Zárva volt szerdán a Kun-Mediátor Kft. törökszentmiklósi és debreceni irodája is, a vállalkozás budapesti fiókjában nem válaszoltak a telefonhívásokra, ám a törökszentmiklósi, utaztatással foglalkozó fiók dolgozóit el lehetett érni a honlapon megadott telefonszámokon.
Papp-Disznós Ágnes az MTI-nek elmondta, hogy a cégvezetőkről nincs információjuk, ők sem tudták utolérni főnökeiket, de az irodában dolgozó 14-15 alkalmazott hiánytalanul megkapta a legutóbbi fizetését.
A rendőrség kedd este közölte, hogy sikkasztás gyanúja miatt nyomozást indított, miután egy pénzügyi szolgáltatást is nyújtó cég karcagi fiókjában a lekötési idő lejárta után többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű kft.-nél – áll a közleményben. A legfrissebb adatok szerint 200-nál több károsultról lehet tudni, és nagyjából kétmilliárd forintra becsülik az eltűnt összeget.
Forrás: InfóRádió
Facebook
Twitter
YouTube
RSS