Az ellenzéki párt V. kerületi önkormányzati képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
Juhász Péter elmondta, a kerület volt vezetőjének anyósa és nevelt lánya a Károly körút 26. szám alatt található társasház egy több mint ötszáz négyzetméteres irodájából leválasztott 160 négyzetméteres részében lakik és mindkettőjük nevén mintegy 9 millió forintos jelzálog szerepel. Az Együtt közérdekű adatigényléssel vár választ az önkormányzattól arra, hogy a volt polgármester családja miként vásárolta meg az ingatlant, továbbá, abban miként lakhatnak 2009 óta úgy, hogy az irodaként van bejegyezve – fejtette ki Juhász Péter.
Karsai Károly 1994-2002 között két cikluson át volt az V. kerület polgármestere, jelenleg alpolgármester és a Fidesz önkormányzati képviselője.
Az MTI az ügyben kereste az V. kerületi önkormányzatot.
Az önkormányzat úgy fogalmaz, Juhász Péter ismételten téved, vagy szándékosan elferdíti a tényeket. Szerintük az ellenzéki politikus azért tesz “kétségbeesett és hamis nyilatkozatokat”, mert rágalmazásai miatt a Belváros már hat pert nyert és jelenleg is van nyomozás alatt álló ügy. A helyhatóság válaszában kifejti, a szóban forgó, Károly Körút 26. szám alatti ingatlan rendkívül rossz állapotú volt, aminek a felújítása 100 millió forintot meghaladó összeget igényelt volna, amire az önkormányzatnak nem volt forrása. A Belváros ezért 2008-ban programot indított, amelynek keretében nyilvánosan meghirdették az ingatlant, például az önkormányzat hivatalos honlapján és a helyi sajtóban is. A programban a jelentkezőknek vállalniuk kellett, saját költségükön alakítanak ki lakásokat, és szerzik be a szükséges engedélyeket – fejtik ki, hozzátéve, a felújítás igazolt és elismert költségeit később be lehetett számítani az ingatlan vételárába.
Az önkormányzat szerint a Károly körút 26-ban nagyságrendileg 80 millió forintot költöttek a pályázók lakáskialakításra. Megjegyzik továbbá, a lakás vételára az akkori forgalmi értékének 100 százaléka volt, és az árban rögzítették a felújítási-kialakítási kötelezettség összegét. A Belváros kitért arra is, hogy a lakásokra jogerős használatbavételi engedély van, tehát lakásként használhatóak, továbbá a társasház közgyűlése is hozzájárult az ezzel kapcsolatos alapító okirat módosításhoz, amely még folyamatban van.
Forrás: mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS