A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli, vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény – jelentette ki Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában elmondott expozéjában.
Ismertette: a kapcsolaton belüli erőszak a társadalom széles rétegét érintő probléma. Éppen ezért vezeti be a javaslat – elfogadása esetén – a hozzátartozó bántalmazása tényállást a büntetőtörvénykönyvbe. A javaslatot pénteken nyújtotta be Répássy.
A tényállás hatálya alá tartozik a volt házastárs, volt élettárs, gondok, gondnokolt, gyám és gyámolt. Répássy Róbert hangsúlyozta: a tényállás megállapításának feltétele az együttélés, de az mindegy, hogy az elkövetéskor, vagy korábban éltek együtt az érintettek. A büntetéshez emellett szükséges a rendszeres elkövetés ugyanazon sértetten – tette hozzá. A módosítással 3 évig, illetve 1-5 évig történő szabadságvesztéssel lesz büntethető a hozzátartozóját bántalmazó.
Az államtitkár kiemelte azt is: széles körű társadalmi összefogás is szükséges az új tényállás hatékonyságához. Ehhez pedig átfogó tájékoztatásra és a sértettek bátorítására is szükség van, ebben pedig a kormány “számít a civilekre is”.
Pártreakciók
A fideszes Molnár Attila üdvözölte a hozzátartozó bántalmazása tényállás bevezetését. A kormánypárti képviselő az államtitkárhoz hasonlóan kiemelte a tájékoztatás fontosságát és a sértettek bátorítását. Lendvai Ildikó (MSZP) szerint a benyújtott javaslat nem fogja elriasztani azokat, akik hajlamosak az erőszakra. A Jobbik az internetszolgáltatók elleni fellépés lehetőségét kritizálta. Staudt Gábor arról beszélt, pártja nehéz helyzetben lesz a szavazáskor, mert amíg a családon belüli erőszak önálló tényállássá alakítását támogathatónak tartják, a javaslat más pontjait elfogadhatatlannak. Az LMP szerint kevés és megkésett a kormány javaslata. Ertsey Katalin azt mondta: történelmi fontosságú lehetne a családon belüli erőszak büntetéséről szóló vita, de szégyenletes, hogy a kormány egy salátatörvényben próbálja kezelni a problémát.
MTI / MNO
Facebook
Twitter
YouTube
RSS