Miután Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője keményen beszólt a gazdagodó fideszes politikusoknak, a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) fontosnak tartotta, hogy közleményt adjanak ki.
Bencsik Gábor nyílt levelében ugyanis korábban így fogalmazott: „Nem ezért mentünk ki a Békemenetekre. Nem ezért szerveztünk polgári köröket. Nem ezért győzködtük a barátainkat. Nem azért álltunk ki mellettetek minden fórumon, hogy ti meggazdagodjatok”
Csizmadia László, a CÖF és a CÖKA elnöke ezek után fontosnak tartotta, hogy részben egyetértsen, részben pedig elhatárolódjon a Magyar Krónika főszerkesztőjétől. A közlemény szerint Bencsik Gábort a nemzetért elkötelezett hazafinak ismerték meg, és „közzétett intelmeit a kormányzásért felelős miniszterelnök biztosan megfontolás tárgyává teszi”. „Az általánosító hangnemet és a mindenki nevében szólást, azonban, eltúlzottnak gondoljuk. Napi információink megerősítik meggyőződésünket, hogy a Békemenet résztvevői most is egységesen kiállnak a nemzet szuverenitásának megőrzéséért munkálkodó és az egyre jobb gazdasági eredményeket felmutató kormány mellett”.
Csizmadia szerint a békemenetesek jelen helyzetben ezért talán megfontoltabbak, mint a Magyar Krónika főszerkesztője. „Nem akarnak adventi polgárháborút, nem hagyják magukat provokálni, már régen kiismerték a rabló privatizációt levezénylő, fal mellett árnyékban sompolygó, szakadt csomagolású, baloldalinak mondott ellenzéket”.
Csizmadia úgy gondolja, sem a baloldali ellenzéknek, sem a Saul Alinsky rendszerromboló módszereit követő, külföldről pénzelt, fizetett tüntetőknek nincs akkora súlyuk, hogy az Békemenet-szintű választ igényelne. „Az egészséges önkritika és önkorrekció a hatalmat gyakorlók részéről bölcsességre utalhat. De amikor a külföldi pénzből megvett égő fáklyákat dobják házainkra, rosszul jön az olaj a tűzre. A CÖF-CÖKAelutasítja a Stockholm-szindróma felbukkanó jelenségét. Nem válhatunk áldozatává a minket túszul ejteni szándékozó posztkommunista és neoliberális uszítók világlátásának és értékrendjének”- írta közleményében.
Forrás: Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS