A Heti Válasz főszerkesztője eheti vezércikkében azt írja, a Fideszből többen indulhatnának a Kóka János-hasonmásversenyen, az erő mögül pedig hiányzik az erény, ezért bizalmi válság alakult ki.
Borókai Gábor, az első Orbán-kormány volt szóvivője és a Heti Válasz főszerkesztője a lap eheti számában megjelent vezércikkében a Jobbik tapolcai győzelmének okaival kapcsolatban azt írja, az eredmény a Fidesznek üzen, mert a szavazóik elégedetlenek a kormányzás stílusával és kiszámíthatatlanságával, még ha az irányával nem is.
Borókai szerint nem volt meglepetés a tapolcai időközi választás eredménye, mert a Fidesz “korábban minden vízfelületet uraló anyahajójáról” az a kép alakult ki, hogy egyes “tisztjeinek” érdekeit és luxusát szolgálja leginkább.
“Mélyülő bizalmi válság jelei azonosíthatóak az éterben. Nem kis részben azért, mert a Fidesz kapcsolata meggyengülni látszik a hétköznapi valósággal, amiből téves helyzetértékelések, rossz döntések sora következett már eddig is” – írja Borókai, aki szerint a Fidesz vezérkarából többen is indulhatnának a “Kóka János-hasonmásversenyen”, többen pedig “a közös ügy iránti alázat nélkül tolják arcukat a kamerákba, hogy saját maguknak szerezzenek bónuszpontokat”.
Borókai szerint a bajok legfőbb forrása az, ha csak az éppen aktuális pillanat megnyerése a cél, és nincs “közös ügy”. “Az erő azért van elapadóban, mert az erény hiányzik mögüle” – foglalja össze.
A Heti Válasz főszerkesztője szerint viszont még nincs veszve semmi, nem kell kapkodni és kommunikációs letámadásba kezdeni, a bizalom ugyanis még helyreállítható, de csak lassan, viszont az “erőnek vissza kel találnia az erényhez”.
Forrás: hvg.hu
Fotó: korrektura.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS