Több gyilkossági ügyben is terhelő vallomást tett Portik Tamásra a csalással gyanúsított, brazíliai kiadatási őrizetben lévő Lakatos András – derült ki a Prisztás-gyilkosság mai tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Kisbandi felolvasott, saját kezűleg írt vallomásában arról beszélt, hogy Portik neki már 1996 elején elmondta, meg fogja öletni Prisztás Józsefet.
Az Energol-vezér ezt azzal magyarázta, hogy hatalmat akar magának az éjszakai életben, aminek a vállalkozó az egyik lehetséges akadálya. Dominikai bujkálása idején, három héttel a leszámolás előtt az elsőrendű vádlott pedig azzal fenyegette Bandikát, hogy Prisztás meg akarja őt öletni, de ne aggódjon, nemsokára végezni fog az üzletemberrel. Lakatos megemlítette azt is, hogy Portiknak volt egy listája, amin azoknak a neve szerepelt, akiket meg akar gyilkoltatni. A lehetséges áldozatok között az első három helyen Prisztás, Seres Zoltán és Boros Tamás volt, de rajta volt még többek között Hoffmann István, Tasnádi Péter, illetve Totka Pál is – állította Bandika.
Szóba került az is, hogy Lakatost a rendőrök 2012 januárjában kihallgatták és a férfi több leszámolásos ügyről is részletesen vallott, továbbá egy videokazettát is küldött a hatóságoknak, amin szintén a merényletekről beszélt. A tárgyalásról részletesen később tudósítunk.
Forrás: PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS