Interjút adott elfogása körülményeiről, börtönbeli életéről és egykori céljaikról Tóásó Előd, akit már öt és fél éve tartanak letartóztatásban Bolíviában. Mint mondta, semmi nem igaz a vádakból, Rózsa-Flores Eduardo filmet akart forgatni, ő pedig utazni és bulizni ment Bolíviába, nem azért, hogy megöljék az elnököt.
Telefonon keresztül adott interjút a Heti Válasznak a magyar-román állampolgárságú Tóásó Előd, aki öt és fél éve letartóztatásban él egy bolíviai börtönvárosban. Tóásót terrorizmussal vádolják, rajta és társain 2009 áprilisában ütöttek rajta a bolíviai kommandósok, akik megölték a bolíviai-magyar-horvát Rózsa-Flores Eduárdót, az erdélyi magyar Magyarosi Árpádot és az ír Michael Dwyert is, a horvát Mario Tadicot pedig szintén letartóztatták. A csoportot azzal vádolták, hogy meg akarják gyilkolni Evo Morales elnököt.
Tóásó Előd most az interjúban elmondta, Dwyert nem is a Las Américas hotelben ölték meg a kommandósok, mint Rózsa-Floreséket, hanem a reptéren végezték ki.
Tóásó elmesélte, hogy ő saját útlevelével érkezett Santa Cruzba, Rózsa-Flores pedig busszal érkezett Brazíliából, de “semmiféle Rambo-elem nem volt” a történetükben, és bár Rózsa-Flores előtte azt állította egy interjúban, hogy Santa Cruzt akarja segíteni a fegyveres ellenállásban, a terület már hónapokkal a halála előtt megkapta az autonómiát.
“Eduardo filmet akart forgatni, és egy turisztikai cég alapításán dolgozott, én pedig a producerének készítettem egy honlapot. Utazni akartam, bulizni, nem megdönteni egy államot” – mondta Tóásó Előd, aki szerint a ballisztikai jelentés szerint sem álltak ellen a rájuk támadó kommandósoknak, Rózsa-Flores pedig már nem ugyanaz az ember volt, mint 10 évvel azelőtt.
Tóásó azt mondta, az sem volt igaz, hogy ők robbantottak egy bíboros házánál, és hogy a merénylőket követve jutottak el a hoteljükig, mert több mint egy nap telt el a robbantás és a letartóztatása között, ráadásul a feljelentést tevő férfi azóta azt mondta, hogy maga a rendőrség robbantott. A Tóásó ellen vádat emelő ügyész azóta politikai menedékjogot kért Brazíliában, mondván, hamis váddal élt.
Tóásó arról is beszámolt az interjúban, hogy kínvallatásnak vetették alá, az egyik kínzója pedig azóta az ombudsmani hivatalban dolgozik. Tóásó Előd hozzátette, bár kap segítséget a magyar államtól, nem olyan sokat, mint szeretné, és míg a spanyol drogfutáróknak például Spanyolország fizeti az ügyvédeit, neki a családja és a barátai dobják össze a pénzt.
Tóásó Előd jelenleg egy olyan cellában él a La Paz-i börtönvárosban, amelyet drogkereskedők építettek és amiért bérleti díjat fizet. A börtönben meg is nősült, elvette egy börtönbe vetett volt belügyminiszter lányát, akivel akár együtt is aludhat, ha fizetnek érte. Mint mondta, ha kiszabadul, Magyarországra jönnek a feleségével, ezért magyarul tanítja a nőt.
Forrás: Heti Válasz/hvg.hu
Fotó: Hír.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS