Az MSZP budapesti elnöke elismerte, Falus Ferenc viszont letagadta, hogy a visszalépésekről egyeztetnének a többi főpolgármester-jelölttel. Falus nemrég együtt reggelizett Bokros Lajossal, de állítása szerint csak a programról beszéltek. Ezt a Moma jelöltje a Facebookon cáfolta.
„Ha mégis úgy alakulna, hogy más lenne az, akinek nagyobb esélye van Tarlós István legyőzésére és a Fidesz hatalmának megtörésére, akkor én boldogan visszalépek” – ezt két hete mondta Falus Ferenc az ATV-ben; éppen azokban a napokban, amikor a Nézőpont Intézet felmérte a főpolgármester-jelöltek népszerűségét.
A kutatás szerint a fölényesen vezető Tarlós Istvánt nem a közös balliberális jelölt, Falus Ferenc követi, hanem Bokros Lajos. A baloldali pártok mégsem Falust léptetnék vissza Bokros javára, hanem a többi jelöltet próbálják rávenni erre. Az MSZP budapesti elnöke elismerte, hogy vannak ilyen egyeztetések.
Az nem elképzelhető, hogy a mi jelöltünk lépjen vissza, aki mögött olyan erők állnak, akik már egyszer, tavasszal, sikeresen szerepeltek, sikeresen vették a Fidesz által elénk gördített akadályokat. Azt viszont örömmel vennénk, ha más pártok visszalépnének. Informális tárgyalások természetesen zajlanak” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
Falus Ferenc nem sokkal Kunhalmi Ágnes után tartott sajtótájékoztatót Tarlós István öt főbűnéről. A balliberálisok közös főpolgármester-jelöltje először tagadta, hogy bárkivel tárgyalt volna a visszalépésről. Bokros Lajos viszont a Facebookon arról írt, hogy éppen Falus Ferenc hívta meg reggelizni. „Nagyon finom volt a croissant, és a programról beszéltünk, semmi egyébről” – mondta erről Falus Ferenc.
A volt pénzügyér viszont azt közölte, hogy a közös reggelizésen téma volt a visszalépés is: a találkozón ugyanakkor Bokros kijelentette, hogy nem hajlandó Falus Ferenc kedvéért feladni főpolgármesteri ambícióit.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS