Az Index értesülései szerint szervezkednek a baloldalon azok a körök, akik korábban Bajnai Gordon miniszterelnök- és Falus Ferenc polgármester-jelöltségét támogatták. A Kontroll csoport nevet kapó kezdeményezésben részt vesz Bárándy Péter, Balázs Péter, Bitó László és Haris Éva, a cél egy új szakpolitikai alternatíva, vízió felmutatása.
Az új embert felépíteni kívánó MSZP mellett az egykor Bajnai Gordont és Falus Ferencet támogató körök is aktivizálódtak az elmúlt időszakban. A „Kontroll csoport” néven működő kör munkájában részt vesz Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter (Medgyessy-kormány); Balázs Péter, volt külügyminiszter (Bajnai-kormány); Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára (Antall-kormány), volt MDF-es képviselő; Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár (Gyurcsány-kormány), volt MDF-es képviselő; Tömpe István, volt pénzügyminiszter-helyettes, az ÁVÜ első igazgatója, volt MÁV-elnök; Daróczi Gábor, oktatáskutató, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa (Gyurcsány-kormány); Haris Éva, a Haza és Haladás alapítója, az MSZP egykori tagja; Bitó László író és Felcsuti Péter egykori Raiffesien-vezér.
A csoport szervezője Papp Edit, korábbi Erste-vezető, aki Falus Ferenc kampányfőnöke volt a baloldali főpolgármester-jelölt visszalépéséig. Ő mesélt az Indexnek a kezdeményezésről. Elmondása szerint nem a hatalom megszerzése a cél, hanem egy vízió, egy szakpolitikai alternatíva felmutatása a közös ügyek rendezésére. Egyelőre egy 8-10 fős mag gyűlik össze hetente, de emellett tucatnyi emberrel konzultálnak szakpolitikai kérdésekben.
Forrás: mandiner.hu
Fotó: 444.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS