Exkluzív rövidfilmet készítettünk az utóbbi évek egyik legnagyobb fővárosi tűzében életveszélyessé vált Kodály köröndi Esterházy-palotáról. Hónapról hónapra követtük a ház sorsának alakulását. Személyes érintettségünk vitathatatlan, mert a PestiSrácok.hu szerkesztősége évek óta az épületben volt. Isteni szerencse, hogy a harcedzett idősebb tűzoltók szerint is pusztító és megállíthatatlan gyors tűzben senki nem sérült meg komolyabban.
Munkatársainkkal a tragédia után többször is megfordultunk a házban, így láttuk, hogy a ház állapota hónapról hónapra hogyan romlik, köszönhetően annak, hogy védőtető nélkül állt és folyamatosan ázott. A tűzoltás közben keletkezett hatalmas vízteher után az igazán csapadékos nyár sem tett jót az épület állapotának, a közműveknek és a falaknak.
A film készültekor megdöbbentő és tragikus állapotok fogadtak minket a lakásokban. A második szinten- ahogy a filmben is látszik- komplett fürdőszoba semmisült meg, minden csupa korom és a tűzben elégett tisztítószerek miatt toxikus gázok keveregtek a levegőben, ezért csak maszkban lehetett bent bármit is tenni. Az első emeleten lévő lakások ennél “olcsóbban” megúszták, de az anyagi kár ezekben az ingatlanokban is jelentős a beázás miatt.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy az Andrássy út 83-85. évekig elhúzódó rekonstrukciós folyamatából eddig a veszélyelhárítási munkálatok záródtak le a KÉSZ Zrt. jóvoltából, így immár a terepet a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ veheti át, amely az ideiglenes tető kivitelezésének teljes költségét vállalta. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a palota közös képviselete jogi vitába keveredett a biztosítóval, ugyanis a 2 milliárdos biztosítási kötvény az építési tevékenységből adódó károkat nem fedezi, és szerintük a viharban megsérült csatornarendszer javítása építésnek számít, míg a ház szerint az csupán karbantartási munkálatnak minősül.
A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Kerekes András
Vezető fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS