Hamarosan hozzájuthatnak a pénzükhöz a svájci-magyar civil alapok pályázatain nyertes szervezetek, miután megállapodott erről a magyar és a svájci kormány – erősítette meg a Napi Gazdaság értesülését a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek. Az Ökotárs kedd délelőtt kiadott reakciójából kiderült az is, harmadik félként ők is aláírták a megállapodást.
A Napi Gazdaságban kedden reggel jelent meg, hogy a Lázár János vezette Minszterelnökség megállapodott Svájccal, a svájci civil alap (SMCA) pénzeinek magyar civil szervezetekhez juttatásáról. Mint írták, az utalások a jövőben a Széchenyi Programirodához, és nem az Ökotárs által vezetett konzorciumhoz kerülnek, amelyek a pályázatok kiírását, feldolgozását és ellenőrzését eddig végezte.
Az Ökotárs délelőtt reagált a hírre a 444.hu szerint, amelyben azt írják, nem az Ökotárs kikerülésével köttetett meg az alku: ők, harmadik félként ugyancsak aláírták a megállapodást azért, hogy a civil szervezetek végre megkapják az elnyert forrásokat. Öt hónapja a nyertes pályázók nem jutottak pénzükhöz, ezért amikor a karácsony előtti héten elvi megállapodás született a támogató ország, Svájc és a Miniszterelnökség között az ideiglenes megoldásról, az Ökotárs, mint harmadik szerződéses fél is azonnal beleegyezett abba.
Az Ökotárs közölte, hogy továbbra sem kereste meg őket magyar hatóság (sem a NAV, sem a Kehi) a szabálytalan működőssel kapcsolatos híresztelések miatt, és továbbra sem találtak náluk – két apróságtól eltekintve – semmi komolyabb hibát, visszaélést. Mint írják, két mozzanatba kötött bele a Kehi, de mindkét esetet meg tudják magyarázni: Kettős kifizetések – a Kehi szerint történt ilyen, az Ökotárs viszont állítja, arról van szó, hogy a norvég és a svájci pénzeket a munkatársaik egy-egy félállásban végezték, tehát kettős elszámolások szerintük nem voltak. Egy másik, hasonló apróságot is talált a Kehi, az egyik munkatárs bérének kifizetését két helyen is feltüntette az alapítvány. Az Ökotárs ugyanakkor állítja, két munkatársról van szó, az átszervezés év közben egyikük halála miatt történt.
napi.hu
Fotó: magyarhirlap.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS