Amikor a Mandiner újságírója rákérdez, hogy Orbán Viktor volt-e az, Simicska helyesel: Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. (…) …egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.
Simicska azt is kimondja, hogy ma már nem olyan biztos benne, hogy Orbán Viktor nem írta alá azt a papírt. Azt is elmondja, hogy lehet, hogy Budapesten rengeteg akta eltűnt a rendszerváltás ideje alatt, de ezek a papírok meglehetnek még Moszkvában. Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.
A miniszterelnökség reagált az interjúban elhangzottakra, és válaszként Orbán Viktor 2012-os, Vadai Ágnes hasonló témájú megkeresésére adott hivatalos nyilatkozatát küldte el a Mandinernek: Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet – amint az a mellékletből kiderül – sikertelenül végződött.
Simicska Lajos nem elégedett meg a Mandiner-interjúval, vasárnap este élőben bejelentkezett pár percre az az ATV Szabad szemmel című műsorába. Miközben a műsorvezető épp Szél Bernadett LMP-s, illetve Jávor Benedek PM-es politikusokkal készített interjút, hirtelen telefonon kapcsolták Simicskát.
Simicska megerősítette, hogy ő adta a Mandiner-interjút, és fenntartja az abban tett állításait. Simicska többször is kijelentette, hogy “30 valahány éven át elhittem, amit Orbán mondott, hogy nem írta alá a beszervezési nyilatkozatot, de most elbizonytalanodtam”. A Miniszterelnökség reakciójára is azt mondta, hogy évtizedekig elhitte ezt a verziót, hogy Orbán nem írta alá a papírt, de megváltozott a véleménye. Amikor a műsorvezető megkérdezte, mitől bizonytalanodott el, Simicska ezt válaszolta: Erre mit mondjak önnek? Nem tetszik, ami az elmúlt egy évben orosz-ügyben zajlik.
Arra a kérdésre pedig, hogy vannak-e más tanúk vagy bizonyítékok Orbán esetleges beszervezéséről, Simicska egy hosszú nevetéssel reagált. Hozzátette, hogy “egyelőre” nem kíván többet mondani.
Forrás: index.hu
Fotó: 168óra
Facebook
Twitter
YouTube
RSS