A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint hatalmas kilépési hullámot okozhat, ha az Országgyűlés eltörli a katonák túlmunkájának jogszabályban meghatározott felső határát – mondta budapesti sajtótájékoztatón a párt társelnöke. Szabó Tímea arról beszélt, hogy az Országgyűlés kedden szavaz a honvédségi törvény módosításáról.
A honvédség közalkalmazottai már így is négyszáz óra túlmunkaterhet kötelesek elviselni, amelyet 830 órára fognak felemelni. Ez azt jelenti, hogy a honvédség közalkalmazottai minden szombaton és vasárnap berendelhetőek dolgozni – mondta a független képviselő. A jogszabály szerint ez a túlmunka önkéntes alapon történik, de „tudjuk, hogy ha valaki ezt nem végzi el, az valószínűleg elbúcsúzhat a munkájától” – fogalmazott. A módosítás eltörli a katonák túlmunkájáról szóló négyszáz órás határt is, és a feletteseikre bízza, hogy kinek mennyi túlóraterhe lehet egy évben – tette hozzá a politikus. Ilyen állapot sem háború, sem különleges jogrend esetén nem tartható fent, és nincs is rá európai példa – szögezte le Szabó Tímea.
A PM szerint a módosítás alaptörvény-ellenes, mert minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a napi és heti pihenőidőhöz és az éves fizetett szabadsághoz – hívta fel a figyelmet a politikus.
A sajtótájékoztató második felében a PM szóvivője Giró-Szász András miniszterelnöki főtanácsadó „vagyonnyilatkozati botrányáról” beszélt. Tordai Bence azt mondta, hogy egy „újabb közpénzpiócával van dolguk, aki még ahhoz is gyáva, hogy bevallja, a politika befolyását, a politikai hatalmát a személyes vagyona növelésére használja“. A főtanácsadó most pedig azt próbálja “megetetni”, hogy véletlenül éppen a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség idején nem rendelkezett céges vagyonnal – tette hozzá.
A PM ezért benyújtja a vagyonnyilatkozati rendszer újraszabályozásáról szóló, civilek által készített 12 pontos programot, illetve bead egy olyan módosítást, amely alapján nemcsak a vagyonnyilatkozat elkészítésének időpontjában birtokolt, hanem az azt megelőző féléves időszakban meglévő céges és egyéb tulajdonokról is be kell számolni a nyitó- és zárónyilatkozatban – közölte.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS