David Cameron és az olasz miniszterelnök is Párizsba megy vasárnap
Angela Merkel német kancellár után David Cameron brit kormányfő és Matteo Renzi olasz miniszterelnök is elfogadta a francia államfő meghívását a vasárnapi megemlékezésre, amelyet a terrorizmus áldozataiért tartanak Párizsban. Korábban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Mariano Roy spanyol miniszterelnök is jelezte, részt vesz a tömegrendezvényen.
Montpellierben is túszokat ejtettek
Túszokat ejtettek egy ékszerboltban Montpellierben, Dél-Franciaországban – írják a Le Monde valamint az orosz Russia Today. Egyelőre úgy tűnik, hogy az előző napok túszejtésével az újabb eset nincs összefüggésben, részleteket még nem tudni. Az újabb támadás állítólag azután történt, hogy Párizsban és Dammartin-en-Goele-ben is végeztek a biztonságiak a túszejtőkkel.
A Kouachi fivérek nem is tudtak arról, hogy van egy túszuk
A Le Figaro szerint a Kouachi fivérek nem tudtak arról, hogy valaki elrejtőzött a gyárban, ahová behatoltak. Vagyis igazából nem is volt túszuk. Egy 27 éves grafikus, Lilian bújt az első emeleten, és lap szerint SMS-t is küldött az apjának, amelyben azt írta: Elbújtam az első emeleten. Azt hiszem, ezek mindenkit megöltek. Szóljatok a rendőrségnek, hogy segítsenek.”
Hollande este nyolc órakor tart beszédet
François Hollande francia államfő este nyolc órakor tart beszédet. Legutóbb a Charlie Hebdo elleni merénylet estéjén szólt a franciákhoz a tévében.
Több túsz meghalt
A Le Monde rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy több túsz meghalt a kóser bolti túszejtő lerohanása közben. A Reuters négy halottról tud.
Az AFP azt írta, hogy öten haltak meg a kóserboltban, köztük Amédy Coulibaly. Vagyis a Reutershez hasonlóan a francia hírügynökség is négy túsz haláláról értesült.
A Spiegel azt írta, több, mint tíz túsz jött ki a boltból. De nem tudjuk biztosan, hányan voltak bent, és semmilyen hivatalos információ nincs egyelőre a rendőrségi akcióról.
Az áldozatok állítólag akkor haltak meg, amikor a férfi lövöldözve bement a boltba 13 órakor. Arról is vannak hírek, hogy egy második túszejtő is lehetett, ő szemtanúk szerint a másikkal együtt érkezett, és ő is meghalt. Biztosat azonban nem tudni.
A Figaro értesülése szerint négyen súlyos sérüléseket szenvedtek a túszok közül.
Három terroristát likvidáltak
Az AFP szerint a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló, szerda óta menekülő két támadó, a Kouchi testvérek meghaltak a nyomdánál indított akcióban Dammartin-en-Goële-ben, ahol egy kommandós is megsérült. A terroristák túsza azonban sértetlenül került ki az akcióból. A Le Monde rendőrségi forrásai szerint a kóser bolti túszejtő, Amédy Coulibaly is meghalt. Több túszt is kiszabadítottak a Porte de Vincennes-nél. Az AFP szerint több túsz is kijött a kóserboltból.
Egy kormányzati forrás megerősítette az AFP-nek, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző Kouachi fivérek haltak meg Dammartin-en-Goele-ben a rendőrségi akció során.
Miután a Kouchi testvérek Kalasnyikovval a kézben lövöldözve kirontottak a nyomdából, a rendőrök lelőtték őket. A túsz, egy 26 éves férfi az egyik szobába volt bezárva a Kouchi testvérek érkezése óta. Őt sértetlenül szabadították ki.
A különleges egységek tagjai közül többen is megsebesültek
A francia különleges egységek tagjai közül többen is megsebesültek a csütörtöki franciaországi túszszabadítási akciók során – írja a Le Figaro című napilap honlapján.
A beszámoló szerint a Párizs keleti részén zajló túszejtési akció helyszínén állítólag a RAID (a rendőrségi elitalakulat) több tagja megsebesült.
Az AFP francia hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a GIGN (csendőrségi kommandós alakulat) egyik tagja megsebesült Dammartin-en-Goele-ben.
HVG / Index – Fotó: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS