Nyilvánvalóan hamis, megtévesztő nyilatkozatot juttatott el az Európai Bizottsághoz Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. az általa elnyert uniós pályázat során – jelentette be Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő. “Gyurcsányék az egyik legsúlyosabb szabálytalanságot követték el, tévedésben tartották a döntéshozókat, és ennek köszönhetően nyertek a pályázaton. Az új, megdöbbentő tények ismeretében az Európai Bizottságnak egyértelműen vissza kellene vonnia az Altus megbízását” – szögezte le a politikus. Kiderült az is, az Altus már zsebre is tehetett mintegy 120 millió forintnyi uniós közpénzt.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Átverte az Európai Bizottságot az Altus Zrt. – összefoglalva erről beszélt ma Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus Corina Creţu uniós biztos Altus-ügyben Deutsch Tamásnak írt válaszát ismertetve közölte, a pályázaton indult, a konzorciumban részes vállalkozások felelős vezetőinek, így az Altus Zrt. irányítóinak is nyilatkozniuk kellett arról, hogy részükről nem állnak fenn a kizárás kritériumai, mint ahogy az összeférhetetlenség hiányát is igazolniuk kellett. Az uniós biztos leveléből egyértelműen kiderül, hogy a pályázaton nem indulhatott olyan cég, amelynek gazdasági, politikai érdekei, kötődései vannak.
Deutsch Tamás nyomatékosította, a pályázaton az Altus valótlanul állította, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség a társaság esetében. Deutsch Tamás szerint e megtévesztő információnak volt köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc cége nem esett ki a pályázati elbírálás során. “Gyurcsányék nyilatkozatának tartalmát nem vizsgálta, mert nem tudta vizsgálni a pályázat kiírója. Márpedig az Altus vezetői kijelentették, hogy nem merül fel összeférhetetlenség gazdasági, politikai érdekekkel vagy a nemzeti kötődéssel, illetve családi, érzelmi élettel összefüggésben. Vagyis az Altus azt állította, esetében nem áll fenn sem politikai, sem családi összeférhetetlenség. Mintha az Altus tulajdonosa nem egy aktív pártpolitikus lenne, a céget pedig nem a felesége vezetné” – mondta Deutsch Tamás. Aláhúzta, a jogszabályok szerint nem ítélhető oda egy megbízás olyan pályázónak, aki megtévesztő információt szolgáltat.
A fideszes politikus közölte: mindezek alapján az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy ezt a botrányos ügyet az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni, amiről június 17-én születhet döntés. Deutsch Tamás megismételte azt az álláspontját, amely szerint az Altus-ügy felveti a burkolt pártfinanszírozás lehetőségét.
“Az Altus szabálytalanságának azzal a következménnyel kell eljárnia, hogy az Európai Bizottság visszavonja a megbízást” – fogalmazott Deutsch Tamás. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy legkorábban mikor vonhatja vissza az Európai Bizottság Gyurcsányék uniós megbízatását, valamint hogy mi a véleménye arról, hogy Manfred Weber portálunknak úgy nyilatkozott, nemzeti ügy az Altus megbízása, Deutsch Tamás azt válaszolta, hogy “elméletileg már holnap felbonthatná a bizottság a szerződést”.
“Ugyanakkor nem kergetek hiú ábrándokat. Az unió nem jeleskedik a gyors döntéshozatalban. Az előttünk álló hónapokban dől majd el a szerződés sorsa, amelynek még a politikai szűrőn is át kell mennie, mert hogy az Európai Parlament szocialista frakciója nyilvánvalóan védeni fogják Gyurcsányékat, és a szerződést. Az európai néppárt ugyanakkor egységes a kérdésben, és külföldi képviselőtársaim arról biztosítottak, napirendre kell tűzni Gyurcsányék 5 millió eurós megbízását. Manfred Weber pedig ma azért nem kommentálta az Altus-ügyet, mert még nem ismerte ezeket az új információkat, hogy az Altus vezetői hamis nyilatkozatokkal tévesztették meg az Európai Bizottságot” – mondta a PestiSrácok.hu kérdésére Deutsch Tamás.
A politikus azt is elárulta, az Altus Zrt. már zsebre is tehetett mintegy 120 millió forintnyi uniós közpénzt. “A közbeszerzési győzelem miatt kapott a cég 399 190 eurót”.
Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS