Nem sokkal azután, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter állítólag az Orbán Viktorral folytatott, elmérgesedett vitái után lemondásra kényszerült, minden eddiginél drasztikusabb intézkedéseket hoztak a Magyar Honvédség vezetői – írja az Index információira hivatkozva a 444.hu.
Azt írják, hogy a laktanyákban mozgósítást rendeltek el, a Honvéd Kórházban pedig lajstromozni kezdték az alkalmazottak közül azokat, akiket szükség esetén el lehet vezényelni Budapestről.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn este nézte meg, hogy mi történik a magyar-szerb határon, és utána a Napi gazdaságból Magyar Időkké átvedlett kormánypárti újságnak azt mondta, hogy, „fel kell gyorsítani a kerítésépítést, és ehhez nagy létszámú élőerőt kell biztosítani. Mindenkinek fel kell készülni az intenzív munkára a következő hetekben.” Ezen kívül a kormány múlt héten megszavazott törvénycsomagja már lehetővé teszi azt is, hogy a bevándorlás okozta krízishelyzetre tekintettel a katonaságot is be lehessen vetni határvédelmi feladatokra.
Hende még minisztereként azt mondta a a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottságok együttes ülésén, hogy az új törvények akár 3000-3500 fő bevetését is lehetővé teszik a honvédségnél. Sajtóértesülések szerint Hende lemondásához közvetlenül a kerítésépítés elhúzódása vezetett, állítólag Orbán keményen számon kérte a késésért, mire Hende lemondott.
Forrás: 444.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS