Nem csitulnak az indulatok az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) háza táján. Tegnap újabb gyanús ügyekre mutatott rá a szervezet alternatív vizsgálóbizottsága, mire a székházban egybegyűltek és hozzátartózik nekiestek a tájékoztatót tartó képviselőknek. Az alternatív bizottság többek közt arról számolt be, hogy az ORÖ elnökének családja közel 30 millió forintot vehetett fel jogtalanul a szervezettől.
“Anyádat!” – ez volt az egyik legenyhébb kifejezés az ORÖ alternatív vizsgálóbizottsága által tegnap tartott, botrányba fulladt sajtótájékoztatón. A Makai István képviselő vezette csoport a roma szervezet újabb gyanús pénzköltéseire mutatott rá, ami után az ORÖ több képviselője és más egybegyűltek üvöltözni kezdtek a tájékoztatót tartó képviselőkkel, illetve az összegyűlt 30-40 fős tömegből többen szidalmazták is őket.
A vizsgálóbizottság „Hegedüs-klán” (Hegedüs István, az ORÖ elnöke) Gazdasági gyarapodása közpénzből címmel tartotta sajtótájékoztatóját, amely főként az elnök hozzátartozóinak esetleges gazdagodását firtatta. A Makai és társai birtokába került dokumentumok szerint ugyanis az ORÖ elnökének családtagjai közel 30 millió forintot vehettek fel jogtalanul különböző jogcímeken. A bizottság ezenkívül egy különös közbeszerzésre is felhívta a figyelmet, elmondták, hogy az ORÖ 3500 táblagép beszerzésére írt ki pályázatot, amelynek részletei homályosak a képviselők előtt. Mint mondták, nem tudni, mi a célja a gépek beszerzésének, amelynek költségeit egyébként 50 és 100 millió forint közötti összegre becsülték. Kiemelték, egyebek mellett erről a gyanús pénzköltésről sem tájékoztatta a szervezet a tagságot.
A képviselők felhívták a figyelmet az ORÖ abonyi és kisvárdai közgyűlésére is. Erről szólva azt hangsúlyozták, vándorcirkusszá vált a szervezet, és érthetetlen, miért utaztatták több száz kilométerre a képviselőket. Ráadásul – mint mondták – csaknem két és fél millió forintba került a két kihelyezett ülés a kevesebb mint 50 képviselőnek.
Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom képviselője kifogásolta azt is, hogy annak ellenére működtet 38 megyei irodát a roma szervezet, hogy csak 19 megye van Magyarországon. Hozzátette, különös módon ezek az irodák a képviselőknél vagy azok hozzátartozóinál működnek. A vizsgálóbizottság kitért arra, hogy az ORÖ ügyeiben mára már négy feljelentés alapján nyomoznak a hatóságok, immár a tavaly kifizetett jutalmak miatt is eljárás folyik, a szervezet zárszámadása miatt pedig feljelentéskiegészítést rendeltek el.
A tájékoztató végén a hallgatóságból többen – köztük roma képviselők is – felpattantak, és hangos üvöltözés kezdődött. Többen „kiegészítést” kívántak fűzni a tájékoztatóhoz. Elmondták, kiállnak az elnök mellett, és az alternatív bizottságnak végig kellene gondolnia a tevékenységét. Mint mondták, a bizottság és a sajtó alaptalan vádaskodása zajlik az ORÖ részvételével zajló Híd a munka világába program ügyében, az ő kezükhöz pedig „nem tapad pénz”. A csaknem fél- órás, személyeskedésektől sem mentes veszekedésben többen részt vettek, volt, aki az alternatív bizottság egyik tagjának vagyoni helyzetét firtatta, de akadt olyan is, aki azt hangoztatta: „nem itt van a baj, hanem a Quaestornál”.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három ügyben egyesítve nyomoz a főként uniós pénzből megvalósuló Híd a munka világába program forrásainak felhasználásával kapcsolatban. Továbbá az ügyben négy feljelentésről még nem döntöttek hivatalosan. A roma felzárkóztatási program ügyében a Fővárosi Főügyészség rendelt el nyomozást jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.Korábban házkutatásokat és lefoglalásokat is végrehajtottak a nyomozók az ORÖ-nél. A gyanú szerint a 2013-ban indult programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használhatták fel a forrásokat, s a csaknem ötmilliárd forintos foglalkoztatási program tele van gyanús pénzköltésekkel. Az ORÖ volt elnöke, s a program forrásait kezelő szövetkezet vezetője, Farkas Flórián a botrány kirobbanása óta hallgat az ügyben.
Forrás: Magyar Nemzet Online; fotó: mno.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS