Soros György alapítványa is támogatta az Együtt mögött álló Haza és Haladás Egyesületet – ismerte el Szigetvári Viktor a Magyar Nemzetnek. A Fidesz további válaszokat vár az ügyben.
Az Együtt társelnöke azt azonban nem árulta el a lapnak, hogy mennyi pénzt kaptak. A Bajnai Gordon által alapított egyesületnek tavaly nyáron kellett volna nyilvánosságra hoznia az egymillió forint feletti támogatóinak névsorát, de ezt adatvédelmi okokra hivatkozva azóta sem tették meg. Így csak annyit tudni, hogy a Haza és Haladás Egyesületet 440 millió forinttal támogatták 2013-ban.
További kérdésekre vár választ a nagyobbik kormánypárt szóvivője Bajnai Gordon pártjától. Tuzson Bence frakciószóvivő szerint elfogadhatatlan, hogy Soros György alapítványa egy magyar pártot támogatott, a Fidesz most arra kíváncsi, mennyi pénzt kapott az Együtt, és azt milyen célokra használták fel.
Nagyon helytelenítjük, hogy politikai pártok külföldről fogadnak el támogatást és ez a kérdés további kérdéseket vet fel, hiszen korábban ők azt nyilatkozták, hogy – és finoman szólva nem mondanak igazat – ők tiszta lappal akarnak a választók elé állni és el fognak számolni minden összeggel, de nem akarják megmondani, mennyi pénzt kaptak a soros alapítványtól? A másik kérdés, hogy mit kértek cserébe ezért a támogatásért? – mondta a Fidesz frakciószóvivője.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS