Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés bűntette miatt a csepeli önkormányzati lakások értékesítése miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI megkeresésére.
Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a vád tárgya: korábbi jogellenes bérleti jogviszony ellenére több önkormányzati lakás kedvezményes értékesítése. A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a jelenlegi ügyet egyesítse a már bírói szakban folyamatban lévő bűnüggyel.
A csepel.hu hírportál információi szerint hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Szenteczky János csepeli MSZP-elnök és frakcióvezető ellen, a bűnügyben a gyanú szerint a politikus a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként az önkormányzati rendeleteket kijátszva rászorulóknak szánt szociális lakásokat juttatott kivételezett embereknek. A lakásokat közpénzből teljesen felújították, majd fél évvel később harmadáron eladták a bérlőknek.
MTI / fotó: csepel.info
Facebook
Twitter
YouTube
RSS