Kovács Zoltán ügyetlen volt a profi André Goodfrienddel szemben, a Századvég kuratóriumának tagjai kaptak amerikai beutazási engedélyt, és Orbán Viktor szándékosan hagyta otthon az internetadóval szemben rángatózó beosztottjait – ilyesmikről esett szó G. Fodor Gábor és Török Gábor közös Heti Válasz-interjújában.
G. Fodor és Török Gábor politikai elemzők rendszeresen publikálnak a Heti Válaszba, most ez a lap jelentetett meg velük páros interjút, amelyben elsősorban a kitiltási botrány és az internetadó bevezetése volt a téma.
G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója azt állítja, nem tudja, hogy kik az USA-ból kitiltott személyek, és azt állítja, hogy a Századvég kuratóriumában ülő személyek (vagyis maga G. Fodor, Lánczi András és Szalay-Bobrovniczky Kristóf) mind megkapták a beutazási engedélyüket az USA-ba. Arra a kérdésre azonban már nem tudott válaszolni, hogy a tulajdonosok is kértek-e beutazási engedélyt.
Török Gábor arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor elmozdítása volna az amerikaiak szándéka, azt mondta, elképzelhető olyan ügy, például ha nyilvánosságra kerül egy mindent átszövő korrupciós gyakorlat, amely kiütné Orbánt, de szerinte nem ez a tét. Ő úgy érzi, a kormány fél attól, hogy mit tudnak az amerikaiak. A magyar kormány félresiklott külpolitikájáról a hvg.hu-n megjelent Balázs Zoltán-cikket is beidézve Török Gábor azt mondta, nem lehet úgy hozzáállni a politikához, hogy nincsenek állandó barátaink, csak állandó érdekeink.
Mindkét elemző megegyezett abban, hogy – Deutsch Tamás lesajnáló véleményével szemben – André Goodfriend amerikai ügyvivő igazi profi, míg az őt Twitteren kóstolgató Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő ügyetlen volt. G. Fodor az internetadó ügyében merész elméletet vázolt fel, amely szerint Orbán szándékosan távozott Svájcba pár napra, amíg az internetadó miatti felhördülés tartott, és ezalatt bebizonyosodott, hogy nélküle összezavarodnak és nem képesek dönteni az emberei. Erre Török válasza azonban az, hogy ez a rendszer éppen Orbán Viktor miatt működik így, mivel ő rakta így össze.
Forrás: hvg.hu
Fotó: stop.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS