November végén derül ki, hogy szétszakad-e az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom – erősítette meg Szigetvári Viktor, a Bajnai-párt társelnöke a Hír TV-nek.
A két szervezet közötti vitákat addig akarják tisztázni. A politikus elismerte, hogy több kérdésben nincs egyetértés a szövetségben, de reméli, hogy ezeket sikerül majd tisztázni. A Magyar Nemzet szerint a két szervezet között az áprilisi választási vereség óta folyamatos a feszültség, legutóbb Falus Ferenc lecserélésénél alakult ki vita közöttük: az Együtt támogatta Bokros Lajost, a PM viszont nem.
– Közös felelősségünk van, most elkezdődik egy értékelés, és mindkét párt önmaga értékeli az együttműködési formát, szerintem meg fogunk állapodni a szövetség fenntartásáról. Tegnap egy közös szövetségi elnökségi ülésen, amelyet minden héten közösen tartunk, megbeszéltük, hogy közös ütemterv szerint év végéig, november végéig megpróbálunk megállapodni. Semmi olyan okot nem látok, hogy ezt ne lehetne megcsinálni – mondta Szigetvári Viktor.
HírTV / MNO
Facebook
Twitter
YouTube
RSS