Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága a magyar ügyészség által benyújtott bizonyítékok alapján elegendő okot lát arra, hogy az EP érintett testülete tárgyaljon Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A jogi bizottság elnöke által írt levél tartalmáról szerdán tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség a Pestisrácok.hu-t közleményben.
Emlékeztettek arra: a Központi Nyomozó Főügyészség súlyos – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Ennek keretében fordult a magyar hatóság tavaly májusban diplomáciai úton Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez indítványozva, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát.
Az ügyészség közölte: mivel minősített ügyről van szól, az eljárás részleteiről semmilyen további tájékoztatást nem ad.
Május 15-én, tíz nappal a magyarországi EP-választások előtt vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta. A Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a jobbikos képviselő ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt.
Kovács Béla még aznap sajtótájékoztatón kijelentette: soha nem volt sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működött velük együtt, és megkeresés sem érkezett hozzá tőlük. Közölte, határozottan visszautasítja vádat. Határozottan visszautasította, hogy az általa vezetett Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége orosz befolyás alatt állna, illetve hogy az oroszok finanszíroznák.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS