Fideszes vezető ilyen nyíltan még nem fenyegette meg kritikus párttársait, mint Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Figyelőben megjelent interjúját több fideszes is vízválasztónak tartja. Szerintük nem Lázár egyszemélyes akciójáról van szó: a miniszter gondosan egyeztette Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a nyilvánosság előtt keményen nekimegy Pokorni Zoltánnak, Kövér Lászlónak, és üzen minden kritikusnak. Lázár János történelmet írt a Fideszben – írja az Index.hu.
A portál emlékeztet: nyíltan, kivégzést emlegetve még sohasem fenyegette meg Fidesz-alelnök a párt vezetőségének más tagjait. Lázár János Pokorni Zoltán alelnöknek és Kövér László választmányi elnöknek, házelnöknek a Figyelőnek adott interjújában üzent, hogy szerinte rossz úton járnak, és veszélyt jelentenek a Fideszre, ha a többiek vagyonosodását kritizálva nyilatkozgatnak. A miniszter szerint a párt két „politikai veteránja” ezzel csak magát gyöngíti vagy végzi ki.
Pokorni három hete, a Hír TV egyik műsorában beszélt arról, hogy az amerikai korrupciós vádak miatt már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek, visszafogottabb viselkedést várna el párttársaitól. Ezzel kiszabadította a szellemet a palackból. Pár nap múlva nyilvánosan is egyetértését fejezte ki Kövér László házelnök, illetve Gulyás Gergely, a parlament alelnöke is.
Az Index fideszes forrásai szerint az interjú nem tekinthető Lázár egyszemélyes akciójának. Ahogy egyikük fogalmazott: „Lázár a legnagyobb veterán, Orbán Viktor tudtával, és beleegyezésével kezdett bele a belső háborúba.” Többen biztosra veszik, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter gondosan megbeszélte Orbánnal az akciót, amely átgondolt műveletnek tűnik. A heves vérmérsékletű Lázár ugyanis többek szerint nem várt volna három hetet egy sima visszavágásra.
A teljes cikk itt elolvasható.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS