Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője két Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban – írta a belga RTL televízió internetes oldalán szerdán. Az Index úgy tudja, erről szó volt a magyar országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt is.
Abdeslam szeptemberben járhatott Magyarországon egy Belgiumban bérelt autóval, és ekkor vehette fel a Szíriából érkező két embert, akik később részt vettek a merényletekben. A Magyarország felől érkező Abdeslamot és két társát szeptember 9-én állítólag regisztrálták is az osztrák hatóságok, bár az utóbbiak személyazonosságát nem lehetett pontosan megállapítani.
Az Index forrásai szerint hasonló információkról számolt be a terrorelhárítás is az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt. A még novemberben tartott zárt ülésen állítólag arról is szó volt, hogy Abdeslamot a Keletinél is felismerték.
Abdeslam egy belga rendszámú bérelt autóval az év folyamán többször járt Európában – olvasható a nyomozati forrásokra hivatkozó belga internetes oldalon. Augusztus 4-én Görögországban ellenőrizték az autóját, amellyel az olaszországi Bariba indulóra hajóra szállt fel. Ekkor sem volt egyedül : autójában az a marokkói származású (belga állampolgárságú) Ahmed Dhamani ült, akihez később a párizsi merényletek szálai ugyancsak elvezettek. Őt november 20-án elfogták Törökországban – emlékeztetett a cikk szerzője rendőrségi forrásra utalva.
Salah Abdeslam Európát átszelő utazásai azt jelzik, hogy a fiatalember szervezői feladatokat láthatott el a merényletek előkészítésében és elkövetésekor. Ezt az állítást erősíti az is, hogy ő bérelte a párizsi támadásokhoz használt két autót Belgiumban, és a támadók párizsi szállását is ő biztosította – írta a belga szerző.
A brüsszeli születésű Abdeslam ellen a párizsi támadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében.
Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy Salah Abdeslam visszatérhetett Szíriába, de ezt a hatóságok nem erősítették meg – idézte az MTI a belga RTL-t.
Forrás: Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS