törökországra ugyanis nem vonatkozik a “Merkel-doktrína”, aminek lényege, hogy barátok nem kémkednek egymással szemben. Ankara a források közvetett utalása szerint nem tartozik a “szoros baráti körbe”.
Ami Törökországban történik, az közvetlen hatással van Németország belbiztonságára. Ennek kapcsán utaltak a betiltott Kurd Munkáspárt tevékenységére, a különböző szélsőbal-, illetve szélsőjobboldali török csoportokra, a kábítószer-csempészetre, valamint általánosságban a bevándorlók bűnözői tevékenységére. Ismert az is, hogy a török kormány politikai céljainak megvalósításához támaszkodik a németországi török szervezetekre is. Mindennek súlyát alátámasztja, hogy az országban mintegy három millió török származású ember él.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint ez magyarázza, hogy Törökország a német hírszerzés főbb célpontjai közé tartozik. Az ilyen országokkal szemben a “legkedveltebb” hírszerzési tevékenységi mód a lehallgatás. A német kormány álláspontja szerint egy másik, úgynevezett “monitoring” kategóriába tartoznak azok az államok, amelyekről csak nyíltan rendelkezésre álló információk gyűjthetők.
Forrás: MTI/Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS