Közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a Balassagyarmati Járásbíróság csütörtökön Vincze Márton raliversenyzőt, aki 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autóval a Nógrád megyei Nagylóc határában. Vincze Mártont 200 ezer forint pénzbüntetésre és tíz hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert a vádlott és védője, valamint az ügyész is három nap gondolkodási időt kért.
A vádirat szerint a versenyre készülő férfi a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentinen 71-76 kilométer per órás sebességgel haladt autójával, amikor összeütközött az útkanyarulatba óránként 40-45 kilométeres sebességgel érkező miniszteri gépkocsival. A balesetben súlyosan sérült meg Hende Csaba (akinek nem volt bekötve biztonsági öve), a sofőrje, a versenyző és utasa, és könnyebben a miniszteri autó utasa.
A ralis nem kért útlezárást, segítőinek volt a feladata, hogy CB-rádión figyelmeztessék, ha jármű közeledik, illetve figyelmeztessék a közlekedőket, hogy lassítsanak. A miniszter sofőrje észlelte a megkülönböztető mellényt viselő, integető segítőt, de kikerülte, mert nem tudta, miért van ott.
A tárgyaláson – amelyen csak a vádlott és ügyvédje jelent meg az érintettek közül – az ügyész, a védő és a bíró is hangsúlyozta, hogy Vincze Márton rendkívül sikeres és eredményes amatőr raliversenyző, pályafutása során mintegy 500 versenyt nyert, az átlagost meghaladó járművezetői képességekkel, készségekkel és rutinnal rendelkezik.
Az ügyész szerint a ralis – akit ugyanakkor többször büntettek meg kisebb közúti szabálysértésekért – 2013. szeptember 19-én “rendkívüli felelőtlenségéről tett tanúbizonyságot, képességeivel és a KRESZ-szel tökéletesen ellentétes, segítők általi biztosításban könnyelműen bizakodva, alapvető közlekedési szabályokat szándékosan semmibe véve, a közutat versenypályaként használva” okozott balesetet.
A vádlott védője egy “lehetséges variációnak” nevezte a baleset ügyész általi leírását. Szerinte számos bizonytalanság van, mert ha a miniszteri autó fékezett, hol a féknyom, ha nem fékezett, akkor pedig az a kérdés, hogy miért nem; “ha Vincze Márton megszegte a közlekedési szabályt, azért felelnie kell, ha a másik sofőr is, akkor neki is, de ezt nem tudjuk, a vádiratban szó sem esik az ő esetleges szabálysértéséről”.
Vincze Márton fenntartotta, hogy nem a szemközti sávban haladt az ütközésnél. “A tanúk is megerősítették, CB-jelzést kaptunk arról, hogy egy gépjármű érkezik velem szemben. Nekem 25 éves pályafutásom alatt egyetlenegy balesetem nem volt” – fogalmazott.
Szarka Attila bíró az ítélet indoklásában úgy pontosított, hogy Vincze Márton járműje fele részével tért át a szemközti sávba. Mint mondta, ezt igazolták a – szubjektív – tanúvallomások, és az objektív bizonyíték, az igazságügyi-műszaki szakértői vélemény is. Kiemelte, kisebb jelentősége van annak, hogy a versenyző a megengedettnél gyorsabban hajtott, a baleset elsődleges oka a záróvonal átlépése volt, a miniszter sofőrje pedig a KRESZ szabályait betartva közlekedett.
A bíró azt is megfogalmazta, “megdöbbentő, hogy valaki veszi a bátorságot, hogy a közutat tesztpályának, ralipályának használja”. A tíz hónap járművezetéstől eltiltással kapcsolatban közölte: a kiszabható időtartam egy hónaptól 10 évig terjed. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Vincze Mártonnak az eljárás 361 ezer 240 forintos költségét is meg kell fizetnie.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS